Peti a természetvédő kisfiú

Arany Csenge (3. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Petinek hívtak. Peti nagyon szerette az állatokat, és védte a természetet. Egyszer meglátta, hogy néhány kisfiú szemetet dobál a folyóba. Peti megkérte őket, hogy hagyják abba, mert ez nagyon szennyezi a környezetet. De a fiúk nem hallgattak rá, és tovább folytatták a helytelen viselkedést. Később, amikor a fiúk megunták a játékukat és elmentek, Peti összeszedte az utánuk maradt szemetet. A folyóból is megpróbálta kihalászni a szemetet, papírdobozokat, és a többi dolgot, de volt, ami már lesüllyedt a víz alá, így azokat már nem érte el. Egy halacska észre vette, milyen  nagy munkában van, és azt mondta neki:
- Látom mennyire fontos neked a környezet tisztán tartása, ezért adok neked egy pikkelyt. Ha segítségre van szükséged, csak dobd be a vízbe és én rögtön ott termek. Ezzel a halacska már el is tűnt a folyó habjai között. Ezután Peti elsétált az erdőig. Az erdő szélén meglátott egy galambot. A galamb ezt mondta:
- Légy szíves ,adj egy falatka ennivalót, napok óta nem ettem!
Peti rögtön megkínálta egy kis süteménnyel a hátizsákjából.

Olajkatasztrófa

Fehér Fanni (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, élt egy teknős, Liza volt a neve. Amint kikelt a tojásból, elindult világgá, a végtelen óceánba. Gyedül volt, még nem ismert senkit, csak úszott a vízben. Ahogy ott lubickolt, összetalálkozott egy másik teknőssel, Millivel. Rögtön barátok lettek, így már ketten úsztak tovább. Élvezték a gondtalan életüket, amíg el nem értek egy szép tiszta öbölbe. Az öbölben megpillantottak egy csapat delfint, akik közül az egyiknek aranyuszonyai voltak. A delfinek vidáman játszottak, kergetőztek. Hirtelen a víz zavarossá vált körülöttük. Az öbölben egy olajat szállító hajó sziklának ütközött és ömlött belőle a rakomány a tengerbe. Az olaj elzárta a teknősök útját, nem jutottak a felszínre levegőért. Kutatták a menekülés útját, de nem találták. Minden delfin elmenekült messzire, kivétel egy. Az aranyos uszonyú felkapta a hátára a két védtelen teknőst és kimentette őket a bajból. A delfin kiúszott a part közelében, ahol éppen halászok dolgoztak. Izgatottan ugrándozott közelükben, csapkodott uszonyaival, hogy a halászok felfigyeljenek rá. Követték a halászok a delfint, aki megmutatta nekik a szerencsétlenül járt hajót. A hajót még idejében partra húzták és megtisztították az óceánt. Lizi és Milli a többi tengerlakóval boldogan éltek.
 

Mi az a mandangula?

Bekker Dóri (4. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, de valahol csak volt egy király, és annak egy lánya. A király nem akarta férjhez adni a lányát, ezért kieszelt egy tervet. – Annak adom a lányom kezét, és a fele királyságomat, aki hoz nekem egy mandangulát. – Mindenki azt hitte, még a király is, hogy a mandangula egy messzi országból való gyümölcs. Jöttek királyfiak, bárók, grófok, szegény emberek, gazdag emberek, de bármilyen gyümölcsöt hoztak, a király mindet ismerte.
Élt az országban egy nagyon szegény legény, aki úgy gondolta, hogy szerencsét próbál, addig vándorol, amíg ki nem deríti mi az a mandangula. Hátára vette a tarisznyáját, benne a hamuba sült pogácsáját, és ment, ment három nap és három éjjel át. A negyedik reggelen egy sűrű erdőbe élt. Amint leült falatozni, látja ám, hogy egy rigó beleakadt a csipkebokorba. A jószívű legény óvatosan kiszabadított, és megkínálta a pogácsájából. Láss csodát, a rigó emberi hangon megszólalt:
- Köszönöm, hogy megmentetted az életemet. Itt van a szárnyam alatt egy pici síp, neked adom. Ha bajba jutsz, csak fújj bele, és én segítek a bajodon. A legény hitte is, meg nem is, de megköszönte az ajándékot, és továbbállt.

A Gyopárosi erdő megmentése

Szőke-Molnár Zsófi (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt- talán nem is olyan régen , élt egy Molli nevű gyönyörű cirmos cica és jóbarátja Talpi - a kutya. Békességben, boldogságban éldegéltek egy szép kertesház udvarán, sokat játszottak gazdájukkal, Zsófival. Ám egy napon mit gondoltak ki magukban?
- Talpi, én nagyon szeretek itt élni, de a kerítésen kívül még soha nem voltunk! Menjünk el világot látni! - mondta Molli cica.
- Rendben menjünk! - mondta Talpi a kutya.
Mentek, mendegéltek át a városon, át árkon-bokron, mígnem egy gyönyörű szép erdőhöz nem értek.
- Itt vajon ki lakhat? - kérdezte Molli.
- Ez a Gyopárosi erdő! Itt nem lakik senki, ide kirándulni, pihenni járnak az emberek! - válaszolt Talpi.
- Menjünk, nézzünk szét! Én még sohasem voltam erdőben! - mondta Molli.
Az erdőbe gyönyörű ösvény vezetett, csodálatos fák nyúltak az ég felé, a kisállatok gyönyörködtek a látványban és észre sem vették, hogy milyen messzire besétáltak a fák közé.
Ám ekkor valami történt!
- Jaj! – kiáltott fel Molli –Valamibe beleléptem, és vérzik a lábam!

Az öreg fúrótorony meg a tengerpart

Rákó Attila (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg fúrótorony és egy gyönyörű tengerpart. Vidám volt itt az élet.
Egy nap borzalmas dolog történt. Az öreg toronyból folyni kezdett az olaj. Szép lassan beterítette a vizet. Az állatok alig tudtak mozogni.
- Mi történt? – kérdezték egymástól.
Szerencsére tündérek vigyáztak a tengerpartra. Volt ott sárga, lila, kék. Azonnal riasztották egymást.
- Gyertek gyorsan! Segítenünk kell az állatokon.
Hozták gyorsan a varázspálcájukat és nekiláttak a nagy munkához. Szorgalmasan dolgoztak. Hipp-hopp készen voltak. Az állatok, a növények és a tenger újra tiszta lett. Még az öreg torony sérülését is kijavították.
Mikor készen lettek, megelégedve látták, hogy mindenki boldog.

