Az ember és a manó barátsága

Nagy Tamás (2. osztályos) meséje

Egyszer egy ember az erdőben sétált, és eldobta a szemetet. Hirtelen egy hangot hallott:
- Jaj, megdobtál!
- Ki az? – kérdezte az ember.
- Én, az erdő manója.
- Hol vagy? –kérdezte az ember.
- A lábad előtt - mondta a manó.
- Segíts nekem, hogy ne szemeteljenek az emberek!
- Miért?
– Azért, hogy ne pusztuljon el a Föld.
- Ó, szóval azért.
- Igen azért.
- De én hogyan tudok segíteni?
- Úgy, hogy ha valaki el akarja dobni a szemetet, szólj neki, hogy a szelektív gyűjtőbe dobja!
- Jó!
- Ja, és ne vágják ki a fákat! Vigyázzanak a természetre az emberek!
- Mostantól én is vigyázok! - mondta az ember.
Egy évvel később már nagyon figyeltek az emberek a környezetükre. Zöldebbek lettek a gyárak, energiatakarékos lámpák égtek. Kevesebbet használták az autókat, többet bicikliztek. Sokat kirándultak, sétáltak az erdőben. Azóta boldogan élnek az emberek és a manók.

Tündérmanók

Betlehem Zsófia (4. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodás kastély Tündér-sziget közepén. A kastély lakosai apró manók voltak, akik varázserővel voltak megáldva. A manók között volt , aki vidámságot, volt, aki szépséget és volt, aki szomorúságot tudott varázsolni. Ezek az apró élőlények titokban részt vettek az emberek életében. Mint minden történetben, itt is vannak gonosz manók. Ilyen manó volt Tom, aki szemetelésre buzdította az embereket. Történetünk verőfényes reggelén, amikor Tin-tin manó éppen reggeli körútján ellenőrizte a parkok, erdők, rétek tisztaságát. Útjának alig felénél járt, mikor megpillantotta Tomot egy fa mögött. Mikor Tom észrevette Tin-tint arca piros színben pompázott.
- Szia Tin-tin, hát te, mit csinálsz itt?
- Szia Tom , szokásos ellenőrző körutamat járom.
- És minden rendben van? – kérdezte Tom?
- Igen…..de te mit csinálsz?
- Én ugyan semmit!
- Tom! Amit te teszel az nem helyes. Fontos, hogy a szemetet különválogatva gyűjtsük és színük szerint, mert akkor újrahasznosíthatók.
- Ugyan Tin-tin, butaságokat beszélsz! Az embereknek nincs idejük, hogy mindent különválogassanak.
- Nem szabad ezt mondanod! Ha mi nem segítünk nekik, akkor minden csupa kosz és szemét lenne, és ugye te se szeretnél papírhegyen és üvegdombokon élni…?
- Most, hogy mondod, talán nem lenne jó.
- Ugye, ugye. Előbb gondolkodj és csak utána cselekedj!
- Ne haragudj Tin-tin. Többet nem fordul elő.
Hát így történt, hogy az örök rossz Tom többet nem tesz rossz fát a tűzre. Óvd a környezetedet, mert ezzel a Földedet is véded!

A kerek erdő bátor lakói

Hartman Bettina (2. osztályos) meséje

Egyszer volt hol nem volt, egy kerek erdő  közepén élt két mókuscsalád. Pötyiék és Dönciék. Békességben éltek az erdő többi lakójával. Sokat segített egymásnak a két család. A téli elemózsiát is együtt gyűjtötték össze. Egy szorgos nap után megelégedéssel tértek haza, hiszen már nagyon sok mogyorót gyűjtöttek. Telis-tele lett az odújuk.
- Ennyi már biztosan elég lesz. Most már nézzük meg Pötyiéket, kell- e még nekik segítség! - mondta Dönci papa.
- Itt is teli van az éléskamra, köszönjük a munkátokat. Kérlek, maradjatok itt ebédre, szívesen megosztjuk veletek a mogyorósalátát.- mondta Pötyi papa.
- Köszönjük, igazán ízletes ez az étel! – köszönte meg Dönci papa a finom ebédet.
Egy keveset még beszélgettek, majd elindultak hazafelé. Arra lettek figyelmesek, hogy nem csicseregnek a madarak, majd közelebb érve hűlt helyét találták az otthonuknak. A fák egymás hegyén- hátán feküdtek, a mogyorók szanaszét gurultak. A mókusok keserves sírásba kezdtek.
Ezt meghallotta a Jótündér és nyomban ott termett.
- Ti miért keseregtek? – kérdezte.
- Odaveszett mindenünk! Segíts rajtuk, kérünk szépen Jótündér! – sóhajtozta Pötyi papa.
- Megpróbálok! – mondta a  tündér. Suhintott egyet varázspálcájával és máris ott termett Zizi,
a kisegér.
- Te láttál valamit? Ki tehette ezt a szörnyűséget? – kérdezte tőle a tündér.
- Igen láttam- felelte Zizi.
- Favágók jöttek, ők vágták ki a fákat. Holnap is jönnek biztosan, hiszen itt hagyták a fűrészeiket és a baltáikat – mesélte a kisegér
- Na várjanak csak, mi is itt leszünk- mondta  a tündér.
Mielőtt elment a tündér, varázspálcája segítségével kicsorbította a fűrészek és balták élét. Reggel meg is jöttek a favágók. Amikor el kezdték vágni a fákat, minden szerszámuk kifordult a fák törzsétől. Leültek egy kupacba, tanakodtak:
- Hát ez hogy lehet? Tegnap még minden baltánk éles volt.
Ez idő alatt Zizi minden erdőlakónak elvitte a hírt. Csak a tündér jelére vártak. A Jótündér ekkor ismét használta varázspálcáját és akkor az erdő összes lakója odasereglett. A Jótündér ekkor ismét használta varázspálcáját és akkor az erdő összes lakója odasereglett. A Jótündér megkérte őket, hogy vegyék közbe a favágókat és kiabáljanak, ahogy csak tudnak. Favágók könyörögtek:
- Hagyjátok abba! Mindent megcsinálunk, amit akartok.
A tündér megszólalt:
- Büntetésül kétszer annyi fát kell ültetnetek, mint amennyit kivágtatok és annyi mogyorót kell gyűjtenetek, amennyit csak találtok.
A favágók késő este végeztek, nagyon elfáradtak. A mókusok megköszönték a Jótündér és a többi állat segítségét. A hűvös szél feltámadt és az állatok lassan búvóhelyükre mentek.
Az én mesém is tovább tartott volna, ha a favágók visszajöttek volna.
 

