Tinó, az utolsó sárkányunk

Faragó Zsombor (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kicsi sárkány, akinek Tinó volt a neve.
Ez a sárkány egy kis ország nagy tava mellett, az erdőben élt békességben és boldogságban. Barátai voltak az erdők, a mezők, a folyó és a tavak lakói. Mindenki szerette Tinót a kedvessége miatt. Az emberek is barátságban éltek vele, hiszen ő volt az utolsó jóságos a sárkányok között ezen a vidéken. Tinó nagyon szerette a gyomrát és a kedvenc eledele a vadszilva volt, mely ezen a vidéken bőven termett.
Egy őszi napon Tinó különös hangra lett figyelmes, miközben jóízűen falatozta kedvenc gyümölcsét és csodálta az erdő ezer színeit. Egyszer csak valamilyen vörös színű lé öntötte el körülötte az erdőt. A vörös lé mindent legázolva hömpölygött keresztül a vidéken. Útjában a természet színei eltűntek, egyszínűvé vált a folyó, a mező, az erdő. Kedves barátai próbáltak menekülni, de kevés sikerrel, így ő is a segítségükre sietett. Hátára vette nyúlanyót és a családját, róka úrfi családját is biztonságos helyre repítette. Az emberek a háztetőre menekültek, odaveszett mindenük. Tinó az ő segítségükre is odasietett.
A kicsi sárkány utolsó erejét összeszedve próbált segíteni barátain. Repült Tinó messzire, amilyen messzire csak tudott, hogy barátait biztonságba helyezze. A mentésben segítségére siettek az erdő manói, tündérei. Az őszanyó hiába mormolta a varázsigéjét, hogy visszatérjen az erdő csodálatos színe.
Amikor visszatért segíteni a többi barátján Tinó, akkor senkit és semmit sem talált, csak a vörös iszapot. Barátok hiányában elhatározta, hogy visszatér családjához az Óperenciás-tengeren túlra.
Azóta nem él sárkány a kis országunkban. Az emberek összefogása szükséges az újjáépítéshez, a természet megóvásához. Így talán Tinó is visszatér hozzánk.