Seholország madarai

Bolla Antónia (2. osztályos) meséje

Seholerdőben éheztek és féltek a madarak. Nem voltak fák, amik megvédték volna őket a többi állattól.
Egy nap hatalmas szél kerekedett. Magokat hozott magával és szétszórta a földön. A kismadarak nagyon megörültek az élelemnek rögtön be is akarták kapni a magokat. De a magok megszólaltak:
– Kérünk benneteket, ne egyetek meg minket! Inkább ültessetek el, gondozzatok türelmesen és idővel nagy hasznotokra leszünk! – hitték is meg nem is a madarak, mégis elültették, locsolták, gyomlálták őket. Telt, múlt az idő szép kis fácskák lettek belőlük.
- Szálljatok az ágainkra, lombunk elrejt benneteket. Ágaink közt fészket építhettek, amit a magasban nem tudnak kifosztani az állatok. Virágaink idevonzzák a rovarokat, lesz ennivalótok bőven. De vigyázzatok, ne egyétek meg mindet! Ők porozzák be a virágokat és később abból lesz a termés, amire nagy szükségetek lesz!
Nagyon boldogok lettek a madarak. Nekiálltak: ki fészket, ki odút készíteni. Tojásaikból sok kis madár kelt ki. Mindenkinek jutott ennivaló bőven. Vigyáztak a beporzásra, ahogy a fák tanácsolták és ősszel valóban rengeteg bogyó, gyümölcs, toboz, makk és még sokféle termés közül válogathattak. De nem feledkeztek meg a múltról sem! Ezért a fiókákat, arra biztatták, hogy ők is ültessenek magokat, hogy mindig legyenek fák, amik otthont, élelmet és biztonságot nyújtanak nekik.