Az ajkai vörösiszap katasztrófa

Nagy Géza (4. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer gát, ami átszakadt a benne tárolt rengeteg vörösiszaptól. A terület és a benne tárolt veszélyes hulladék a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi Zrt.-é volt.

A vörösiszap miatt 10 ember halt meg és 150 ember sérült meg. Három települést árasztott el: Devecsert, Kolontárt és Somlóvásárhelyet. A kiömlött vörösiszap olyan nehézfémeket tartalmazott, ami kiölte a patakok élővilágát, megfertőzte a környező földeket, hónapokra lakatlanná tette a házakat. A házak tetejéig felért a kizúduló iszap. Az emberek bőrét szétmarta, az állatok belepusztultak a sérüléseikbe és amerre kiömlött, arra nagy pusztításokat végzett. Így a termőföldeken 30 évig nem lehet élelmiszert termelni. Szétmarta a kertek virágait, növényeit, így az emberek minden ingóságaikat elvesztették. A patakokban a halak és más élőlények is elpusztultak.

Mikor az iszapáradat megállt és kezdett száradni, akkor a szél kapta fel és a szennyeződést a levegőbe keverte. Aki arra járt, annak gázmaszkot kellett húznia, hogy megóvja a tüdejét. Már pedig sokan jártak erre, hiszen jöttek helyreállítani a károkat. Magyarország minden égtájáról sereglettek az emberek elhordani a vörös iszapot teherautóval, markolóval, lapáttal, amivel csak tudták. Kimosták a házakból, lemosták a falakról a szennyeződést. Kitakarították a patakokat, folyókat. Állatvédők gyűjtötték az állatokat, hogy meggyógyítsák azokat.

A magyarok összefogtak, hogy az ott élő embereket kisegítsék ruhákkal, ételekkel és pénzzel. A hatóságok megkeresték a bűnösöket. Lesz, aki éveket ül majd a börtönbe és lesz olyan, aki elveszti minden vagyonát.

Reméljük Magyarországon soha többé nem történik ilyen dolog és ezért fontos, hogy védjük a környezetet, a természetet.

Erdei hősök

Hegedűs Márk (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, volt egy nagy kerek erdő.
Ebben az erdőben élt Sün Samu és Harkály Herold a két jó barát. Elhatározták, hogy meglátogatják közös barátjukat, Borz Bercit, aki az erdő szélén élt. Csendben mendegéltek az erdei úton. A bokrok és a fák között mindenhol az erdő aprócska lakói sürögtek-forogtak. Ahogy sétáltak egyre kijjebb az erdőből, úgy csendesedett el a környék. Hogy miért?
Az emberek nagyon sokat szemetelnek és hangoskodnak berregős gépekkel, egyre jobban zavarják az erdő lakóinak életét. Aki csak tehette másfelé vándorolt, sokan az erdő mélye felé vették az útjukat. Mások az erdőből is elköltöztek.
Herold ágról-ágra szállva követte barátját. Sün Samu egyszer csak megállt.
- Jaj, ez meg micsoda? Hogy került ide ez a sok limlom? Mi ez a rendetlenség? – forgolódott értetlenkedve Samu.
Barátja aggódva figyelt a föld felé.
- Mi történt veled Samu? Csak nincs valami baj? – kérdezte a harkály.
Amint lepillantott a földre rögtön meglátta mi barátja baja. A fa tövében régi rozsdás vödör, a bokrok mellet eldobált zacskók, dobozok és üres üvegek hevertek. A fák mögött ekkor megpillantották Borz Bercit aki már messziről integetett feléjük.
- Szia Berci! Képzeld egy nagy kupac szemetet láttunk az erdőben!
Herold és Samu a borzhoz lépett, aki előtt színes zsákok sorakoztak egymás mellet. Berci ugyanis vigyáz az erdő tisztaságára. Összeszedi a sok eldobált szemetet az erdőben és szét is válogatja őket.
- Tudjátok nem minden használhatatlan, ami annak látszik. Szétválogatva és újrahasznosítva még sok hasznos dolog készülhet belőlük. Ha nem szednénk, össze őket örökre itt maradnának. Az erdő tündére kért meg engem és még néhány barátomat, hogy tisztítsuk meg az erdőt az eldobált szeméttől. Időszakonként teherautóval jönnek és borítják le szemetüket itt az erdőben. Nem is tudják, hogy ezzel mennyi kárt okoznak az erdőnek.
A beszélgetést autó hangja zavarja meg.
- Látjátok erről beszéltem. Van kedvetek segíteni nekem? Ijesszük el ezeket a szemetelő embereket! – mondta a borz.
A földről összegyűjtötték a fenyőfa lehullott terméseit, a tobozokat. Elindultak lopakodva az autó felé. Samu és Berci a földről, Herold a levegőből indították tobozzápor akciójukat. A tobozeső megrémisztette az autók sofőrjeit és hanyatt homlok elmenekültek, még mielőtt tervüket végrehajthatták volna.
A toboz dobálás híre eljutott az erdő többi lakója fülébe, és hősként ünnepelték a harkályt, a sünt, és a borzot.
zóta senki sem mer szemetelni ebben az erdőben. Az újra csendes és tiszta erdőbe visszatértek az elmenekült állatok és azóta is háborítatlanul élnek.
 