A vízitündér

Szőke Tamás (2. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem, volt egy folyó, melynek Tisza volt a neve. Ez a folyó átszelt sok országot, míg végül a tengerbe ömlött. Ebben folyóban élt egy kedves vízitündér, akinek Pipilló volt a neve, ő vigyázott a vízinövényekre és az állatokra.

Történt egy nap, hogy észrevette, hogy a partról egy cső lógott a vízbe, amiből méreg csöpögött. Az itt élő állatok rémülten menekültek. Pipilló azonnal cselekedett. Tudta, hogy ebben az országban egy gonosz, kapzsi király élt, aki manókkal dolgoztat az aranybányájában. De a szomszéd király kedves és jóságos. Azonnal útnak indított egy békakövetet, hogy szóljon a jóságos királynak a hírről, miszerint veszélyben a Tisza élővilága. A király a folyópartra vágtatott és tanácskozásba kezdett  Pipollóval. Elhatározták, hogy cselhez folyamodnak. Álruhában bekéredzkedtek a gonosz királyhoz, hogy mit kérnek a gyémántért cserébe. Azt felelték, hogy egy manót kérnek a bányából, akit ők választanak ki. Kapott az alkalmon a gonosz király és személyesen kísérte őket a bányába. Amint beértek a tündér előkapta a varázspálcáját és egy intésére a bánya virágzó rétté vált.

A manók végre szabadok lehettek, a király pedig őzzé változott. A folyó állatai megmenekültek. Soha többé nem kellett félniük a bányából szivárgó méregtől, amit ciánnak neveznek.
 

A mi erdőnk

Gál Attila (4. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű erdő. Ebben az erdőben nagyon sok állat lakott, mert jól érezték itt magukat és biztonságban voltak. Történt egyszer, hogy egy gazdag ember megvette az erdőt és elhatározta, hogy az erdő közepén lévő tó partján egy szállodát épít.
Amint ezt megtudták a közeli faluban lakó gyerekek, nagyon elszomorodtak, hiszen ez az erdő volt a kedvenc helyük, ahol a fárasztó iskolai napok után mókázhattak egyet és emellett nagy örömmel gondozták az állatokat is. A gyerekek közül volt egy kisfiú, Zoli, aki elhatározta, hogy megmenti az erdőt. Másnap Zoli, amint hazaért az iskolából, útja egyből az erdőbe vezetett. Ekkor már itt voltak a hatalmas gépek és az emberek is a feladatuk miatt. Zoli mindenkit megkért, hogy ne irtsák ki az erdőt, de a felnőttek csak kinevették őt, majd szomorúságában elbandukolt egy bokor tövébe, és sírva fakadt, de egyszer csak megszólalt egy vékony hang, amely azt suttogta neki:
- Ne sírj, majd én segítek!
Zoli nagyon megijedt, azt hitte csak képzeleg, de megtörölve könnyes szemét egy tündért látott maga előtt. Majd a tündér pár perc múlva előkapva varázspálcáját, odalopózott az összes géphez és hatalmas medvékké változtatta azokat és beszélni is megtanította őket. Ezt követően az épp ebédből visszamenő munkások meglepődve keresték gépeiket, de nem találták. Ekkor felbukkantak előttük a beszélő medvék egymás mellett szorosan felsorakozva. A munkások mozdulatlanul, tátott szájjal álltak, nem hittek a szemüknek. Amikor a medvék megindultak feléjük, annyira megrémültek, hogy mindegyik sikoltozva futott az erdőből amerre látott. Pont ekkor érkezett meg a gazdag ember a nagy terepjárójával, megnézve, hogyan halad a munka, de amint meglátta a hatalmas medvéket, úgy elhajtott, hogy többé vissza se ment.
A tündér ezt követően visszaváltoztatta a medvéket használhatatlan, rossz gépekké és a kisfiú köszönetet mondott a hatalmas segítségért. Majd vidáman hazament és elmesélte szüleinek a történetet, akik mosolyogva figyelték fiukat és azt hitték, hogy ez csak egy kósza álom.

Bádog Jancsi és Frici palack története

Juhász Lilianna (3. osztályos) meséje

Még a mesém elején bemutatom a két barátot. Jancsi dobozos kóla volt, Frici ásványvizes palack. Úgy lettek barátok, hogy egy kiránduló társaság megvette őket és egy hátizsákba kerültek. A zsákból csak Frici feje, vagyis kupakja látszott ki. Állandóan kérdezte Jancsi, hogy hol járnak. Frici egy patakot és egy gyönyörű erdőt látott maga körül. Mire elmondta volna Jancsinak már le is telepedett a kis társaság. Előkerült már minden. Dobozos kóla, ásványvizes palack, vagyis a két barát. Bádog Jancsi és Frici palack azt remélték, ha kiürülnek, akkor visszakerülnek a hátizsákba. De nem így történt, mindketten a közeli patakban végezték. Frici még úszott egy kicsit, de Jancsi gyorsan elmerült. Talán örökre ott maradtak volna szennyezni az erdőt, ha Károly bácsi, az unokája és Rex, a vizsla, nem éppen arra kirándul.

