A medve és a boszorkány

Horváth Vivien (3. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy medve. Egy napon bement az erdőbe, ahol látott egy házikót. Abban lakott a boszorkány. A medve éhes is volt, fáradt is volt, így hát bekopogott a ház ajtaján.
- Ki az? – kérdezte a boszorkány.
- Én vagyok, a medve. Messzi útról jöttem, szeretnék megpihenni.
Az ajtó kitárult, és a medve belépett a boszorkány házába. A kandalló mellett megpillantotta az idős asszonyt. Kicsiny termete, rút ábrázata, nagy orra és vicsorgó fogai annyira megijesztették a medvét, hogy menekülni kezdett a kijárat felé. De a boszorkány szelíd hangon maradásra bírta. Megbeszélték, hogy ha minden nap jól befűti a kandallót, akkor ételt, italt, szállást kap. A medve boldogan vállalta a feladatot.
A boszorkány azonban gonosz volt, és nyárson sült medvepecsenyére vágyott. Úgy gondolta, ha jól felhizlalja a medvét, az hetekig biztosít számára élelmet.
A medve sokat evett, és hízott is kellőképpen. Mikor kövér lábaival már alig tudott tüzelőért menni az erdőbe, akkor megkérdezte a boszorkányt, hogy miért eteti őt ennyire. A boszorkány úgy nevetett, hogy mind a negyvennégy foga kilátszódott. Csak annyit mondott, hogy szereti a medvepecsenyét. A medve összeszedte minden erejét, és belökte a boszorkányt az égő kandallóba.
Ezután felült a boszorkány seprűjére, és hazalovagolt vele. Boldogan élt, amíg meg nem halt.