A medve es társai

Korondi Józsa Henrietta (5. osztályos) meséje

Volt egyszer egy erdő, amelyben élt egy medve. Ott nem messze a medve barlangjától volt a mi házunk, ahol nyaraltunk.
Egy reggel arra ébredtünk, hogy a medve a házunk előtt nagyokat mormolt, ugyanis éhes volt. A szemetes zsákokat, vagyis inkább mindent, amit az éjszaka folyamán kint hagytunk, a medve mind felfalta, de ez neki nem volt elég, még kért. Négyen voltunk és egyikünk sem mert moccanni. Tíz órára be is fejezte a csámcsogást és aláírásul húsz méterre a ház előtt volt egy tönk és azt jól megcsapkodta.
Estére, mikor vacsorázni tértünk, megint megjelent egy kis lompos farkú, csalafinta róka. Ő meg ellopta a kolbászt az asztalról. Még egy pele is belátogatott hozzánk. Ezek után egyedül sose mentünk sehova, és az ott lakók tanácsára énekeltünk és fütyültünk, utána medvét többet nem láttunk, de a nyomát megtaláltuk a területünkön. Úgy gondolom, hogy mivel mi hatoltunk be az ők területüteteikre, hulladékot hátrahagyva természetes, hogy ők is ragaszkodnak a területükhöz és a könnyű élelemszerzéshez. Egyszer megint találkoztunk a medvével, mikor málnászni mentünk, és a málnavész egyik végében a medve lamározott, a másikban, pedig mi csemegéztünk, de szerencsénkre a medve már belakott a málnából és minket nem bántott.
Már nagyon sok mindent tudok a medvéről, de még nem eleget, ezért meglestem hogyan viselkedik, mikor be van zárva. Elmentem egy állatkertbe és azt tapasztaltam, hogy a medve nagyon szelídnek látszik, valójában nagyon dühös azokra az emberekre akik elfogták. Szomorúság volt a szemében, hogy csak egy kis helyen tud sétálni és mindenki őtet bámulja. Nagyon szenvedett, mert hiányzott neki a szabad séta az erdőben, a vadászat, a patakok csobogása és hogy el tudjon bújni mindenki elől, ha úgy tartja kedve.
Szívem szerint szabadon engedtem volna.