Tudnotok kell Károly bácsiról, hogy ő természetvédő. Nem csak nem szemetel, hanem más szemetét is összeszedi és unokáját is erre tanítja. Rex pedig segít ebben. Palackot, dobozt odahord Károly bának. Nem is marad utánuk szemét. Most Rex volt szemfüles. A patakban felakadva megtalálta Frici palackot, az alján pedig Bádog Jancsit. Mindketten belekerültek Károly bácsi zsákjába. A zsákban azon vitáztak hová kerülnek. Szeméttelepre vagy elégetik őket? Egyik lehetőség rosszabb volt a másiknál. Akkor lepődtek meg a legjobban, amikor egy szelektív hulladékgyűjtőnél kerültek elő a zsákból. Károly bácsi szépen kiválogatta őket és el is magyarázta az unokájának, hogy ez milyen fontos. Ebből se Frici, se Jancsi nem értett semmit. Csak azt vették észre, hogy újra utazni kezdtek, de most már külön. Bádog Jancsit újra feldolgozták, fémkanál lett belőle. Frici palack sem palack már, belőle műanyagpohár lett. Talán itt vége is lenne a mesémnek, de a két barát újra találkozott egy bolt polcán. Örömmel üdvözölték egymást és örültek, hogy nem a szemétre kerültek. 
 

Az öreg halász meséje

Hatos Zója (2. osztályos) meséje

Egy szép reggeli napon elindult a horgász a varázslatos erdőn a Csiribiri-tóhoz. A madarak csicseregtek, csiviteltek. Ahogy bandukolt az erdei manók és tündérek szegődtek mellé, mert nem akárki horgászhat a Csiribiri-tóban, hiszen csak azok tehették, akikben a manók és a tündérek megbíztak. Ilyen az én horgászpapám is. Tőle tudom ezt a mesét.
A történet ott kezdődött, hogy megjelentek az erdőben a sapkás favágók mindenféle gépekkel, szerszámokkal. Az egyik manót, akit Lótnak hívtak, meghallotta, mit beszélnek a sapkás emberek. Futott, mint a nyúl, hogy vigye a rossz hírt. Ijedezve kiáltott:
- Baj van! Baj van! Utat építenek a mi erdőnkön keresztül!
Teltek a napok és a fák csak dőltek és dőltek egymás után a földre. A manók és a tündérek ijedezve kapkodták a fejüket, hogy mi lesz az otthonukkal. Eszükbe jutott, az öreg horgász, hátha segít nekik. A horgász szívesen segített megmenteni az erdőt, mivel ő is az erdőn keresztül járt a Csiribiri-tóhoz . A tündéreknek volt virágporuk, amit szétszórtak reggelre. Minden gép tele volt szebbnél szebb illatos, színes virágokkal. Az emberek ezt látva, nem kezdték el a munkát. A horgász beszélt a polgármesterrel, hogy menjen vele az erdőbe, és nézze meg milyen elképzelhetetlen csodától fosztja meg az embereket. Az erdő lakói adják nekünk ezt a sok szépet, boldogságot. Mikor meglátta a polgármester mindezt, még a szája is tátva maradt a gyönyörűséges látványtól. Nagy sokára abbahagyatta a munkát és azt mondta, hogy máshol építik az utat.
Azóta nemcsak az öreg horgász jár az erdőbe és a Csiribiri-tóhoz, hanem a polgármester és a kisvároska lakói is. Minden évben megünneplik az erdő újjászületését. Ha nem hiszed el, kérdezd meg a papámat.
 

Az erdő megmentése

Mészáros Fanni (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy varázserdő, ami nagyon szemetes volt. Éltek ott manók, boszorkányok, varázslók, sárkányok és tündérek is. Elhatározták a manók és a tündérek, hogy elmennek piknikeznek egy szép tavaszi napon. Mentek, mendegéltek és folyton folyvást szemeteltek. Déltájban elértek egy tisztásra. Megebédeltek és eldobálták az üres PET palackokat és a műanyag tányérokat. Nem vették észre, hogy az egyik fa mögül figyelte őket Hófehérke mostohája, a ravaszdi róka, az ordas farkas. Ők nem voltak restek, gyorsan felszedték a szemetet és mondták nekik:
- Ha ti nem vigyáztok a környezetetekre és az állatokra, akkor a világ egy nagy szemétdomb lesz és az állatok ezt nem élik túl!
A szemetelők először megrökönyödtek, aztán elgondolkoztak és beszálltak a környezetvédő kis csapatba és együtt mentek tovább.
Egyszer csak meglátták a kis királyfit, aki éppen egy energiaitalos dobozt hajított a sárkány orra mellé. A szörnyeteg zsörtölődve vette fel azt.
- Mind a 7 nyakamra tudtam volna ma már egy-egy nyakláncot fűzni ezekből a dobozokból!
A környezetvédő csapat rá is szólt a hercegre:
- Nem szabad szemetelni és kérjél bocsánatot a sárkánytól! Különben is, az energiaital nagyon káros a szervezetedre!
A herceget is meggyőzték, aki szintén csatlakozott hozzájuk és együtt mentek tovább. Hamarosan találkoztak egy kutyával, aki egy üvegszilánkba lépett. Nagyon megsajnálták. Gyorsan kifertőtlenítették a sebet és bekötözték a lábát. Az eb pedig megmutatta azt a helyet, ahol belelépett az üvegbe. A csapat egy zsákba gyűjtötte a veszélyes szilánkokat. Elégedetten nézték a munkájukat.
- Itt sem lesz több baleset!
A nap végén boldogan mentek haza, mert megtanították barátaiknak, hogy a környezet, a természet egy igazi kincs.
 

