A csodaszappan

Podonyi Anna (12 éves) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő jobb sarkában éldegélt egy kis tündér. A szárnyai fehérek voltak, a haja fekete és a ruhácskái mind rózsasziromból készültek.
Ez a tündér egy szép napon elindult, hogy körülnézzen a világban. Ment, mendegélt, de attól, amit látott, nagyon szomorú lett. Mert az emberek csak veszekedtek, bántották egymást, és sírtak. A kis tündér is legszívesebben sírva fakadt volna, de elhatározta, hogy csinál valami ellenszert a szomorúság ellen. Éjt nappallá téve csak dolgozott, tüzet csiholt, levet kevert. A főzetbe rakott mindent, ami kellett: egy csepp gyermekséget, lepkeszárnyat, álmokat, madárdalt és katicakacajt mígnem egy nap elkészült a csodaszappan.
A tündérke nagyon elégedett volt. El is szaladt hát a szélhez, és megkérte, kürtölje szét a csodaszappan létezését. A szél pedig szaladt, ahogy csak tudott, úgy mondta mindenkinek a fülébe: „elkészült a csodaszappan amely mindenkinek vidámságot hoz! Menjetek a kerek erdő jobb sarkába!˝ …És az emberek csak mentek, csak mentek, mindannyian kíváncsiak voltak a csodaszappanra. Nem is hiába: mindenkit boldoggá tett. Férfiak és nők, lányok és fiúk mosakodtak meg vele, és onnantól kezdve soha senkivel nem veszekedtek.
A kis tündérnek semmi dolga nem akadt hát. Éveken keresztül béke uralkodott a világ minden táján. Senki sem veszekedett senkivel, nem kiabált senki és nem sírt. Mindenkit a hatása alá kerített a csodaszappan!
Egyszer azonban Tollföldére eljutott a hír, hogy mindenki mindenhol boldog.
Nem tetszett persze ez a nagy boldogság Tollfölde királyának, így hát elkezdett főzni, főzni, kotyvasztani. Belekevert a főzetbe macskakörmöt, mocsári békanyálat, gonoszságot, kénbűzt. Mígnem aztán elkészített egy külsőleg pontosan ugyanolyan szappant, mint amilyen a kis tündéré volt.
Ez a szappan gonosszá, szomorúvá tette az embereket. Ezután elsietett az igazi csodaszappanhoz, majd egy óvatlan pillanatban kicserélte a kettőt. Miután ellopta a szappant, beledobta a folyóba és hazarohant. Persze, ezek után az emberek mindannyian gonoszak lettek. Ugyanúgy bántották egymást, ugyanúgy szomorúak voltak, ugyanolyan boldogtalanság uralkodott, mint a csodaszappan létrejötte előtt. A kis tündér nem tudta, hogyan történhetett mindez, de már nem volt ereje kitalálni bármit is. Így aztán mindenki maradt olyan gonosz, amilyen volt.
Egyedül egy kislány maradt vidám és mosolygós. Ez a kislány boldogan ugrabugrált a réten, pillangókat kergetett, virágot szedett, majd hogy,hogy nem eljutott a kerek erdő jobb sarkába az álszappanhoz. Meglátta, és csodálkozva felkiáltott:
- Jé, egy szappan! Milyen szép buborékokat fogok belőle fújni!
És így is tett. Csak fújta, fújta a buborékokat, mígnem a szappanból már csak egy apró csonk maradt. Ebből az aprócska csonkból egy hatalmas gömböt fújt. Ez a hatalmas szappanbuborék csak szállt, szállt, repült jó messzire, repítette a szél, át a tengerek felett, át a hegyeken és a völgyeken. Egyszer csak egy váratlan pillanatban kipukkant.
Ahogy kipukkant, varázslatos zene áradt szét a világban. Ez a zene azt jelentette, hogy az összes zsémbelődés és gúnyolódás, az összes barátságtalanság és gorombáskodás kipukkant. Amint az emberek meghallották ezt a varázslatos zenét, mint valami varázsütésre, úgy szelídültek meg. Mosolyogtak egymásra, szerették egymást, és soha nem bántotta egyik ember a másikat többé.
A kis tündér pedig visszanyerte az erejét, és boldogan nézett körbe szerte a föld kerekén.