A vicsebőcsi lovag

Seres Zoltán (6. osztályos) meséje

Vicsebőcs kicsinyke falu. Van ott hét ház, meg a faluháza. A hetedik házban él egy gazda. Ennek a gazdának van három fia, akik arról álmodoznak, hogy majd egyszer ők is lovagok lesznek. Egy szép napon arra az elhatározásra jutottak, hogy elmennek a falu bölcseihez, hogy azok megmondják, mit kell tenniük ahhoz, hogy lovagok lehessenek. Így is lett.
Elmondták a mondandójukat.  Így válaszolt rá az egyik bölcs:
- Mindegyikőtöknek három próbát kell teljesíteni, azután mi majd eldöntjük, hogy méltóak vagytok-e a lovagi címre.
- Mi mindig összetartunk. Együtt csináljuk meg a próbákat. – mondta a legidősebb.
- Együtt nem lehet.
- Akkor én már nem szeretnék lovag lenni.
- Te tudod, ifjú legény.
Egyszercsak megszólalt a legifjabb:
- Én bármi áron is, de lovag szeretnék lenni.
- Nocsak, valóban?
- Igen – válaszolta magabiztosan a fiú.
A bölcs nézegette a fiút egy darabig, aztán megszólalt:
- Nem vagy te még túl fiatal ehhez?
- Dehogy is. Nem félek semmitől!
- Hát legyen.
- Elnézést - szólt megszeppenve a középső fiú-, rólam még nem esett szó. Én is szeretném kiállni a három próbát.
A legnagyobb testvér szigorúan nézett a gyerekre. A legidősebb volt mindközül a legkapzsibb. Mindig a testvérei segítségére támaszkodott, aztán csak ő kapott a jóból. Az volt a terve, hogyha a kistestvérnek sikerül megcsinálni a próbákat, úgysem hiszi el majd a nép, hogy egy ilyen kisgyerek teljesítette a három próbát, így majd ő kap a dicsőségből.
- Ne nézz így rám, Péter! Megcsinálom a próbákat! Ha tetszik, ha nem.
- Én nem mondtam semmit- szólt nyájasan Péter, a legidősebb.
- Jó. Elég!- vágott közbe Attila, a legfiatalabb.
A testvérek abbahagyták a civakodást, és mindannyian az öregekre néztek. Pál, a középső megszólalt:
- Elnézést kérek mindannyiunk nevében.
Ekkor a bölcs intett a kezével, hogy semmi baj.
- Szóval - kezdte el a mondandóját az aggastyán-, holnap kell indulnotok az első próbára, a koboldok erdejébe. Azok a galád teremtmények már többször is kifosztották a falut. Az erdő a közepén van egy kincsesláda, abban pedig a rengeteg arany, amit elvettek tőlünk. Nagyon sokat tennétek a népnek, ha visszaszereznétek a kincset nekünk. Mi szétosztanánk a nép között, és persze ti is kapnátok belőle.
- Azt már nem! Mind a miénk lesz!- szólt közbe Péter.
- Hát, ha úgy akarjátok, akkor legyen! – mondta szomorúan a bölcs.
- Dehogy is. Szétosztjuk a nép között –szólt kedvesen Attila.
- Nagyon köszönjük, bátor legény.
Péter már ideges volt, de nem mutathatta ki érzelmeit, mert még a végén gyanakodni kezdenek.
- Ha kész az első próba, gyertek ide vissza a kinccsel, és akkor majd megmondjuk, mi lesz a következő.
- Úgy lesz - mondták egyszerre.
- Most menjetek haza, és pihenjétek ki magatokat!
A legények hazamentek, és a fáradtságtól már aludtak is. Másnap korán felkeltek, elindultak az erdő felé. Nem ugyanazon az úton mentek. Attiláé hosszabb volt. Pálé alig volt néhány száz méter. Péter kuncogott, mert elégedett volt magával, amiért ilyen ”nagyszerű” tervet eszelt ki. Fél óra múlva hallott egy nagy kiáltást, majd az ösvényen
kiszaladt Pál.
- Hát te meg mi járatban vagy errefelé? Azt hittem, hogy a koboldokat kell legyőznöd – nevetett Péter.
- Ezek a lények majdnem megöltek! Én nem csinálom ezt tovább.
- Te tudod…
Eközben Attila, a legfiatalabb ment egyedül a sötét ösvényen… Egy kicsit félt, de ez természetes egy ilyen sötét, félelmetes erdőben. Hirtelen valami halk zajt hallott. Körülnézett, de semmit nem látott, amit a hanghoz társíthatott volna. Továbbment, és észrevett maga előtt egy kis emberkét. Egy kobold volt. Megszólalt:
- Mit keresel itt, te langaléta? - förmedt rá a lény.
- Én? Hát én csak azért jöttem, hogy vizet merjek a tavatokból. ( Úgy gondolta, jobb lesz, ha senkinek nem esik bántódása, ezért hazudnia kellett.)
- Hmm… Nekünk nincs is tavunk. Ne hazudj, mert örökre ketrecbe zárunk!
- Miért beszélsz többes számban? Csak te vagy itt.