A világjáró vándor

Berencsi Emese (3. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy vándor. Ez a vándor elindult világot látni. Egyszer felmászott egy dombra és a másik oldalán egy rétet látott., ami tele volt szeméttel. Miután lement a rétre, azt kérdezte:
- Kié ez a sok szemét? Ki szemetelt itt?
Aztán elkezdett gondolkozni. Gondolkozott, gondolkozott. Közben odament hozzá a róka. Megmutatta az elvágott lábát, mert belelépett az üvegbe. A vándor is nagyon sajnálta. Támadt egy ötlete. Odament a batyujához és elővette a kötszert. Miután bekötötte a róka a lábát, bizony nagyot néztek ezen az állatok. Miután látták, hogy mire képes a vándor, odament hozzá a nyuszi, az őz, a vaddisznó és még sok más állat. Minden állatnak segített. Mikor befejezte a munkát, az állatok közül megszólalt a nyúl:
- Segíts rajtunk, kérlek! Ez a sok szemét árthat nekünk, a gonosz boszorkány szórta szét.
- Várjatok! – szólt a vándor. – Már támadt is egy ötletem.
- Na és mi az ötlet? Nagyon kíváncsiak vagyunk – mondta a nyuszi izgatottan.
- Az az ötlet, hogy kiválasztunk valakit, aki figyeli a boszorkány macskáját és elmondja, hogy hogyan van.
- De ez mire jó? – tanakodott a róka.
- Azért jó, mert majd meghívjuk a boszorkányt és elmondjuk, hogy akár kárt is tud tenni magában és beteg is tud lenni a szeméttől. – mondta a vándor.
- Ez remek ötlet!- ujjongott a nyuszi.
- Na és mikor kezdjük? – kérdezte a róka.
- Holnap – mondta a vándor.
- Na és ki figyeli a macskát? – kérdezte a nyuszi.
- Például a cinege. – jött a válasz.
- Oké! Gyere ide cinege! – mondta a nyuszi.
- Itt vagyok! – csiripelte a cinege.
- Na cinege. Holnap reggel el kell menned a boszorkány várához és megfigyeled, hogy mit csinál a macska és elmondod.
- Igenis, értettem! Akkor reggel elmegyek.

A kiskunbüdöskei árvíz

Kulcsár András (2. osztályos) meséje

Kiskunbüdöskén boldogan teltek a téli napok. A gyerekek rengeteget hógolyóztak, és csúszkáltak az Illatos folyó jegén. Ám egy reggel vége lett a nyugodt életnek. Ahogy az emberek kiléptek az ajtón, rögtön elsodorta őket a Kiskunbüdöske mellett lévő Illatos folyó vize.
Azokban az években, amikor hirtelen olvadt el a hó a hegyekben mindig megáradt a folyó. Ahogy az ár elragadta őket, egészen az óriás barlangjáig sodródtak. Azok, akik az életüket szerencsésen megmentették, megkérték az óriást, hogy hordja el a vizet. Az óriás túlságosan gyenge volt, mert télen nem volt mit enni. Azt mondta, hogy akkor tud segíteni, ha hoznak a törpéktől gombát.
Mentek is az emberek az erdőbe, felkeresni a törpéket, hogy adjanak nekik gombát. A tél a törpéket is megviselte, kifogyott minden készletük. Így csak akkor tudnak adni, ha hoznak nekik a tündértől gombanövesztőt. Így hát mentek az emberek a tündérhez kérni gombanövesztőt. A tündér szívesen segített volna nekik, de éppen eltört a varázspálcája, ezért megkérte őket, hozzanak a varázslótól újat, arany-mogyorófa vesszőből.
Ekkor már este lett, így csak másnap reggel indultak el a varázslóhoz, aki a hegyen túl lakott. A varázsló már nagyon öreg volt, legalább száz éve nem járt nála senki, ezért azt kérte tőlük, énekeljenek neki. Szinte könnyes lett a szeme a szép daloktól. Hálából a legszebb vesszőt adta nekik. Boldogan vitték a tündérhez a pálcát, aki egy szempillantás alatt egy zsák gombanövesztőt varázsolt nekik –legalább kipróbálta az új varázspálcáját. A törpék boldogan ugrálták körül a tábortüzet, amikor meglátták a sok gombanövesztőt. Olyan sok gombát adtak az embereknek, hogy alig bírták elvinni az óriásnak. Miután jóllakott, rögtön erőre kapott a behemót, és a tíz ekhós vödreivel egy fertály óra alatt visszamerte az összes vizet a folyómederbe. Hamarosan hazatérhettek, és így mindenki jól járt, megkapta azt, amire vágyott.
A nyár folyamán az óriás, a törpék, a tündér és a varázsló is segített az embereknek gátat építeni a város köré, hogy többé ne kelljen félni az árvíztől, és a következő télen már a gyerekek is nyugodtan csúszkálhattak az Illatos folyó jegén.
 

A nagy változás

Polgár Dávid (3. osztályos) meséje

Volt egyszer egy tengerparti város. Ebben a városban rengeteg ember lakott, de mindenki sokat szemetelt, és a szemét nagy része a tengerbe került. Még hajók is borítottak mindenféle lomot a vízbe. Az emberek nem vették észre nagy hibájukat.
Ugyanis ebben a tengerben három manó lakott – Tündi, Csillám, Sudár – ők vigyáztak a víz tisztaságára. Nagyon zavarta őket az emberek viselkedése. Megpróbálták figyelmeztetni a város lakóit, akik azonban csak nevettek rajtuk. A manók szomorúan ballagtak a mocskos tengerpart felé, amikor észrevettek egy tiszta tekintetű kisfiút. Tündi megszólította:
- Szia! Téged hogy hívnak?
- Az én nevem Jakab. Miért kérdezed?
- Látom, jólelkű gyerek vagy , ezért egy feladattal szeretnénk megbízni.
- Mond meg az embereknek – folytatta Csillám – hogy ne szennyezzék a környezetüket, mert különben nagy baj leselkedik rájuk!
Jakab teljesítette a manók kérését, de sajnos őt is kinevették. Búsan ballagott a vízhez és a három manó rögtön kitalálta Jakab arckifejezéséből, hogy ez a próbálkozás nem sikerült. Ráadásul néhány nap múlva érkezett egy hajó, ami hatalmas olajfoltot hagyott a víz tetején. Sudár igyekezett figyelmeztetni a kapitányt, de ő is kudarcot vallott és mérgesen tért vissza a tenger fenekére. Otthon a három manó tehetetlen dühében toporzékolni kezdett és a tenger egyre nagyobb hullámokat vetett… A végén egy hatalmas szökőár alakult ki, amely elöntötte a fél várost. A manók reménykedtek abban, hogy az emberek megtanulták a leckét és ezentúl nem szennyezik a környezetüket. De nagyot tévedtek! Mikor újra bementek a városba, ismét hatalmas szemétkupacokat láttak. Ekkor Csillám felkereste Jakabot és azt mondta neki:
- Hallgass a szívedre és cselekedj jót! – folytatta Csillám.
Jakab így is tett. Végigjárta a város utcáit és rámutatott minden emberre, akivel találkozott. Az emberek szíve egy szempillantás alatt megváltozott, és azonnal tudták, hogy mit kell tenni. Eltűntették a szeméthalmokat és kiszedték a szemetet a tengerből. Azóta tiszta ez a tenger, és azóta vigyáznak a város lakói a környezetükre.
 

