A boldog erdő

Bhöm Linda (6. osztály) meséje

Volt egyszer, hol nem volt, volt egy kicsi erdő. Ez az erdő nagyon szép volt.
Egyszer éppen arra járt egy kirándulócsapat. Ahogy mentek, mendegéltek, egyre több gyerek, csak úgy elhajígálta a csokispapírjait, flakonjait. Egyre jobb móka lett az, hogy egymást a fák rügyeivel dobálják. Egyre jobb játékeszközök voltak  a fák zöld ágai. Ez a sok , „jópofa dolog” mind nagyon-nagyon tetszett a gyerekeknek, kivéve egynek, egy Andrea nevű kislánynak:
- Nekem olyan furcsa érzésem van; olyan mintha ez a szemetelősdi, meg más egyéb nem volna jó dolog!
Ekkor hirtelen egy szellő elsuhant Andrea mellett és így szólt:
- Segíts! Kérlek!
Andrea úgy gondolta, hogy csak  képzelődik, ezért megrázta fejét:
- Brr! Mi volt ez?
Később újra elsuhant mellette a szellő:
- Segíts az erdőn! Kérlek!
Andrea már nagyon kifáradt ebbe a sok képzelődésbe. Szerencséjére beesteledett, s visszamentek a sátorba. Andrea lefekvés előtt e szavakat szólta:
- Végre pihenhetek! Holnapra biztosan csak egy rémálom lesz az egész.
Ėjfél felé újra megjelenik a szellő:
- Jó a megérzésed én tudom. Segíts hát rajtunk!
Andrea felébredt:
- Ez a szellő mondott valamit, és úgy érzem ha nem cselekszek , tovább fog kínozni. Holnap nekivágok!
Eljött a reggel, a nagy nap.
Andrea így szólt:
-Milyen jót aludtam. Hopp! Nekem van egy fontos teendőm.
A csapat elindult a sétára. Andrea ahogy ballagott úgy látta, mintha a fák szomorú arccal néznének rá, mintha a föld bosszút akarna állni. Andrea kiállt a sétából és felszedte a sok szemetet, megigazította a fák koronáját és bár nehezen, de rávette a többi gyereket, hogy ne gyújtsanak tábortüzeket.
Ezt a többiek nem jó szemmel nézték:
- Mit csinálsz? Te megőrültél!
Andrea szomorúan így válaszolt nekik:
-Gyertek nézzétek bele a természetbe!
A gyerekek megtették de csak azért, hogy Andrea többé ne csináljon őrültségeket.
- Látjátok? A természet szomorú. És most figyeljetek!
Azzal felvett a földről egy eldobott csokispapírt .A gyerekek meglepődve a lábuk alatt ,mosolygó pázsitot láttak.
Megsímogatta a fák ágait: a gyerekek vidám fákat láttak.
Csodák csodája! A gyerekek meggyőződtek arról, hogy Andrea csak jót tett a természetnek.
Később odasuhant hozzá a szellő és megszólította a lányt:
- Andrea, köszönöm!

Itt a vége fuss el véle.
Látjátok milyen kevés is kell ahhoz,hogy a természet szépsége,
amit minden nap megcsodálunk, megmaradhasson.
Csak egy kis odafigyelés.....