A vörös sárkány

Jakó Barbara (3. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy gonosz vörös sárkány. Évszázadokkal ezelőtt ezt a sárkányt a kolontári lovagok bezárták egy földsánccal körülvett tóba, hogy ne tudja a falubelieket megtámadni. A falubelieknek az volt a feladatuk, hogy rendszeresen ellenőrizzék a sáncot, hogy nem tört-e utat magának a sárkány.
Hosszú időn át nem is volt semmi baj, a falu népe békességben élt. Igen ám, de egy idő után elfeledkeztek a feladatukról, nem ellenőrizték a sárkányt. Ez nagy hiba volt. A sárkány viszont szép lassan szétrepesztette a sáncot. Egy nap a falubeliek hatalmas robajra ébredtek. Mindenki az ablakhoz rohant és találgatta, hogy az ég dörög-e vagy földrengés van-e. Ekkor megpillantották a falu végén hömpölygő, rettenetes erővel zúduló vörös sárkányt.
A sárkány mindenfelé öntötte magából a vörös iszapot, ami betört az udvarokba, házakba és magával ragadt mindent. Az emberek menekültek a vörös sárkány dühe elől. Közben azonban segítették egymást, mentették a gyerekeket, időseket, állatokat. A szomszéd falvak is meghallották a bajt és nyomban jöttek segíteni. Az egész ország a bajba jutott faluba sietett, rendőrök, tűzoltók, katonák. Nagyon reménytelennek tűnt a helyzet, a sárkány nagyon erős volt. Az emberek azonban nem adták fel a reményt, együtt, közös erővel harcoltak az iszappal. Meglátta és megérezte ezt az összetartozást a Segítőkészség tündére és leszállt az emberek közé segíteni ő maga is. Enyhítette a fáradságukat, enni és inni adott a segítőknek, megmutatta az iszap alá ragadt állatokat, vigasztalta a gyerekeket. Az emberek az ő segítségével egyre inkább úrrá tudtak lenni a Vörös sárkányon, akit végül visszatereltek a medrébe, s örökre odazártak.
Hosszú-hosszú időnek kellett eltelnie, amíg újra vissza nem állt a falu rendes élete. Soha többé nem felejtkeztek el arról, hogy a földjeiket megvédjék a Vörös sárkánytól vagy a hasonló természetet szennyező anyagoktól. Ez az eset minden ember számára figyelmeztetés, hogy vigyáznunk kell a Földünkre.