Az öreg fenyő és barátai

Darók Zoltán (3. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, sűrű erdő közepén állt egy hatalmas fenyőfa. A kedves, vén fenyőnek sok lakója volt. Mókuscsalád lakott a legtetején.
Szomszédságukban a bagoly, alattuk az énekes madarak serege a fa tövében pedig az eszes rókacsalád. Egy borús napon förtelmes zajra ébredtek. A madárkák izgatottan csiviteltek és röpködtek a fa körül. A bagoly vállalta, hogy felderíti a terepet.
A bagoly riadt tekintettel tért vissza és előadta, amit látott:
- Az emberek félelmetes, zúgó fogas szerszámaikkal kidöntik fáinkat!!
- Mi lesz velünk?- csipogják a madarak
- Mit fogunk enni?- kérdik a mókusok
- Hová fogunk bújni?- nyüszítenek a kis rókák.
- Hol fogunk lakni?- kiáltanak egyszerre.
- És velem mi lesz?- szól egy szomorú hang:a fenyőé.
Mindenki elhallgatott.
- Megmentünk!! - mondták egyszerre:
- ÖSSZEFOGUNK!- magyarázza a mókusanyó. Összebújtak, tervet szőttek. A madarak vitték a hírt a többi erdőlakónak. Eközben az emberek egyre közelebb értek,és észre sem vették, hogy bekerítik őket. Már az ötödik fa kidöntését kezdték. Ekkor a bagoly jelt adott és megindult a támadás. A madárkák az emberek szeme előtt repdestek, hogy megzavarják őket és bele-bele csíptek a karjukba. A nyulak a lábuk alatt szaladgáltak. Uccu neki,úgy szaladtak, hogy szerszámaikat is ledobálták!! Az emberek soha többet nem tértek vissza ide. Így az erdőlakóknak megmaradtak
a lakhelyeik és boldogan élnek azóta is.
A vén fenyő könnyes szemmel mondott hálát barátainak.
 

A tenger megmentése

Bolla Antónia (3. osztályos) meséje

A tengeri állatok sokszor találnak szemetet a tenger fenekén. Napról napra egyre több szemét van. Egyszer Dodó, a delfin megbetegedett. Tengeri Csilla doktor néni hínárteát adott neki. Pár nap múlva meggyógyult, de egyre többen betegedtek meg.
- Ez így nem mehet tovább! – mondta Teki. – Meg kell tisztítanunk a tengert, különben mind elpusztulunk.
- Igaza van. – mondták a többiek is.
Egy nap halászhajót vettek észre. Tekinek rögtön remek ötlete támadt. Összehívta a tenger még egészséges lakóit és együtt hordták a sok szemetet a halászhajó hálójába. Kézről kézre adogatták a sok szemetet. A tengeri uborka, mintha baseball labdázna, úgy ütötte tovább a medúzáknak, akik a fejükkel lökték tovább. Jól szórakoztak és a munka is gyorsan haladt. Egy-kettőre megtelt a háló. Ekkor Teki is bemászott a szemét közé és várt. Amikor a halász megnézte mit fogott igencsak meglepődött.
- Hol vannak a halak? Honnan van ez a sok szemét?
A válaszra nem kellett sokat várnia. Teki, a legbátrabb tengerlakó, kivergődött a szemétkupacból. Elmondta a halásznak, hogy ők hordták a hálóba a szemetet és mesélt társai különös betegségeiről is. A halásznak jó szíve volt, megsajnálta őket és megígérte, hogy elviszi azt a sok szemetet a hulladékgyűjtő szigetekre, ahol majd szétválogatják és újrahasznosítják. Azt is megígérte, hogy a maradék szeméttől is igyekszik megtisztítani a tengert. Azt is említette, hogy elmondja az embereknek milyen betegek a tenger élőlényei és nem engedi őket a vizet szennyezni.
Teki boldogan tért vissza a társaihoz.
- Látjátok, ha összefogunk, nagy dolgokra vagyunk képesek! – mondta.
A többiek hősként ünnepelték. Nagy mulatságot tartottak. Végre tiszta környezetben élhettek. A halász hálójába ezután ismét hal került szemét helyett.
 

A vörös sárkány

Jakó Barbara (3. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy gonosz vörös sárkány. Évszázadokkal ezelőtt ezt a sárkányt a kolontári lovagok bezárták egy földsánccal körülvett tóba, hogy ne tudja a falubelieket megtámadni. A falubelieknek az volt a feladatuk, hogy rendszeresen ellenőrizzék a sáncot, hogy nem tört-e utat magának a sárkány.
Hosszú időn át nem is volt semmi baj, a falu népe békességben élt. Igen ám, de egy idő után elfeledkeztek a feladatukról, nem ellenőrizték a sárkányt. Ez nagy hiba volt. A sárkány viszont szép lassan szétrepesztette a sáncot. Egy nap a falubeliek hatalmas robajra ébredtek. Mindenki az ablakhoz rohant és találgatta, hogy az ég dörög-e vagy földrengés van-e. Ekkor megpillantották a falu végén hömpölygő, rettenetes erővel zúduló vörös sárkányt.
A sárkány mindenfelé öntötte magából a vörös iszapot, ami betört az udvarokba, házakba és magával ragadt mindent. Az emberek menekültek a vörös sárkány dühe elől. Közben azonban segítették egymást, mentették a gyerekeket, időseket, állatokat. A szomszéd falvak is meghallották a bajt és nyomban jöttek segíteni. Az egész ország a bajba jutott faluba sietett, rendőrök, tűzoltók, katonák. Nagyon reménytelennek tűnt a helyzet, a sárkány nagyon erős volt. Az emberek azonban nem adták fel a reményt, együtt, közös erővel harcoltak az iszappal. Meglátta és megérezte ezt az összetartozást a Segítőkészség tündére és leszállt az emberek közé segíteni ő maga is. Enyhítette a fáradságukat, enni és inni adott a segítőknek, megmutatta az iszap alá ragadt állatokat, vigasztalta a gyerekeket. Az emberek az ő segítségével egyre inkább úrrá tudtak lenni a Vörös sárkányon, akit végül visszatereltek a medrébe, s örökre odazártak.
Hosszú-hosszú időnek kellett eltelnie, amíg újra vissza nem állt a falu rendes élete. Soha többé nem felejtkeztek el arról, hogy a földjeiket megvédjék a Vörös sárkánytól vagy a hasonló természetet szennyező anyagoktól. Ez az eset minden ember számára figyelmeztetés, hogy vigyáznunk kell a Földünkre. 
 