A boszorkányok mulatsága

Rácz Enikő (3. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király. Ennek a királynak volt egy szépségesen szép lánya, aki nagyon természetszerető hírében állt. A királylány sokszor kisétált a közeli rétre vadvirágot szedni. Lejárt a kristályvizű patakhoz, hogy annak a partjáról figyelje a természetet.
Egy nap amikor a királylány éppen készülődött a közeli erdőbe túrázni, jelentik neki, hogy az éjjel valakik úgy teliszórták  a királyságot szeméttel, hogy már a szél hegyeket csinált belőle. Elbúsult a király, hogy mit műveltek az ő országával, de mit volt mit tenni, az irányítása alatt összeszedette a szemetet a népével. Másnap jelentik, hogy az éjjel megint szeméthegyek nőttek ki a földből. Sírt a király, de még jobban kesergett a királylány.  Nosza, lovas futárok indultak a négy égtáj felé. Amerre jártak, ott kihirdették, hogy aki a király elé viszi azokat, akik ezt a rút gaztettet elkövették, annak adja országa felét és a királylány kezét.
Jöttek is az ország minden szegletéből csapdát állítani, lefülelni, a garázdálkodókat. Hanem, amint eljött az éjfél, mind elaludt. Reggelre be is temette őket a sok hulladék, úgy kellett őket kiásni. Nekibúsult most már a nép is, de összeszedték a szemetet és kicsinosították az országot.

A vörös iszap

Nagy Réka (2. osztályos) meséje

Egy gyár vörös iszap tárolója kiszakadt, mert sok volt benne a szennyeződés. Három települést elárasztott. Iszaptörpék fürödtek a saját vizükben. A patakokban minden kipusztult. A halak és a vízi növények kipusztultak egytől-egyig. Mezőket, kerteket elárasztott az iszap. A vörös iszaptól tíz ember halt meg. A többi ember, aki megúszta, az sebes lett. Nekik csak a házukba folyt be az iszap. A házakban változó volt az iszap mennyisége. Nagy volt a sikítás, mindent ellepett az iszap. A szántóföldekre is ráfolyt, így évekig nem fog termelni élelmiszert. Hatalmas volt a pánik. Ez 2011-ben történt a Mal Zrt. miatt. Jöttek a tündérek és a varázslók, hogy az embereken segítsenek. Ez volt a tragédia. Azóta néhányan elköltöztek és még emlékeznek a balesetre. A végén jóra fordultak a dolgok, hiszen sokan szeretnek ott élni és még mindig élnek ott.

Miszter Bűzbomba és az Ökotündérek

Komjáti Nelli (3. osztályos) meséje

Messze-messze, réges-régen volt egy gyönyörű szép hely. Kristály tiszta tavakkal, folyókkal, vízesésekkel, virágokkal, zöld fákkal, dombokkal, hegyekkel és tiszta levegővel.
Itt éltek az Ökotündérek, akik nagyon szerették ezt a földet, a természetet és vigyáztak is rá.
Ezt a helyet úgy hívták, hogy a Zöld Bolygó. Laktak itt tündérek, manók, törpék, bogarak, gombák és fel sem tudom sorolni, mert a mese végéig egy kicsit unalmas lenne.
A Zöld Bolygó lakói minden tél végén Tavaszváró ünnepre készültek. A tündérek előkészítették az ásókat, kapákat, a bogarak fényesítették szárnyaikat, a gombák pöttyeiket.
Ebben az évben valami szörnyűség ütötte fel a fejét. Kisütött a Napocska, elolvadt a hó, és.... valami idegenek beköltöztek a hó alá. Furcsa alakjuk volt, olyan bombaféle. Nagy kerek hasuk, füstölgő fejük, és valljuk be, nagyon büdösek voltak. Hogy honnan jöttek, senki sem tudja. Sőt ők sem. Egyszer csak ott termettek.
Az ökotündérek tanácstalanul álltak az ismeretlenek dolgok felett. Azonnali gyűlésre összehívták a bolygó lakóit.
A tündérek vezetője Szelektia tartotta a beszédet. De valamire figyelmes lett. A hallgatóság végén egy csoport is összegyűlt. Ők nem figyeltek Szelektiára, sőt csokit ettek, a papírt eldobálták, itták az üdítőket, valamiféle ismeretlen anyagból készült palackokat szintén ott hagytak.
Szelektia néhány közeli barátjával a gyűlés végén hosszasan beszélgetett. Név szerint: Virág a jó illatú, Szuri a folyton mérgelődő, Pötyi a pontos, és Maca a feltaláló. Ők is ökotündérek voltak, sőt ott maradt néhány bogár is aki felháborodott az eseményen: Bogi és Kati.
Szelektia hercegnő így szólt.
-  Kedves barátaim! Valami baj történt a télen. Megjelent Miszter bűzbomba és a csapata. Őket csak akkor láthatjuk, ha a Zöld bolygó legyengül és nem tud védekezni.

Peti és Lidó, az erdő őrei

(Lidó kutyánk emlékére)

Mágocsi Gergő (4. osztályos) meséje

Élt egyszer két barát, Peti és kutyája Lidó. Ám ő nem akármilyen kutya volt, tudott beszélni az emberek nyelvén. Mind a ketten nagyon szerették a természetet.
Egyszer egy szép napon együtt sétáltak az otthonukhoz közeli erdőben. Hirtelen Peti megbotlott és elesett.
- Jaj! - kiáltott fel fájdalmasan.
- Mi a baj? - kérdezte Lidó.
- Felbuktam ebben a konzervdobozban. De hogy kerülhetett ez ide? - csodálkozott Peti.
- Lehet, hogy az emberek dobták el.- mondta a kutya. – Nézd, körös-körül még több szemét. Jaj ne! Így elpusztul az erdő és vele együtt a benne élő állatok is! Tennünk kell valamit!
- De hogyan? – tanakodott a fiú. – Tudod mit, Lidó? Először szedjük össze ezt a sok szemetet, aztán kitalálunk valamit.
Így is tettek. Nekifogtak a munkának, és töviről hegyire megtisztították a hulladékkal teli területet.
Ám amint befejezték, hangokra lettek figyelmesek. Elindultak a zaj irányába, és megdöbbenve látták, hogy nem messze tőlük két ember szeméttel teli zsákokat tesz le az erdőben. Lidó felháborodva és elkeseredetten ugrott oda hozzájuk, és megszólította őket:
- Kérlek, ne! Ezt ne tegyétek! Ha egy kicsit is tisztelitek az állatokat és a növényeket, és nem akarjátok, hogy elpusztuljanak, akkor ne dobjatok itt el semmilyen szemetet!
A két ember annyira megijedt és elámult a beszélő kutyán, hogy földbe gyökerezett a lábuk. Aztán pedig borzasztóan elszégyellték magukat.
- Igazad van te csodakutya! Mi sem szeretnénk, hogy az erdő elpusztuljon!
Segítünk nektek tisztán tartani a természetet!
Miután híre ment Peti kutyája csodálatos képességének, egyre többen csatlakoztak hozzájuk. Az erdő olyan tiszta lett, mint a kék ég.
Azóta Peti és barátja az emberekkel együtt őrzik a természet szépségét.
 

