Az öreg halász meséje
Hatos Zója (2. osztályos) meséje
Egy szép reggeli napon elindult a horgász a varázslatos erdőn a Csiribiri-tóhoz. A madarak csicseregtek, csiviteltek. Ahogy bandukolt az erdei manók és tündérek szegődtek mellé, mert nem akárki horgászhat a Csiribiri-tóban, hiszen csak azok tehették, akikben a manók és a tündérek megbíztak. Ilyen az én horgászpapám is. Tőle tudom ezt a mesét.
A történet ott kezdődött, hogy megjelentek az erdőben a sapkás favágók mindenféle gépekkel, szerszámokkal. Az egyik manót, akit Lótnak hívtak, meghallotta, mit beszélnek a sapkás emberek. Futott, mint a nyúl, hogy vigye a rossz hírt. Ijedezve kiáltott:
- Baj van! Baj van! Utat építenek a mi erdőnkön keresztül!
Teltek a napok és a fák csak dőltek és dőltek egymás után a földre. A manók és a tündérek ijedezve kapkodták a fejüket, hogy mi lesz az otthonukkal. Eszükbe jutott, az öreg horgász, hátha segít nekik. A horgász szívesen segített megmenteni az erdőt, mivel ő is az erdőn keresztül járt a Csiribiri-tóhoz . A tündéreknek volt virágporuk, amit szétszórtak reggelre. Minden gép tele volt szebbnél szebb illatos, színes virágokkal. Az emberek ezt látva, nem kezdték el a munkát. A horgász beszélt a polgármesterrel, hogy menjen vele az erdőbe, és nézze meg milyen elképzelhetetlen csodától fosztja meg az embereket. Az erdő lakói adják nekünk ezt a sok szépet, boldogságot. Mikor meglátta a polgármester mindezt, még a szája is tátva maradt a gyönyörűséges látványtól. Nagy sokára abbahagyatta a munkát és azt mondta, hogy máshol építik az utat.
Azóta nemcsak az öreg horgász jár az erdőbe és a Csiribiri-tóhoz, hanem a polgármester és a kisvároska lakói is. Minden évben megünneplik az erdő újjászületését. Ha nem hiszed el, kérdezd meg a papámat.
Hozzászólások