Tűz az erdőben

Ángyán Ivett (3. osztályos) meséje

Volt egyszer egy erdő, ami tele volt bükkfákkal, margarétákkal, gyümölcsbokrokkal, nárciszokkal és még nagyon sok fajta növényekkel. Állatok is laktak itt: szarvasok, vaddisznók, mókusok, medvék és még vadnyulak, őzek, fácánok, vakond, sün és még sorolhatnám őket. Volt köztük egy nagyon huncut kis mókus. A neve Vilmos, a barátai és a szülei csak Vilinek hívták. Nagyon huncut, de figyelmes volt, ezért nagyon szerették.
Klaudia és a barátnője Eszter a szüleikkel az erdőben kirándultak. A két lány a virágszedés közben eltévedt. A szülők keresték őket, a gyerekek pedig a szüleiket. Vili megtalálta őket és megsajnálta a két lányt. Megkérdezte tőlük:
- Lányok, ti egyedül vagytok az erdőben?
- Nem a szüleinkkel érkeztünk- válaszolta Klaudia.
- Hol vannak a szüleitek? – kíváncsiskodott tovább Vili.
- Nem tudjuk. Eltévedtünk és most nagyon fázunk és félünk.
- Táborozzunk le itt! – javasolta Vili.
Letáboroztak, tüzet raktak, elkezdtek beszélgetni. Miután jóllaktak, lefeküdtek, de a tüzet úgy hagyták. Felelőtlenek voltak, miattuk kigyulladt az erdő. A szülők látták a tüzet és még jobban megijedtek. A lányok felébredtek és látták, hogy ég az erdő. Vili ismert egy tündért, Csingiling volt a neve. Segítségül hívta. A tündér nemsokára megérkezett és bemutatkozott a két lánynak, majd hozzálátott a munkához. Csingiling segítségül hívta tündérbarátait és varázslattal közösen eloltották a tüzet. A lányok megnyugodtak. Felszállt Csingiling és meglátta a gyerekek szüleit. Klaudia és Eszter nagyon megörültek a szüleiknek és megölelték egymást. Csingiling felelősségre vonta a lányokat, hogy lehettek olyan felelőtlenek, hogy nem oltották el a tüzet, hiszen nagyobb baj is történhetett volna.
Megköszönték a segítséget és megígérték, hogy többet nem fognak játszani a tűzzel. Rájöttek,  hogy az állatok is bajba kerülhettek volna, hiszen ha leég az erdő, akkor elvesztik az otthonukat, nem lesz mit enniük és nem tudnak elbújni, ha veszély leselkedik rájuk.
 

A vulkánkitörés

Ángyán Milán (4. osztályos) meséje

Volt egyszer egy sziget a Kápáláká. Ezen a szigeten három vulkán volt. A nevük: Atheron, Bauhinia, és Brisbane. A vulkánok a szigeten úgy helyezkedtek el, hogy bal oldalt a Atheron, középen a Bauhinia, és jobb oldalt pedig a Brisbane.
Kápálákán az emberek békésen, nyugodtan éltek. Egészen addig, amíg földrengések, földomlások, repedések nem keletkeztek a földön. Az egyik nap az Atheron nevű vulkán kitört. Másnap megint földrengés volt. Volt egy ember, akit úgy hívtak, hogy Rambó, ő sejtette, hogy ki fog törni a középső vulkán is. Meghallotta ezt egy öregasszony, és azt mondta neki, hogy menjen el a testvéréhez, aki varázsló volt, és a Brisbane vulkán mögött lakott. De mire odaért volna Rambó az öregasszony testvéréhez, kitört volna a vulkán, ezért adott neki egy aranyszőrű  paripát az öregasszony. Azt mondta a lónak Rambó, repíts az öregasszony testvéréhez.
Ott is voltak estére. A varázslónak nem háza, hanem barlangja volt. A barlangja tele volt varázsgömbökkel, pálcákkal, és különféle varázstárgyakkal. Rambó elmondta, hogy mire gondolt. A varázsló és Rambó a varázsgömbben megnézték a jövőt, és igaza volt Rambónak. Rambó ott töltötte az éjszakát a varázslónál.
Másnap reggel felkeltek, és elindultak az aranyszőrű paripával a középső vulkánhoz, ott is voltak délre. Ott Rambó megkérdezte a varázslót, mit csináljon?A varázsló azt mondta, hogy menjen a testvéréhez, kérjen tőle egy bárányt, és menjen a testvéréhez kérjen tőle egy bárányt, és menjen vissza hozzá.

