Csillag, a nevesincsiek büszkesége

Nagy István Zsombor (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy kiscsikó a gazdájával Meseország közepén, valahol Nevesincsországban, annak is a kellős közepén. Ez a kis izgő-mozgó állat, nagyon szeretett vágtázni, szaladni, futkározni. Mikor kiment a falu szélére és versenyt futott a széllel, barna sörénye úgy lobogott a szélben, mint a selyem zászló. Szerették is a falu lakói, mert messze vitte hírüket. A kerek világon mindenki ismerte Csillagot, a sebesen futó kiscsikót, a nevesincsiek büszkeségét.
Egyszer a közeli királyivárból arra járt egy vitéz. Meglátta a kiscsikót a tisztáson. Megtetszett neki, hát megvette. Bár a falu népe, nem akarta eladni kedvencüket, ki mindig jó kedvet tudott varázsolni életükbe, de oly sok pénzt ígért a fiatalúr, hogy annak nem tudtak ellenállni. Hát, ha szomorúan is, de eladták.
Hamarosan hírnök érkezett a faluba és kidobolta:
- Felséges Urunk, a Túlsó Hegy királya, annak adja a leányát, ki megszabadítja az ördögtől a leányát!
Na, ez éppen nekem való feladat! – gondolta magában kis vitéz. Majd én megmentem a leányt. Hiszen szépsége messze földön híres, s biztosan kedves, szeretetre méltó is. El is ment a királyhoz, S így szólott:
- Felséges Uram! Egy életem, egy halálom, én a leányod megtalálom, s hazahozom!
- Jól van Fiam! – mondta, az öreg király! Járj, szerencsével! Ha megleled és kimented a leányomat, én neked adom a fele királyságomat és a lányom kezét!
Útnak indult fiú. Ráült Csillagra, és azt mondta neki: Na, kedves lovacskám! Most légy ügyes! Mert én tudom, hogy neked varázserőd is van, a gyorsaságon és a szépségeden kívül. Meg kell találnunk a leányt, hogy boldogok lehessünk! Nyihahahaaaaaaaaa…szólt a bölcs válasz.
Útközben találtak egy almafát, melyről pirosló almák kacsintgattak feléjük. Kérdezte is a gazda a lovát: Nem vagy éhes lovacskám? Hát’ biz éhes is vagyok már. De hosszú még az út, és oly szépek ezek az almák, hogy inkább menjünk, meneteljünk tovább. Így is tettek!Az almafák meg halkan suttogták: Jó, tett helyébe, jót várj!
 Ahogy vándorolnak, egyszer csak meglátnak egy kutat. Már tovább mentek volna, mikor a ló ezt mondja: Te kicsi gazdám! Nézd már azt a kutat, olyan szomorú. Talán bizony szomjas! Hát, ahogy szemrevételezték, tényleg látják, hogy biz abban nincs egy szem víz sem. Na, most mitévők legyenek? Nem messze a kúttól, ott volt egy vizesárok. Gyorsan belevezették a vizet. Ahogy a kút megtelt, már élet vette körül. Jöttek a szomjas madarak, a szomjas állatok. A kút nagyon megörült, s azt mormolta, hogy: Jó tett helyébe, jót várj!
 Boldogan ült vissza Csillagra a vitéz. Mentek, mendegéltek, miközben felsóhajtott a fiú, csak már láthatnám a szép leányt! S ekkor megszólalt a lova: Gazdám! Itten vagyunk már, nézd! Ott van egy nyílás! Ott lakhat az ördög. S valóban, ott voltak a pokol kapujában. Tanakodtak, hogy mentsék ki a leányt?
Hát egyszer csak, mint, mennyből a villám, almák kezdtek hullni az égből. Jól fejbe kólintották az ördögöt! A királyfinak sem kellett több, beszaladt, felkapta a leányt, és uzsgyi….de jött ám utánuk gonosz is. Ekkor a kút, elárasztotta vízzel az ördög lakását, aki azóta is menekül, azt sem tudjuk merre.
A délceg fiú felültette a leányt a lovára, a szélnél is sebesebben száguldottak haza. A király örömében sírva fakadt. Nyomban hozzáadta a lányát a vitézhez. Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, s azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak!