Szép Heléne avagy a szépség álcája

Petrilla Brigitta (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt a Kék tó mellett egy birodalom. Tódor király uralkodott ott, aki a tó partjára járt pihenni. Egy ideig csupa derül volt minden itt, élet zengte be a várost. Nem sokáig tartott azonban a szívet melengettető mosolygós élet. Ugyanis megszületett a Fricike, a kis királyfi. Édesanyja azonban a gyermek születésekor meghalt.  Dajkája nevelte, apja, a király bölcsen tanította fiát és vezette országát, de most már a szomorúság uralkodott a palotában.
Időnként a király elutazott pihenni a szeretet városába, hol oly boldogan élt annak idején hitvesével.
Pár napja már ott időzött, mikor egy gyönyörű nő, Szép Heléne érkezett a tó partjára. Suttogtak is az emberek róla, a szépségéről és jó szívéről. A király is meghallotta ezt és magához rendelte. Ünnepi lakomát tartott a tiszteletére. Abban a pillanatban, mikor a király meglátta a szépséges lányt, az elcsábította a szívét, ragyogó lényével megbabonázta a lelkét. De nemcsak a király járt így, hanem az egész város is.
De közben a környék üdesége elveszett. A madarak elszálltak, mert ők megérezték a gonosz közeledtét. Heléne óriásokat állíttatott a város kapujába. Azt parancsolta nekik, aki megpróbál elmenekülni, azt öljék meg. Már nem a király uralkodott, hanem a leány, de ezt a megbabonázott Úr észre sem vette. Ha kételye támadt, akkor Szép Heléne körül hízelegte és ismét bűvöletébe ejtette. Tódor király kihirdette, elveszi a szépséges leányt feleségül. A várból hívatta a fiát az esküvőre.
A hatfogatos hintó lovai nem akartak azonban bemenni a városba. Ott álltak a városkapu előtt és csak nyerítettek. A fiú, Fricike, hogy el ne késsen elindult gyalog. Nagyon elcsodálkozott azon, amit látott. A napfény derűs mosolygása helyett, mindenütt csak a szél zúgását hallotta. Az éjszakát egy fa odvában töltötte. Ó! mit látott, ahogy kikukucskált! Egy csodálatosan szép nő, éppen rút boszorkánnyá változik. S közben sok-sok rút banya jelent meg a kis erdő közepén, kék tó partján. Varázsoltak, vijjogtak, tüzet ugrottak, szellemet idéztek. Szegény Frici gyermek szíve is beleremegett.
Most már tudta miért változott ilyenné a város, miért változott meg az apja.
Tervet eszelt ki. Másnap reggel ment az apja elé. Ám akkor döbbent meg a királyfi, meglátta a király választottját, Szép Helénét! Apja bemutatta, hogy ő lesz az új királyné. A fiú lába földbe gyökerezett, de az esze már forgott, mint a szélkerék. S már tudta is mit fog tenni. Következő nap tartották volna az esküvőt, de Frici úgy eldugta a jegygyűrűt, hogy három napig keresték, mire megtalálták. Utána a menyasszonyi fátylat rejtette el, azt is három napig kutatták a király emberei, mire meglelték. A legutolsó turpisság az volt, hogy a fiú úgy elrejtette a Kék tó mélyére a koronát, hogy ha nem kaptak volna segítséget, még a mai napig is keresnék.
Felbőszült a leendő ara és már tudta, hogy ki akarja megakadályozni az ő esküvőjét. Ezért megparancsolta az óriásoknak, hogy öljék meg a fiút. A fiú azonban meghallotta az óriások lépteit, és ő is elbújt a Kék tó mélyére, a hínárok közé. Onnan elkezdett énekelni, mert valahonnan rémlett neki, hogy az ének megbabonázza ezeket a nagyra nőtt embereket. A szép dallam hangjára az óriások egyre kisebbek lettek. Mikor Frici előjött, olyan kisemberekké váltak, mint az egerek. Fogta a kardját a fiú és lekaszabolta az összes óriást.
Folyt már az esküvői ceremónia, mert az egyik boszorkány, aki a tóban élt, kileste, hogy hova rejtette el a kis királyfi a koronát és gyorsan Helené segítségére sietett. Felhozta a mély víz fenekéről, a hínárok közül. Kéz a kézben vonult a leendő pár, mikor Frici megszólalt:
- Édesapám! Teljesítse egyetlen kívánságomat!
- Jól van édes fiam! Mondd!
- Ó apám hallgasd! Elkezdett énekelni, oly szépen, szívhez szólóan, hogy a király szemei könnybe borultak. Mi történt Szép Helénével? Amilyen szép volt, annál jobban csúnyult a dallam hatására. A végén már boszorkány lett belőle. Rút, vén banya. A király eleinte csak nézte az átváltozást, csak nézte... de hamar rájött, hogy rútul becsapták, ezért fogta a kardját és leszúrta Helenét. Volt olyan vijjogás, volt olyan zaj, mint mikor a macska kergeti az egereket. Úgy menekültek volna Helené udvaroncai is, de a katonák sorra megölték őket. Így a gonosz uralma megszűnt.
A város ismét széppé vált. A király tanult az esetből, bölcsebb lett. Rájött arra, hogy: "Nem minden arany, ami fénylik!" S megfogadta, nem a külső látszat alapján fogja ezután meghozni döntéseit.