Ekkor a fák lombjai és a bokrok közül előbukkantak a koboldok. Rengetegen voltak. Attila csak kapkodta a fejét.
- Na, mostmár beszélhetek többes számban. Nem igaz? – mondta nyájas hangon a kobold.
Attila nem habozott. Előrántotta a kardját, és kaszabolni kezdte őket.  Megúszta néhány karcolással a harcot… Továbbment, már teljesen nyugodt volt. A kincsesládát sikeresen megszerezte. A visszafele úton már a következő próbán gondolkodott. Megérkezésekor nagy ujjongás fogadta. Péter dühös volt magára, amiért nem tudta elterelni a népet. Így mindenki látta, hogy egy kisgyerek csinálta meg a próbát. Attila örült ennek a sikernek. Másnap Attila egyedül ment a bölcsekhez. Tisztelettudóan köszönt:
- Jó napot kívánok, uraim!
- Üdvözlet!
- Jöttem a második próbára!
- Igen. Gondoltuk, hogy ezért jössz.
- Mi lenne a második próba? Már nagyon kíváncsi vagyok.
- A következő próbához nem az erődet, hanem az eszedet kell használnod! A második próba helyszíne a hatalmas Mária-vulkán. A feladat az, hogy be kell menned a vulkánba. Le kell győznöd a hatalmas láva szörnyeteget, ami a vulkánban tanyázik. Szerencsére most nincs annyira fent a láva, ezért, ha ügyes vagy, be tudsz ugrani a vulkán belsejében lévő barlangba.
- Értem - mondta magabiztosan-, mikor kezdjem?
- Akár most is indulhatsz…
- Akkor megyek most!- ezt már az ajtón kívül mondta.
Attila már indult is a hatalmas vulkánhoz. Négy óra múlva oda is ért. Teljesen kifáradt. Azt érezte, hogy ilyen fáradtan nem tudja megcsinálni a próbát, de úgy döntött, mégis megpróbálja. Felment a vulkán szélére, vett egy mély levegőt, és leugrott. Miközben zuhant, elkapott egy kiálló sziklát, és felhúzta magát a barlangba. Nemsokára megjelent az emlegetett nagy szörny. Kiemelkedését szörnyű morajlás kísérte. A szörny egyből megtámadta Attilát. Éppenhogy el tudott ugrani a csapás elől. Hirtelen csapott még egy hatalmasat. Attila jobbnak látta azt, ha előre tartja a kardját, és a szörny megsebesül. Így tett. A láva messzire elcsapódott, de Attilának semmi baja nem lett. A bal kezét már nem tudta használni. A fiú ráugrott a nyakára, mert ott már megszáradt a láva, és nem volt forró. A szörny rángatta a vállát, hogy Attila leessen, de a legény egy határozott szúrással átszúrta a fejét. A szörny ugyanolyan hangos morajlással süllyedt el a lávában, mint mikor felemelkedett. Attila nagyon elégedett volt önmagával. Amikor ki akart menni, eszébe jutott valami:
- Hmm, mi volt ebben az ész próba?- kérdezte magától a fiú. Továbbment, és felnézett a vulkán szélére. Attila a homlokára csapott. Hát persze!- gondolta a legény. Rájött, hogy nem a bejutás és a szörny legyőzése az észpróba, hanem a kijutás. Gondolkozott vagy fél órát, de még mindig nem jutott eszébe semmi. Egyszercsak oldalra pillantva meglátott egy köteg búzát. Gondolt egyet, és összekötötte őket úgy, hogy létra alakja legyen. Megnézte, elég erős-e, majd az egyik sziklára támasztotta és kimászott a hatalmas vulkánból. Visszafele úton már boldog volt. Belépett a bölcsekhez, így köszöntötte őket:
- Adjon isten, jó estét!
- Jó estét, Attila!
- Jöttem a következő próbára.
- Rendben, de ígérd meg, amikor elmondtam, hogy mi lesz a feladat, hazamész és kialszod magad!
 - Persze uram, ez természetes.
- Azért. Tehát a harmadik, egyben utolsó próba lényege az, hogy belopózz a félelmetes Északi sárkány barlangjába, és megöld az ott élő sárkányt! A fiú arcán csak a bátorság és a magabiztosság látszott.
- Rendben, akkor megyek aludni.
Amikor kialudta magát, elindult a nagy útra. Ment hetedhét országon keresztül, odaért a barlanghoz. A sárkány elő is jött a barlang mélyéből. Attila előrántotta a kardját, és csapkodni kezdte a sárkányt, de ez nem ért semmit a sárkány vastag bőrével szemben. Ekkor kieszelt valamit. Fogott egy követ, és a sárkány szemébe dobta. A sárkány
nagyot üvöltött, és megvakult. A közelben volt egy szakadék, a fiú oda terelte be a vak sárkányt. A sárkány akkorát zuhant, hogy a föld is beleremegett. A legény észrevett a barlangban egy királylányt. Felkapta és elvitte Vicsebőcsre, ahol nagy lakodalmat csaptak Vicsebőcs új lovagjának és párjának. Itt a vége fuss el véle!