Hódkaland

Ökrös Katalin (2.osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl élt egy öreg hód népes családjával. Esténként az unokáinak mesélt gyermekkora csodaszép helyéről: tiszta vizű patak, friss levegő és csodaszép fenyves. Az unokák elhatározták, hogy születésnapi meglepetésként valóra váltják a Nagypapa álmát és visszaviszik őt erre a csodás helyre. Farönkökből tutajt barkácsoltak és útnak indultak. Pár nap alatt a patak sodrása elvitte őket az áhított helyre. Az eléjük tárulkozó látványtól azonban a hódok szava is elállt: hatalmas gyár épült a patak partjára, füstölgő kéményei beszennyezték a levegőt, a patak vize pedig szürke lett a sok beleömlő szennyeződéstől. A fenyvest is kivágták már rég. A hódok eldöntötték: azonnal cselekedni kell. Gátépítésbe kezdtek, de pár nap kemény munka után rájöttek, hogy a patakot el is terelhetik, de a fenyves nem fog visszanőni és a gyár sem fog eltűnni. Már majdnem feladták a reményt, amikor megjelent előttük az erő tündére. Csodaszép hosszú haja volt, fején virágkoszorú. Körülötte mókusok ugrándoztak és madarak repkedtek. A tündér így szólt hozzájuk:
- Látom, ti valóban segíteni akartok az erőmön, ezért teljesítem egy kívánságotokat!
A hódok nagyon megörültek a segítségnek és szinte egyszerre kérték:
- Legyen itt minden olyan, mint régen volt!
A tündér egy pillantás alatt eltüntette a gyárat, a fenyves is délcegen zöldellt újra, a patak vize kristálytiszta lett, a halak vidáman úszkáltak és boldog madarak csicsergése töltötte be a levegőt. A hód Nagypapa örömében táncra perdült az unokáival. Még most is táncoltak, ha bele nem fáradtak.
 

A tenger megmentése

Mrena Kiara (3. osztályos) meséje

Gyönyörű szép nyári napra ébredtek a tengerfenék állatai. Dini, a delfin, és kis barátja, Úszka, a bohóchal, a tenger felszínére úsztak, hogy megnézzék a tankerhajót. Ekkor szörnyű baleset történt, a hajóból ömleni kezdett az olaj. A barátok ezt látva nagyon megijedtek, és azonnal elmondták a nagy hírt a barátaiknak.
Tanakodtak, hogy mit tegyenek, ekkor Puffancsnak a kis gömbhalnak egy remek ötlete támadt:
- Szerintem szólni kéne a jótündérnek, mert ő biztos segít nekünk.
- Nagyon jó ötlet! –szólt közbe Buborék, a  kis csikóhal.
- Csak az a baj, hogy a nagy és gonosz polip területén kell átmennünk a tündér házához! - szólt közbe a félős kis rák, Csipi.
- Ez bizony így van! – Dini is egyetértett vele.
Valahogyan el kellene terelni a figyelmét, amíg átosonunk a birodalmán.
- Úszka nagy mutatványos halacska, ő minden trükköt és csalafintaságot ismer.
A barátok egyetértettek Buborékkal. El is indultak és hamar a polip birodalmához értek. A barátok elbújtak míg Úszka szórakoztatni próbálta a nagy és gonosz polipot. Csakhogy a polip csalafintaságot gondolt a mutatványok mögött, és már üldözőbe is vette a kis barátokat. Dini ekkor cikk-cakkban kezdett úszni, és a többiek is ezt tették. A polip próbált utánuk nyúlni, de a csápjai úgy összegubancolódtak, hogy moccanni sem bírt. Így a barátok már úszhattak is tovább a tündér házához. A jótündér már a ház előtt várta őket.
- Mi járatban vagytok nálam kedveskéim?
- Azért jöttünk hozzád, hogy segítséget kérjünk tőled.
- Nem kérnénk mást, mint azt, hogy takarítsd el a hajóból kiömlött olajat az otthonunk felől!
- kérlelték a barátok.
- Ez bizony nagyon nagy baj, azonnal a segítségetekre sietek! - szólt a tündér.
S már repült is a víz felszínére. Azonnal a varázspálcájával suhintott hármat a levegőbe, s az olajfolt úgy eltűnt, mintha ott se lett volna. A kis állatok boldogan és felszabadultan éltek és úszkáltak tovább a tiszta tenger vizében.
 

A Tengerszem-tenger megmentése

Hegedűs Dóra (4. osztályos) meséje

Egyszer volt hol nem volt a tengerek legszélebbikén a Tengerszem- tengerben élt egy sellőlány akit Selinek hívtak.  A tenger mélye volt az otthona.  A gyönyörű kristálytiszta vízben nagyon sok tengeri állat talált menedéket. A csikóhalak, tengeri csillagok és medúzák lakta tengerfenéken élt Pali, a polip, Dini, a delfin is, akik Seli legjobb barátai voltak.
Zavartalan életüket egyik nap egy halászhajó kürtjének hangos zaja törte meg. A zajt követően hatalmas nagy robajra figyeltek fel a tenger lakói. Megállt a hajó. Egy sziklaszírt állította meg , léket ejtve a hajótest oldalán. A hajóból lassan szivárogni kezdett valami büdös, sötét anyag, amivel még az itt élők sem találkoztak. Ez az olaj volt. Seli vette észre először, hogy mi történt a hajóval. Rémülten úszott el barátaihoz a hírrel.
- Nem fogjátok elhinni mi történt! Egy hajó sziklának ütközött itt a közelben, és olaj kezdett el szivárogni belőle.
- Olaj?! -  döbbent meg Pali, a polip.
- Valamit tennünk kellene. Belegondolni sem merek, hogy mi fog történni a tengerünkkel. – válaszolta Dini.
A hajó kapitány miután észrevette, hogy micsoda bajt csinálta hajójával, megpróbált elmenekülni róla. Beleugrott a tengerbe és úszni kezdett kifelé a partra. Seli vezetésével közben a halak, delfinek, medúzák, polipok azon dolgoztak, hogy a hajón keletkezett lyukat betömjék valahogyan.
Nagyon nehéz feladatra vállalkoztak, a folyamatosan szivárgó olaj megnehezítette dolgukat. Hínárral és tengeri moszattal próbálták a lyukat eltüntetni. A kiszivárgó olaj nagy területet kezdett beborítani, megkeserítve a tengerben élők életét. Egész napos fárasztó munka után Seli végre fellélegzett.
- Sikerült a szivárgást megszüntetnünk! – kiáltotta boldogan a többieknek.
A polip, a delfin, a csikóhal és a többi tengeri állat örömtáncot kezdett el járni.
Időközben a parti őrség is megérkezett a léket kapott hajóhoz, fedélzetén az elfogott kapitánnyal. Megkezdték az úszó olajfoltokat begyűjteni. Csodálkozva vették észre, hogy a szivárgást valakinek sikerült elállítania. A hajót elkezdték a partra vontatni. A hajó kapitányát példás büntetéssel sújtották. Soha többé nem vezethet hajót. Feladatának pedig a tenger vizének megtisztítását határozták meg.
Hónapokba telt mire a tenger ismét ugyanúgy csillogott, mint a baleset előtt. A Tengerszem- tenger lakói összefogásának köszönhette, hogy újra szép tiszta lett.
 