Delfinek a pácban

Anda Levente (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, de talán igaz is volt. Volt egyszer egy tankhajó, annak volt egy gonosz és kapzsi kapitánya, akit úgy hívtak, hogy féllábú Jack. Jack a feleségénél is jobban szerette a pénzt.
A hajó felépítésekor is szűkmarkú volt, ezért a hajó leginkább egy rozzant bárkára hasonlított. A legénység közt is csak egy talpraesett matróz volt, akit Fürge Vilinek hívtak. Egy szép napon a hajó elindult Thaiföld irányába. Amint kiért a nyílt tengerre, rögtön egy kedves delfincsapat csatlakozott hozzájuk.
A gonosz Jack minden nap kiadta a parancsot és Vilinek fel kellett súrolnia a fedélzetet. Vili a nehéz munkát is fütyörészve végezte, amelyre a delfinek válaszoltak. Vili meglepődve tapasztalta, hogy érti a delfinek beszédét és megtudta, hogy a delfincsapat vezére Benedek.
Benedek figyelmeztette Vilit, hogy ezen a szakaszon óvatosan kell haladni, mert túl sekély a víz és sok a korallzátony. Vili elmondta Jacknek a delfinek üzenetét, de Jack kinevette és növelte a hajó sebességét.
Másnap reggel a matrózok nagy recsegésre, ropogásra ébredtek, kabinjukból kirohanva, kétségbe esve látták, hogy a hajó korallzátonyra futott. A hajó oldalán hatalmas lyuk tátongott és ömlött a tengerbe az olaj. A delfincsapat kétségbeesve jelezte Vilinek, hogy marja a bőrüket. A legénység, Jack kapitánnyal az élén eliszkolt a mentőhajóval, félve a parti őrség üldözésétől.. Egyedül Vili maradt a fedélzeten és küzdött a delfinek életéért. Benedek sírva könyörgött, mert a legkisebb delfin már fuldoklott az olajtól. Ekkor váratlanul egy víztölcsér jelent meg, amelyből Ariel, az óceántündér tűnt fel, hogy segítsen. Varázspálcájával körberajzolta az olajfoltot, hogy ne terjedjen tovább. Meghallotta a szél a delfinek tragédiáját és távolabbra úszott, az olajfoltokat visszaterelte. Ezt követően Ariel varázsport szórt a csapdába kerített olajfoltra, amely pehelykönnyű habbá változott. Ariel kérésére a nap sugarai a habot bárányfelhőkké alakították. Benedek és csapata végre fellélegezhettek és Vilit a hátukra véve szélsebesen a partra vitték és tiszteletbeli delfinné választották.
Elbúcsúztak egymástól, de nem örökre, mert mindig, amikor Vili kihajózik, akkor Benedek és csapata rögtön Vilihez csatlakozik és kísérik a hajóját bármerre is megy.
Jacket a bíróság arra ítélte, hogy a tengerparton gyűjtse a szemetet. 
 

A fekete víz

Orosz Bence (4. osztályos) meséje

Egyszer elindultam az erdőbe gombát szedni az ebédhez, és találkoztam egy nagyon rémült törpével. Megkérdeztem, hogy miért olyan rémült, de ijedtében nem tudott beszélni csak tátogni. Próbáltam kibogarászni mit akar mondani, ám nem sok sikerrel. Mutogatott is és abból úgy láttam, hogy baj van. Nagy nehezen megszólalt és elmesélte miért ilyen ijedt:
- Segítened kell! A tenger fekete lett! A halak sorra hullnak el! Csupa fekete még a mi partunk is!- mondta.
- Segítek, csak mondd meg, hol laktok!
- Itt, a Nagy-tengerpartnál. Gyere, odavezetlek!
Nem telt bele két perc, máris ott voltunk. Minden fekete és büdös volt - az elpusztult halaktól-, még a kunyhók falai is. Hatalmas hullámok söpörtek végig a falun. A törpék ijedten menekültek, mert a víztől a nemezből készült kunyhók nem bírták sokáig. Borzalmas látvány volt azt nézni, ahogy a törpék faluja szépen lassan elenyészik.
- Nem hiszem el! Nem hiszem el!- ismételte -. A falum!

Az erdő megmentője

Kiss Dorina (4. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, a radírhegyeken is túl, volt egy erdő. Laktak ott farkasok, rókák, nyulak, őzek, mindenféle állatok. Őket minden évben meglátogatta Bea. Segített rajtuk, télen etette őket, búvóhelyet készített nekik és mikor már úgy érezte minden rendben, van hazament. De ez a látogatás, amit én most elmesélek nektek más volt, mint a többi.
Most, is mint mindig az állatok nagyon várták már a kislányt.
Amikor Bea megérkezett és egyre beljebb ment az erdőbe, annál rosszabbul érezte magát.
Az erdei tisztásra érkezve megpillantott egy óriási szemétkupacot. Most már tudta mitől nem érzi jól magát. Odarohant Lolához, az őzgidához és így szólt: - Nem tudok segíteni nektek, mert a szemétkupactól nagyon fáj a fejem, és nem kapok levegőt. Haza kell mennem!
Az őzgida rohant és elmondta a többieknek, hogy mi történt. De mivel nem tudtak semmit tenni, a szemétkupac egyre nagyobb és nagyobb lett, mert a közeli faluból az emberek oda hordták a hulladékot. Volt abban papír, műanyag, fém, szerves hulladék, üveg, elem, festék és gyógyszer is. Az erdő lakói nem sejtették, hogy ezek mennyi veszélyt rejtenek.
Eltelt egy év. Lolán kívül minden állat beteg lett, mert a talajon keresztül megfertőződött a patak vize.
Amikor eljött Bea, látta, hogy a kupac még nagyobb és nagyon szomorú lett. Ekkor ledobott egy buborékot, és amikor kipukkant egy hang ezt mondta: - Lola, meg kell változtatnod az embereket! Rá kell venned őket, hogy vigyék el azt a sok szemetet! Adok egy kis varázserőt, ezzel átalakulhatsz, amivé akarsz.

Vegyszer Vili tanulsága

Fiam Regina (4. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon gazdag ember. S amennyire gazdag volt, annyira szerette, védte a környezetét.
A háza egy modern palotához hasonlított. Az egész tető tele volt napelemmel. A kertjében nagy hordóban gyűjtötte az esővizet, hogy a szárazság idején se szomjazzanak a növényei, fái. A szerves hulladékokat, mint például az almacsutkát és konyhai hulladékokat komposztálóba gyűjtötte, s később, ősszel azt a talaj trágyázására használta fel. A háztartási hulladékokat is szelektíven, külön kukákba gyűjtötte. Télen ügyelt arra, hogy a madáretetőiben mindig legyenek magok, diók. Az ő kertjében gyakori vendégek voltak az őszapók, cinkék és verebek. Ez a természet- és környezetvédő gazda volt Öko Ödön.
Tőle nem messze lakott egy igen gazdag vegyszer gyáros, Vegyszer Vili. Az ő házának tetején nem sorakoztak napelemek, viszont tél idején sokszor gomolygott fekete füst a kéményből. Őt ez egy cseppet sem zavarta, mindig azzal fűtött, amit éppen talált az udvaron. Sokszor fűtött műanyag palackokkal és mindenféle lim-lommal. Télen, mivel nem tett ki madáretetőket, nem is voltak madárvendégei.
Tél közepén járhatott az idő, amikor Vegyszer Vili házát nagy robbanás rázta meg. Most is „jó szokása” szerint lim-lomokat dobott a kazánba és valami gyúlékony folyadékkal is meglocsolta. A kár a házában tetemes lett: egy fal leomlott, az ablakok kitörtek és persze fűteni sem tudott.

Senki szigete

Petrilla Brigitta (4. osztályos) meséje

Szép téli napra ébredt az erdő. Leheletnyi hó fedte be a tájat. Így Vendel bácsinak, az erdésznek is alig akadt teendője. Mégis mintha vihar előtti csend ült volna a környékre.
A Duna békésen nyugodtan folyt a medrében. Senki szigetén a kocsányos tölgy, fehér nyár, fehér fűz és a szil kopasz ágai ágaskodtak az ég felé. Kiüresedett madárfészkek, a fák odvai árulkodtak a nyári lakókról. Fekete gólyák, orvosi légykapók, bakcsók, berki tücsökmadarak és a fiatalabb kerecsensólymok már a melegebb afrikai tájakon voltak. Ezekről a költöző állatokról beszélt Vendel bácsi három unokájának a pandúri vadászházban.
Berci és Marci ikrek voltak, iskola után nap, mint nap testvérükkel a még ovis Borikával segítettek nagyapjuknak.
Éppen jókor érkeztek, mert esni kezdett az eső. Bizony egyre szaporábban. Aznap ott is aludtak, mert az iskolában rendkívüli szünetet adtak az esőzés miatt. Azonban nem csak ott volt riadalom az állatok is menekültek, de nem tudták merre.
Ravasz Rudi, a róka rétisassal összeszövetkezett. Gonosz tervük az volt, hogy a gyenge vagy fiatal állatokat elcsalják egy védelmet ígérő helyre és ott felfalják őket. Sikerült pár borjat, csíkos kismalacot elcsalni, akiknek a szüleit elvitte az ár, így védtelenül maradtak.
Egy bölcs öreg kerecsen sólyom, aki mindezt látta, a vadászház felé vette útját. Az ablak előtti nagy diófa ágára szállt és várt.
- Nagyapa, nagyapa! Itt egy óriás madár és milyen pöttyös!-, kiáltott fel Borika.
- Ó, ez a jó öreg Kázmér a kerecsen sólyom
- Nagyapa! Miért jött ilyen közel?- kérdezte Berci.
- Valami nagy baj lehet a senki szigetén! Irány fiúk a csónakhoz! Baltát, fejszét, zsákokat készíteni! Borika te itt maradsz, és ha telefonál Jancsi bácsi, Laci bácsi, mond meg nekik ők is jöjjenek a szigetre!
- Honnan tudod? Talán értesz madárnyelven?- kérdezte Marci.
- Á, csak egy kicsit!- mondta mosolyogva a nagyapja.

Az állatok védelme

Kvak Barnabás (3. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer két kis állat. Az egyiküket úgy hívták, hogy Gyík György, a másikat pedig Sikló Sanyi. Egyszer, amikor a mezőn sétáltak, egy nagy tábla keltette fel az érdeklődésüket. A táblára ez állt: Új autópálya a mezőn. A két jó barát nagyon megijedt. Azonnal intézkedtek. Bementek a városba a polgármesterhez, és ezt mondták neki:
- Polgármester úr! Tényleg a mezőn építik az új autópályát? Jaj, de akkor hol fognak élni az állatok?
A polgármester a következőket válaszolta:
- Igazatok van. Ezt nem engedhetem!
A két jó barát már úton volt az erdő felé, de mire odaértek már elkezdődtek a munkálatok. Az állatok elkeseredve nézték, ahogy az emberek gépeikkel tépik fel a füvet.
Közben megérkezett a polgármester utasítása, melyben leállítatta az építkezést. A mezőn nagy csend lett. A polgármester szavai törték meg a csendet.
- Hogy képzelik, hogy a mezőn keresztül építik az autópályát?
A munkások nem értették, hogy mi a probléma. Így a polgármester elmagyarázta nekik, hogy az állatoknak ez a helyzet milyen rossz számukra, hiszen nekik is szükségük van a megfelelő környezetre. Az emberek megértették és abbahagyták az építkezést.
- Mi lesz a már félig megépített autópályával? – kérdezte Sikló Sanyi.
A város első embere táncparkettnek nevezte ki, ahol természetvédelmi bulit rendeztek. Az összes ember megtanulta, hogy nem lehet az állatokat bántani. 
 

Az elveszett kiskutya

Erostyák Zorka (2. osztályos) meséje

Volt egy család, abban élt Anna, a szülei és persze a kiskutyája, tappancs. Nagyon jó barátok voltak és sokat játszottak. Sűrűn eljártak sétálni. Este véletlenül nyitva felejtette az ajtót és Tappancs megszökött. Reggel arra ébredt, hogy Tappancs eltűnt. Anna felkiáltott:
- Hová lett Tappancs?
Az anyukája a következőket mondta:
- Menj át a szomszédba és kérdezd meg, hogy nem szökött-e át.
Egy óra múlva Anna szomorúan tért haza. Senki sem látta Tappancsot. Anna kirakott egy plakátot a kiskutyája képével, de senki nem látta. Anna azt hitte, hogy már nem lesz meg soha. Másnap reggel nagypapája hirtelen befutott.
- Képzeld, egy utcányira szaladt el Tappancs! Gyertek gyorsan velem!
Nagypapa megint felkiáltott:
- Nézzétek, ott fut!
Gyorsan odafutottunk az elterült kifáradt kiskutyához. Bevittük a házba és ott elkezdett csillogni és gyönyörű tündérré változott. Elmesélte, hogy egy gonosz manó varázsolta el. Addig kellett kutya képében élnie, amíg meg nem szereti valaki.