Rosszcsont nem vész el…

Bartos Lilla (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt két kislány, akik a szüleiktől ajándékba kaptak egy fehér színű kedves, barátságos kutyust, akit Chilinek neveztek el. Sokat játszottak vele, nagyon szerették, ezért egész nap szaladgálhatott kedvére az udvaron és éjszakára sem volt bezárva. Ahogy nőtt, egyre kíváncsibb lett, de az udvaron kívül csak ritkán járt, akkor is csak a gazdáival.
Történt egyszer egy nagyon hideg téli estén, hogy a kapu nem lett jól bezárva, és éjszaka a nagy szél kifújta a kaput. Több sem kellett Chilinek, gondolta szétnéz az utcán is. Elindult balra, aztán jobbra, aztán egyszercsak azt vette észre, hogy bizony nem ismerősek a házak. Kicsi volt még, nem talált haza.
Éhesen sétált az utcákon, míg elért a pékséghez, de az még nem volt nyitva, így ment tovább. Egyszer egy nagy beton udvaron találta magát, ahova egy másik kutya beinvitálta, az ott levő emberektől pedig enni is kapott. Az egyik fiúnak nagyon megtetszett, haza is vitte, de Chili tudta, az nem az ő otthona, hiányoztak neki a kis gazdái, ezért egyszer csak hopp ugrott egy nagyot és már át is szökkent a kerítésen. Ugrás közben azonban megfájdult a lába, így sántikálva haladt tovább, míg egy tűzoltósághoz nem ért, ott megpihent. A jószívű tűzoltók megetették és vigyáztak rá, el is nevezték Flóriánnak.
Közben a két szomorú gazda mindent tűvé tett a kis kutyáért, míg végül eljutottak a tűzoltókhoz is. Chili meglátva, boldogan szaladt kis gazdáihoz, odabújt, megnyalta őket, majd együtt hazamentek. Jó ideig nem ment bizony még csak a kapu közelébe sem. Azóta a kapun új zár van, Chili, pedig ha ki is megy, siet vissza otthonába.