Az én cicuskám

Böhm Linda Dorothy (6. osztályos) meséje

Egy szép őszi napon, hazafelé az iskolából anyukám mellett a temető felől nyávogást hallok. Először nem figyelek rá és megyek tovább. Nem teszek meg pár lépést újból hallom a nyávogást. Ekkor már megállok:
- Anyu, én megnézem mi ez! Várj meg!
- Jó leányom, de gyorsan!
Azzal odamentem a kerítéshez és füleltem.
- Nem hallok semmit, talán csak képzelődtem!
Még egyszer fülelek, de már körül is nézek. Egyszerre csak meglátok egy szürke kis valamit, ami közeledik felém. Rádöbbenek, hogy ez nem más, mint egy sovány kis cicuska.
- Jé anyu itt egy cicus, gyere nézd meg!
Anyu odajön, s csodálkozik:
- Nahát de édes!
De én nem hagytam így a dolgot s elővettem az iskolában kapott kekszeket. Odaadtam neki két szemet. A cica nem eszik.
- Mi van ezzel a cicával? Sovány, de nem eszik!  Nézem, nézem s egyet gondolok:
- Anyu hazavihetjük? – kérdeztem.
- Hát, hát, igen. – mondta anyám.
  Olyan boldog lettem, mint még soha. Ugráltam örömömben. Felemeltem a cicust, karomba fogtam s már azon gondolkoztam mi legyen a neve?
- Anyu, hogy legyen a neve? – kérdeztem.
- Adj neki te nevet! – javasoltam anyám.
- Mondjuk legyen Tomy, szerintem ez nagyon ráillő név! – döntöttem így.
Azzal hazafelé indultunk. Otthon az első dolgom nem a lecke, hanem a cicus megetetése. Bementem a konyhába elővettem a margarinos dobozt és beleöntöttem a maradék tejet. A cicus inni kezdett. Ekkor én nagyon megörültem:
- Juhé! Van egy cicám!
A cica addig-addig ivott, hogy a pofija tiszta tejes lett. Hát így tettem szert egy édes cicuskára, aki a mai napig is megvan.