A gyopárosi erdő tündére

Jakó Barbara (2. osztályos) meséje

Egy szép őszi napon Edit néni és a szakkörösei szemetet szedtek a közeli erdőben, ahol a turisták sokat szétdobáltak.
Az emberek nem figyelnek a növényekre, a környezetükre. Szétdobálják a kólás üveget, a csoki papírt. Van, aki még tüzet is gyújt, pedig az veszélyes. Ugyanebben az erdőben négy rosszcsont fiú abban versenyezett, hogy ki tudja a gesztenyefáról lecsúzlizni a madárfészket. Az egyik gyereknek sikerült is és a madárfészek a kisfiókákkal a földre pottyant. A madáranyó nagyon csiripelt, de semmit sem tudott tenni. Szemétszedés közben a szakkörösök a sok színes falevél között észrevették a lepottyant madárfészket a fiókákkal. Rögtön vissza akarták tenni, nézték a fát, hogyan tudnák feltenni rá. De a fa nagyon magas volt! A gyerekek el voltak keseredve. Ekkor meghallotta az erdő tündére a gyerekek sopánkodását és elhatározta, hogy segít nekik. Meglebbentette a szárnyait, ezzel nagy szelet kavart, a fa pedig földig hajtotta a koronáját. A gyerekek örömmel tették rá a fára a madárfészket. A fa pedig óvatosan a magasba emelte. A madáranyó és a gyerekek is örültek. De csodálkoztak is, hogyan lehetett hirtelen ilyen szél, ami el is múlt. A gyopárosi erdő tündére is örült, hogy vannak olyan gyerekek, akik védik a természetet.
Remélem, hogy te is az erdőben találkozol majd egyszer az erdő tündérével. De ő csak a jó gyerekeknek segít ám!