A halász története

Nagy Andrea (4. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy halász. Egyszer lement a tengerhez. Bele se dobta a horgát a vízbe, de máris kapása volt. Egy beteg hal akadt a horgára. Megszólal a halacska:
- Kérlek, ne dobj vissza! A tankhajókból kiömlő olaj a mi otthonunkba, a vízbe folyik. Ha visszadobsz, megfulladok.
- Jól van - mondta a halász. – Magammal viszlek.
Hazafelé egész úton azon gondolkodott, hogy hová is tegye a halat. Végre eszébe jutott, hogy hol lehetne a legjobb helyen. Amikor hazaért, elvitte a halacskát a kertje végében lévő pici tóhoz. Másnap reggel megint lement a vízhez. Most vitt magával egy vödröt is. Ott teleszedte a vödröt a halakkal, majd őket is hazavitte, s beengedte a tóba. Ekkor felbukkant az a hal, amelyiket először mentett meg.
- Jóságodért kívánhatsz egyet! - mondta a halásznak.
A halász meglepődött, majd így szólt:
- Tudom is, mit kívánjak! Azt szeretném, ha minden ember védené a környezetét. Nem szórnák szét a szemetet, nem bántanák az állatokat.
- Jól van! – mondta a hal. – Ám ez nemcsak rajtam múlik.
Azzal eltűnt a habok között.
Ettől a naptól kezdve észrevehetően tisztább lett a környezetük.
 

Panni és Anna története

Pindur Cintia (4. osztályos) meséje

Panni és Anna kint játszottak a réten. Fogócskáztak, futkároztak, bújócskáztak és mindent csináltak, amit csak két jó barát játszhat. Futás közben a lányok beszélgettek, énekeltek. Ám ekkor Anna hirtelen megbotlott egy kőben, amit korábban nem vett észre, mert a háta mögött lévő Pannira figyelt. A lány hirtelen hatalmasat kiáltott.
- Áááááá! Segíts Panni!
De a másik lány nem hallotta meg, mert még messzebb volt. Anna beleesett a mező közepén lévő tóba. De még milyen tóba! Koszos, rossz szagú, szemetes, zöld, olajos tóba. Panni meglátta Annát és kihúzta kis barátnőjét. Mikor a két lány hazament, ijedten mesélték a történteket az édesanyjuknak. Másnap Anna lázas volt és testét kiütések borították. Édesanyja azonnal orvost hívott, aki megállapította, hogy Anna súlyos fertőzést kapott.
Mi lehet ennek az oka? Hosszas gondolkodás után az édesanyának eszébe jutott, amit a lányok meséltek a szennyezett vízről.
Másnap a szülők a gyerekekkel kimentek a szennyezett tóhoz. Anna megszólalt:
- Panni, nézd mennyi elpusztult hal van a víz felszínén!
- Igazad van. Tennünk kell valamit!
Annának jó ötlete támadt.
- Mit szólnál, ha létrehoznánk egy klubot, melynek az lesz a neve, hogy Védd a természeted!
Panni ezt jó ötletnek tartotta. Elhatározták, hogy szelektívgyűjtő konténereket helyeznek el minél több helyen a városban is. Napról-napra, fokozatosan kezdtek el a városlakók figyelni a környezetükre.
Eközben Anna és Panni felcseperedtek és egész életüket annak szentelték, hogy megvédjék a Földünket és a veszélyeztetett állatokat.

 

A jótevő manó

Csizmadia Ádám (3. osztályos) meséje

Történt egyszer a dzsungel közepében, ahol egy kedves csimpánz család élt. Boldogan ugrándoztak a majomcsemeték a liánokon, míg a szülők békésen figyelték őket.
Csimpi a legkisebb majomgyerek hatalmas zajt, és nyüzsgést vett észre a tisztás szélén. Alig merészelt kikukucskálni a fa legvastagabb ága mögül. Amit megpillantott az ijesztő volt. Nagyméretű favágógépek, és láncfűrészes emberek közeledtek az őserdő felé. Csimpi remegve rohant a szüleihez, és elmesélte, hogy mit látott. a hír hallatán összegyűltek a környék állatai, madarai, mert tudták, hogy veszélyben az életük. Az őserdő fáit ki akarják vágni, köztük az ő lakhelyüket is. A majomcsalád ura tudta, hogy  régi jó manóbarátját  meg kell keresnie, mert egyedül nem tudja megállítani a favágó hadsereget. Majom apa az öreg fa odvában megtalálta Minimanót.
- Kedves barátom, légy a segítségünkre! Szörnyű baj közeledik felénk. Tegyél csodát, és állítsd meg a favágókat!
Minimanó szippantott a friss levegőből, és már ott  is termett aq favágók előtt. Elmondta a varázsigét, és aranyport hintett rájuk. Abban a pillanatban megdermedtek. A manó így szólt hozzájuk:
- Kedves emberek, az erdőirtással a Föld tüdejét károsítjátok. Nektek is szükségetek van a tiszta, oxigéndús levegőre. Az erdők pusztulásának következményei kihatnak a víz körforgására, az éghajlatra, és a talajra. Ezen kívül számos állatfaj élőhelyét, és kipusztulását veszélyezteti az emberiség, ha nem állítja le a mértéktelen erdőirtást.
Csiribí-csiribá, gondoljátok át a tanításomat, és ha megértettétek a mondanivalómat, akkor hallgassatok a szívetekre! Véget ért a varázslat. Az erdő lakói izgatottan figyelték mi fog történni.
Ekkor a gépek visszafordultak, a favágók leállították a fűrészüket, és elindultak a városba.
Nagy öröm költözött az erdőlakók lelkébe. Mindenki visszaérkezett az otthonába. Csimpi újra felszabadultan ugrándozott egyik fáról a másikra, pihenésképp érett banánt majszolt. Tudták, hogy Minimanó mindig vigyázni fog rájuk, és segít, a veszély fenyegeti őket.
 

