Az erdő rejtélye

Birkás Bianka (4. osztályos) meséje

Az Üveghegyen is túl, volt a tenger kellős közepén egy lakatlan sziget, azon a szigeten egy hegy, aminek a tetején egy magas torony, a torony tetején egy könyvtár, ami telis-tele volt mesekönyvvel. Az egyik gyönyörű mesekönyvben találtam rá erre a mesére:
Volt a világon egy király, akinek egyetlen gyönyörű szép leánya volt a szeme fénye. Olyan szép volt, hogy szépségének híre eljutott a világ minden tájára. A király nagyon féltette, mert rajta kívül nem volt senkije sem. Ezért ha tehette mindig a palotában marasztalta. A királylánynak ez már nagyon unalmas volt, megkérte hát az édesapját, hogy engedje őt el a közeli erdőbe virágot szedni. A király nem engedte el, ezért a királylány álruhát öltött és kiszökött a palotából.
Ment, mendegélt, mígnem elérkezett a hatalmas erdőhöz. Kis kosarába szebbnél-szebb virágokat gyűjtögetett. Amikor megtelt a kosara úgy gondolta, hogy ideje haza indulnia, nehogy rájöjjenek, hogy megszökött. Csakhogy nem találta a kivezető utat az erdőből. Mindig a kiindulópontra érkezett meg. Nagyon elkeseredett és már bánta, hogy nem hallgatott az édesapjára.
Már sötétedni kezdett, mikor a király észrevette, hogy sehol sincs a gyermeke. Tudta, hogy csakis az erdőben keresheti, de igazán csak akkor ijedt meg, amikor eszébe jutott, hogy gyermekkorában azt hallotta a szüleitől, hogy a közeli erdőbe sose menjen, mert az egy elvarázsolt erdő! Aki oda bement, még sose tért vissza. Kiadta hát a király parancsba, hogy aki visszahozza a lányát, azé a királysága és a lánya keze is.
Jöttek a bátor jelentkezők: hercegek, grófok, gazdagok és szegények egyaránt, de egyik se tudta megmenteni a királylányt. Próbálták kivágni a fákat, hátha így beljebb jutnak, de semmire sem mentek vele. Úgy tűnt, hogy mindig egy helyben ácsorognak.
A közeli faluban élt egy szegény ember, akinek volt három fia. András, a legkisebb volt valamire való, a két nagyobb folyton csak lustálkodott. András fülébe is eljutott a hír a királylány titokzatos eltűnéséről. Ezért azt mondta az apjának:
- Édesapám, én szerencsét próbálok, és a királylány megkeresésére indulok.
- Jól van fiam – felelte az apja – csak jól vigyázz magadra! Használd a józan eszedet, mert te is odaveszel.
Azzal elindult a palotába. Másnap reggelre oda is ért és bekopogott a kapun. Az őrök be is engedték és a király elé vezették.
- Ki vagy te és mit akarsz? – kérdezte szomorúan a király.
- András az én becsületes nevem, és azért jöttem, hogy kiszabadítsam felséged leányát az erdő fogságából – hangzott a válasz.
A király nem is szólt semmit, hiszen már a sokadik jelentkező állt előtte, csak intett, hogy távozhat András a palotából.
- Van itt még valami felséges uram!- szólt vissza András. -Szükségem lenne legalább 200 facsemetére, meg egy jó pár katonára ásóval együtt.
- Minek az tenéked?- értetlenkedett a király.
- Majd meglátja felséged, csak adja ide amit kérek, s a királylánnyal térek vissza.
A király megadott mindent, s András útnak indult a katonákkal együtt. Amikor odaértek az erdőhöz András azt mondta a katonáknak, hogy az összes fát ültessék az erdő köré egyformán. Egész álló nap és egész éjjel ültették a fákat, mígnem reggelre az utolsó fa is a helyére került. S ekkor megtörtént a csoda: az erdő szabadon engedte a királylányt és minden foglyát. Ugyanis András a józan eszét használva rájött, hogy az erdőben hosszú éveken keresztül csak irtották a fákat, de egyet sem ültettek a helyükre. Így az erdő az embereket tartotta fogva a sok fáért cserébe.       
A királylány látván András okosságát és leleményességét, rögtön beleszeretett. Hazamentek, a király hatalmas lakodalmat tartott nekik és boldogan éltek, míg meg nem haltak.  Azóta is minden évben sok fát ültetnek az erdő gyarapítására.