Miről híres Manó völgy?

Irimiás Vanda (4. osztályos) meséje

Egyszer volt, meg nem mondom hol, valahol a nagy völgyben és környékén ütötte meg a fülem ez a történet. Hogy hogy nem, a Manó völgy arról is híres volt, hogy a lakói igencsak szerették a sajtot. Ha sajtról volt szó minden manó azon törte a fejét, hogy mikor lesz a következő étkezés és melyik fajtából válasszon, mert hiszen manóvölgyben volt mindenféle.
Igen ám, de egy nap hatalmas adag camembert érkezett, ami azért nem volt mindennapi. Mondanom sem kell, hogy estére már csak egy adag maradt. Az az egy adag is csak azért maradt meg, mert az egyik manó, akit úgy hívtak, hogy Szelecske, nem szerette a sajtot. Másnap reggel a Fehér boszorka palotája mely a hegy tetején állott, ezüstös csillogás helyett élénk színekben pompázott, ami azt jelentette, hogy nála már teljesen elfogyott a sajt. Ahogy ezt meglátták a manók nagyon megijedtek.
- Pitécske, Szelecske, halljátok – szólt Szederke – útra készen álltok?
- Én még nem, de én nem is szeretem a sajtot - mondta Szelecske.
- Majd megyek helyetted - jelentette ki Szederke.
- Nem muszáj, de azért te is jöhetsz velünk.
Egy kettőre elkészültek, majd beültek a repülő cipőbe és ott termettek a hetedhét legelő mellett lévő sajtgyár hetedik ajtajánál. Bekukucskáltak az ajtón és meglátták a rengeteg sajtot. Már szaladtak volna be, amikor útjukat állta Sajt manó.
- No no, hová hová kismanók? – kérdezte.
- Jaj Sajt manó, nagy a baj, elfogyott a Fehér boszorka sajtkészlete, mert a legutóbbi szállítmány olyan ízletes volt, hogy egy nap alatt mind megettük.
- Ej, kismanók, tudjátok, hogy csak akkor kaphattok külön adag sajtot, ha a sajtos tesztet megoldjátok! - Szederke és társai nem ijedtek meg a feladattól, hiszen nem csak arról voltak híresek, hogy szeretik a sajtot (kivéve Szelecske) hanem arról is, hogy mindent tudnak a sajtokról. Egy kettőre megoldották a 7 feladatot és már vihették is a hétféle sajtot a völgybe. De mivel egyszerre csak egyfélét tudtak elszállítani hétszer kellett fordulniuk. A hetedik forduló után már ott volt a Manó völgyben a Fehér boszorkány is. Megszólította őket.
- Én is kérhetek?
- Persze! Neked is hoztunk.
- Nagyon köszönöm manók – mondta a boszorka és örömében megrázta csillogó hajkoronáját. Egyszerre a palotája ismét ragyogó fehérré változott a hófelhőktől, amelyek leereszkedtek a völgy fölé. A manók csillogó szemmel nézték amint az első hópihék földet értek. Tudták, ez a nap nagyon jó lesz, hiszen a Manó völgy lakói nem csak a sajtot szerették, hanem a szánkózást a hóemberépítést és hógolyózást is.