A kilenc legendája

Berta Álmos (második osztályos) meséje

Üdvözlet kedves Barátaim! A nevem Berta Álmos, ha esetleg valaki még nem tudná, a Vörösmarty Iskolába járok Orosházán, a második osztályt járom éppen. Épp azon gondolkoztam mit írhatnék, mi legyen a mesém témája „Kis Polihisztor” versenyen, amikor eszembe jutott egy történet, amit a nagyapám mesélt el nekem. Megosztom most veletek…
Rég es-régen, ük- ük- ük nagyapáink idejében keringett egy történet kilenc vándorról, akik megmentették a Földet, de ne szaladjunk annyira előre, kezdjük az elején. A csodás lények idejében, amikor ember, tünde, törp és troll jól megfértek egymás mellett virágzott a világunk. A folyók vize kristály tiszta volt, a tavaszi szellő friss virágillattal borította be a falvakat. Az emberek boldogan éltek s a bolygónk meghálálta az emberi gondoskodást s bő terméssel viszonozta azt.
Sajnos mint minden jó, ez sem tartott sokáig. Történt ugyanis, hogy egy sötét nagyúr Bambuzár elhatározta véget vet ennek a szép világnak. Troll hadseregével faluról-falura járt, szeméttel borította be a házakat. Fekete szurokeső hullott a felhőkből, a folyók vize bűzös kén szagot árasztott, a kutakból forrásvíz helyett sűrű olaj csörgedezett. Az emberek, állatok a hegyekbe menekültek s kétségbeesetten vártak egy csodára.

Tinó, az utolsó sárkányunk

Faragó Zsombor (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kicsi sárkány, akinek Tinó volt a neve.
Ez a sárkány egy kis ország nagy tava mellett, az erdőben élt békességben és boldogságban. Barátai voltak az erdők, a mezők, a folyó és a tavak lakói. Mindenki szerette Tinót a kedvessége miatt. Az emberek is barátságban éltek vele, hiszen ő volt az utolsó jóságos a sárkányok között ezen a vidéken. Tinó nagyon szerette a gyomrát és a kedvenc eledele a vadszilva volt, mely ezen a vidéken bőven termett.
Egy őszi napon Tinó különös hangra lett figyelmes, miközben jóízűen falatozta kedvenc gyümölcsét és csodálta az erdő ezer színeit. Egyszer csak valamilyen vörös színű lé öntötte el körülötte az erdőt. A vörös lé mindent legázolva hömpölygött keresztül a vidéken. Útjában a természet színei eltűntek, egyszínűvé vált a folyó, a mező, az erdő. Kedves barátai próbáltak menekülni, de kevés sikerrel, így ő is a segítségükre sietett. Hátára vette nyúlanyót és a családját, róka úrfi családját is biztonságos helyre repítette. Az emberek a háztetőre menekültek, odaveszett mindenük. Tinó az ő segítségükre is odasietett.
A kicsi sárkány utolsó erejét összeszedve próbált segíteni barátain. Repült Tinó messzire, amilyen messzire csak tudott, hogy barátait biztonságba helyezze. A mentésben segítségére siettek az erdő manói, tündérei. Az őszanyó hiába mormolta a varázsigéjét, hogy visszatérjen az erdő csodálatos színe.
Amikor visszatért segíteni a többi barátján Tinó, akkor senkit és semmit sem talált, csak a vörös iszapot. Barátok hiányában elhatározta, hogy visszatér családjához az Óperenciás-tengeren túlra.
Azóta nem él sárkány a kis országunkban. Az emberek összefogása szükséges az újjáépítéshez, a természet megóvásához. Így talán Tinó is visszatér hozzánk.
 

Dani a szemtelen környezetvédő

Székács Jázmin (4. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon szemtelen fiú, akit Daninak hívtak. Ez a fiú egy szép napból rettentő rossz napot teremtett magának. De hogy miért is? Mert mint mondtam nagyon szemtelen volt és felbuktatott egy nénit, de ez a néni nem egy közönséges néni volt, hanem egy boszorkány. Ezt Dani csak akkor tudta meg mikor a papájának mesélt a kinézetéről és a papája azt mondta, hogy ő a boszorkány. A kisfiú hazament és egész nap zokogott. Azon gondolkozott, hogy mit fog csinálni a boszorkány azért, mert ő felbuktatta. Egyszer eszébe jutott delfin barátja Bobi, és ezzel együtt az is, hogy az óceánt fogja lakhatatlanná tenni a boszorkány. Jaj ne! – gondolta magában mi lesz, ha az állatok köztük Bobi is veszélybe kerülhet? El is találta, hogy a boszorkány a vizet akarja szennyezni.
Másnapra már a vizet olaj borította. Elment hát a királyhoz hogy segítséget kérjen . A király szívesen segített Daninak rendbe hozni az óceánt .Teltek a hetek, hónapok mire kitisztították az óceánt . Igen ám, de a boszorkány újra és újra beborította az óceánba az olajt. A király és Dani pedig újra és újra takaríthatták ki az óceánt.

