Hódkaland

Ökrös Katalin (2.osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl élt egy öreg hód népes családjával. Esténként az unokáinak mesélt gyermekkora csodaszép helyéről: tiszta vizű patak, friss levegő és csodaszép fenyves. Az unokák elhatározták, hogy születésnapi meglepetésként valóra váltják a Nagypapa álmát és visszaviszik őt erre a csodás helyre. Farönkökből tutajt barkácsoltak és útnak indultak. Pár nap alatt a patak sodrása elvitte őket az áhított helyre. Az eléjük tárulkozó látványtól azonban a hódok szava is elállt: hatalmas gyár épült a patak partjára, füstölgő kéményei beszennyezték a levegőt, a patak vize pedig szürke lett a sok beleömlő szennyeződéstől. A fenyvest is kivágták már rég. A hódok eldöntötték: azonnal cselekedni kell. Gátépítésbe kezdtek, de pár nap kemény munka után rájöttek, hogy a patakot el is terelhetik, de a fenyves nem fog visszanőni és a gyár sem fog eltűnni. Már majdnem feladták a reményt, amikor megjelent előttük az erő tündére. Csodaszép hosszú haja volt, fején virágkoszorú. Körülötte mókusok ugrándoztak és madarak repkedtek. A tündér így szólt hozzájuk:
- Látom, ti valóban segíteni akartok az erőmön, ezért teljesítem egy kívánságotokat!
A hódok nagyon megörültek a segítségnek és szinte egyszerre kérték:
- Legyen itt minden olyan, mint régen volt!
A tündér egy pillantás alatt eltüntette a gyárat, a fenyves is délcegen zöldellt újra, a patak vize kristálytiszta lett, a halak vidáman úszkáltak és boldog madarak csicsergése töltötte be a levegőt. A hód Nagypapa örömében táncra perdült az unokáival. Még most is táncoltak, ha bele nem fáradtak.