A halkirálynő

Szikora Máté (2. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy szegény halász, aki nap, mint nap a folyóra járt halászni. Történt egyszer, hogy amint kiment a vízhez, elpusztult halakat látott körös-körül. Elszomorodott nagyon, miközben így búslakodott, előbukkant a vízből egy kis hal, amelynek egy aprócska korona volt a fején. Megszólította a halászt:
- Hallod-e te szegény halász, én vagyok a halkirálynő, és tudom, hogy régóta jársz ide halászni. Amint látod, a szennyezett vízben lassan kipusztul a nemzetségem. Segíts rajtunk!
Mit tegyek? – Kérdezte meglepetten a szegény halász.
Minden szennyeződés a folyóba kerül, és ettől pusztulnak a halak. Kérlek, segíts megakadályozni a szennyezést. – Kérlelte a halkirálynő.
A halász megígérte, hogy utána jár a dolognak. Fogta magát, elment a környező üzemekhez és kérdezte. – Miért szennyezitek a folyó vizét, hiszen elpusztulnak benne a halak? – Nem tudjuk hova tenni a szemetet, nem veszi át tőlünk a feldolgozó.  Segíts, hogy átvegye, akkor nem szennyezzük a folyót.
A halász megígérte, hogy addig nem nyugszik, míg ezt el nem intézi. Elment a hulladék-feldolgozóhoz, ahol látta, hogy mindenfelé szeméthegyek vannak. Megkérdezte, hogy mi történt.
- Jaj, ne is kérdezd! –  Sóhajtott nagyot a hulladék-feldolgozó. – Egy gonosz boszorkány megátkozott. Hiába működik a feldolgozás, nemhogy fogyna a szemét, csak szaporodik. Akkor törik meg az átok, és indul meg az újrahasznosítás, ha az emberek ismét a természet energiáit hasznosítják. Segíts, hogy megtörjön az átok!
A halász megígérte, hogy mindent megtesz, de valójában fogalma sem volt, hogy mihez kezdjen. Elment búsan, leült a folyópartra, várta, hogy felbukkanjon a halkirálynő.

Vigyázz a természetre!

Bartos Lilla (4. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer Tündérországban egy bajkeverő tündér., Melánia. A Tündérek Gyűlése gonosz ármánykodásai miatt a Földre száműzte. Szárnyait elvették és úgy döntöttek, csak akkor válhat ismét igazi tündérré és térhet vissza Tündérországba, ha a Földön három jó cselekedetet hajt végre. Melánia a Földre érkezve egy szép, nagy, erdőben találta magát. Közben a tündérek megbízták az erdei manókat, hogy kövessék a tündért észrevétlenül mindenhová és jelentsék, mit tesz. Melánia rettentően dühös volt, tört zúzott az erdőben, amit ért, kitörte facsemetéket, letörte a fák fiatal hajtásait, eltaposta virágokat, a gombákat és a fadarabokkal teledobálta a patakot. Az erdő lakói kétségbeesetten figyelték az új jövevényt! Látták, hogy a patak vizét elzárta s ok fa és ág, amit a tündér beledobált, mert egy nagy gát lett belőle. A víz ezután nem folyt tovább a tisztásra, ahova az állatok inni jártak. A gát mögött a víz elöntötte az állatok élőhelyét.
Az állatok ezt nem tűrték tovább és elhatározták, hogy megtanítják a betolakodót az erdő tiszteletére. Éjszaka, mikor Melánia a sok károkozás után mély álomba zuhant, az erdő lakót összegyűltek, hogy tervet szőjenek a tündér ellen. Az erdő legbölcsebb lakója az öreg bagoly azt tanácsolta nekik, hogy mutassák meg a tündérnek, mit tett. Az állatok az alvó tündért kivitték a tisztásra, ahol nem volt víz a patakban és nem voltak árnyakat adó fák. A tisztáson futó növények indáikkal körbefonták.

A tanulságos álom

Irimiás Márk (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Pistikének Hívtak. Ez a kisfiú nagyon szófogadatlan és rendetlen volt. Semmi sem érdekelte, csak a számítógépezés. Szülei sokszor figyelmeztették: - Ne folyasd a vizet fogmosás közben, ne engedd tele a kádat, ne hagyd égve a villanyt, ha nem vagy a szobában, ne törd le a facsemeték ágait, ne szemetelj!
Egy este elaludt a számítógépe előtt, s arra ébredt, hogy egy vízcseppmanó esett az orrára. Kapkodva felöltözött és már szaladt is az iskolába. A tanárnő bejött az osztályba és mondta:- írjátok fel a mai dátumot: 2512. március 7. Pistike körbenézett, és meglepődve látta, minden más körülötte, de már kezdődött is az óra. A tanárnő éppen a legnagyobb kincsről beszélt, a vízről, amiből nagyon kevés van. Sok száz évvel ezelőtt az emberek többsége nem törődött a környezetével, pazarolta és tönkre tette a természetet. Az ivóvízzel pazarlóan bántak tisztálkodáskor, mosásakor, mosogatáskor, és sok más alkalommal. Például nagy medencéket töltöttek meg vízzel, amiben fürödtek. A természetes vizeket szennyezték, beleengedték a tisztítatlan szennyvizet, az autósok a víz mellett mosták autóikat, amikről a szennyeződések az élővizekbe kerültek. A tavak partjait mindinkább beépítették, mind több területet töltöttek fel. Így tűnt el a Balaton is. A természetes élőhelyeket tönkre tették a szeméttel. Így pusztult el a Gemenci erdő élővilága egy áradáskor, amely veszélyes hulladékkal temette be. Miközben a tanárnő beszélt és Pistike nézte a kivetítőn a kopár tájakat, visszaemlékezett arra, hogy ő is milyen felelőtlenül viselkedett. Elszomorodott, hiszen ő még fürdött a Balatonban, vonatozott a Gemenci erdőben, ahol látta a természet szépségeit. Ekkor egy vízcseppmanó esett az orrára és felriadt. A megszokott teremben a jól ismert tanárnő éppen őt kérdezte.
- Mondd, Pistike: mi szeretnél lenni?
A kisfiú felállt, és azt mondta:- Olyan, aki nemcsak vigyáz a környezetére, hanem tesz is azért, hogy mások is így tegyenek!
 

Napsugár és Csillagszem

Nagy Lili (3. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, még az Üveghegyen is túl, élt egyszer egy király csodaszép üvegpalotájában. A királynak a legnagyobb kincse a szépséges leánya volt. El is nevezte őt Napsugárnak.
Napsugár alig töltötte be a 16. évét, egy napon elrabolta őt egy gonosz boszorkány. A katonák sehol sem találták Napsugarat. Nagy volt az üvegpalotában a szomorúság. A szomszéd királyfi, Csillagszem elhatározta, hogy a világ végéről is visszahozza Napsugarat. Kedvenc paripájával, Felhővel indult útnak. Sok megpróbáltatást kellett legyőznie. Két nap után egy hatalmas erdő szélére jutott. A kidöntött fák az útjukat állták. Szomorú szívvel nézte a királyfi a kihalt erdőt. Egyszer csak egy ősz öreg nénit pillantott meg. Megszólította és felajánlotta, hogy segít rendbe hozni az erdőt. Munkájáért cserébe egy sípot kapott. Ez egy olyan síp volt, melybe ha belefújt, akkor új életre kel a természet. Most is így történt, belefújt a sípba. Azzal egy szempillantás alatt a fák lombjai kizöldültek, állatok és madarak népesítették be ismét az erdőt.
Nemsokára elérte az Óperenciás-tengert. Látta, hogy a tenger vize nagyon szennyezett. A delfinek segítségért kiáltottak felé. A boszorkány a tenger lakóit is mag akarta ölni. Csillagszem belefújt a sípjába és a tenger vize ismét gyönyörű tisztává változott. A bálnák és a delfinek ismét boldogan lubickoltak benne.
Továbbmentek, mígnem egy sötét palotát pillantottak meg. A palotát egy tizenkétfejű sárkány őrizte. Csillagszem ismét belefújt a sípjába. Ekkor a sárkány és a boszorkány ereje elszállt. A kastély ajtaja kitárult és kirepült rajta egy fehér galamb. Tüstént visszaváltozott Napsugárrá.
A fiatalok rögvest egymásba szerettek és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Gyermekeik és a birodalom lakói mindig óvták és védték a környezetüket, a természetet.

Kirándulás az Etnánál

Verasztó Anna (4. osztályos) meséje

Apa egy nap odahívott magához és mondta, hogy egy madárfelismerő és gombaszedő versenyt rendezünk az Etna-közeli erdőben. A megadott napon elindultunk. Minden csendes, nyugodt volt. A kocsiból kiszállva beszívtuk magunkba a friss, tiszta levegőt. Az erdő madárcsicsergéstől zengett, a gombák vártak ránk. A gombaszedés közben különös zajra lettünk figyelmesek. Elindultunk a zaj irányába, de már szúrós, büdös volt a levegő. Kicsit féltünk, de kíváncsiságunk nagyobb volt, így tovább mentünk. Láttuk, hogy a hegy szikrákat hány, és izzó láva ömlik le a hegy oldalára. Nagyon megijedtünk, ezért elkezdtünk az ellenkező irányba futni. Futottunk, de egy ördög állta el az utunkat. Mondta, hogy ne féljünk, inkább menjünk vele és készítsünk fényképeket a különös látványról. A facsaró szag már marta a szemünket és az orrunkat, de csábító volt az ajánlat. Menet közben az ördög jókat kacagott, mondva, hogy fiatal sült husi lesz a vacsora. A füst egyre nagyobb lett, láttuk, hogy a fenyőfák hogyan váltak a tűz martalékává. Már nem akartunk fényképezni, féltünk. Sietve mentünk az ördög után, miközben egy suttogó hangra lettünk figyelmesek.
- Gyerekek, Gyerekek!

Az erdő megmentői

Balog Norman (3. osztályos) meséje

Egyszer volt hol nem volt, hetedhét határon is túl állott egy kerek erdő. Az erdő szélén lakott családjával Stüszi vadász. A család ügyelt környezetük tisztaságára és nagy rendben tartották a házi állatokat. Barátságban voltak az erdő vadon élő állataival. Lakott ott őzike, nyúl, szarvas, vaddisznó, róka, borz. A fák odvai és a dús levelű fák sűrűje a madarak birodalma volt. Megbújt itt a csöpp ökörszem, fekete harkály, sólymok, sasok köröztek naphosszat a magasban. Az erdő közepén álló palotában az erdei manók éltek, akik az erdő tisztaságára ügyeltek. Télen lovas szánon, tavasztól túrakerékpáron érkeztek a kirándulók az erdő környékére. A turisták barangoltak az erdőben, madár lesen vettek részt, és élvezték a fenyves friss levegőjét.
Sajnos az egyik nap motorbiciklis suhancok dúlták fel az erdő nyugalmát. Útközben letelepedtek és elfogyasztották ételeiket. Szétdobált konzervdobozok, neylonok és kólás flakonok csúfították a fák alját. A kipufogógáz szinte megmérgezte a levegőt. Eldobált cigaretta csikkek hevertek az aljnövényzeten. Az erdő szennyezése láttán az erdei manók szörnyű haragra gerjedtek.
- Hé, emberek aki az erdőt szennyezi, az saját magát is mérgezi! – kiabálták a manók.

A környezetvédés

Éliás Ádám (3. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kisfiú, aki most ment az iskolába. Nem tudta, hogy nem szabad szemetelni. Egy nap eldobott egy üres üveget. Másnap ment az iskolába a szüleivel. Megkérdezték
- Te szemeteltél?
- Igen, én. Mert miért baj?
- Igen. Az iskolában is tanuljátok, hogy nem szabad szemetelni!
- Miért nem?
- Mert szennyezi a környezetet! Vedd fel most!
Megkérdezte a tanító néni: - Ki tudja , hogy miért nem szabad szemetelni?
Balázs nyújtotta a kezét: - Azért, mert szennyezi a Földet!
- Ügyes! - mondta a tanító néni. Ha valaki szemetel, szóljatok rá!  Jó?
- Igen! - mondták a többiek.
Így is volt. Másnap, mikor Balázs ment az iskolába, valaki szemetelt, ezt meglátta és rászólt.
- Dobd a kukába!
- Miért? – kérdezte.
- Mert szennyezi a Földet
- Jó –mondta.
Hazament és elmondta, hogy mi történt. A szülei erre azt mondták: - Ügyes vagy!
Itt a vége, fuss el véle.