A kerek erdő csodája

Mikulás Bence (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, valamikor régen, élt egy fiatal erdész a kis erdei lakjában. Az ifjú barátságban élt a többi erdőlakóval: az állatokkal, manókkal, tündérekkel, virágokkal és a folyó sellőivel. Olyan csodálatos volt a táj és a madarak éneke, hogy egyre többen költöztek erre a vidékre, így hamarosan felépült egy város. Nemsokára olyan sok ember élt itt, hogy az erdő nagy részét kiirtották.
Ekkor az erdész egy kora reggelen elindult a város vezetőihez segítséget kérni. De a városiak gonosz vigyorral az arcukon elutasították. Miközben szomorúan hazafelé bandukolt, segítséget kért az ismerős erdőlakóktól. Megkérte a nagyszájú hírvivő varjúpárt, hogy hívjanak mindenkit a kunyhóhoz.
Mire hazaért, már izgatottan vártak rá, hogy mi történt. Ő elmondta, hogy hogyan járt a városi emberekkel. Erre a bölcs erdei fülesbagoly azt tanácsolta, hogy tavasszal, mikor jönnek az emberek ünnepelni a tél végét, jól leckéztessék meg őket. Mindenki hazatért és kiötlötte, hogy mit tegyen majd. Mikor eljött a tavaszünnep napja, már minden készen állt.
Miközben az emberek az erdei ösvényen igyekeztek a tisztásra ünnepelni, a növények a gyökereikkel a lábaikat, indáikkal, pedig a ruháikat akasztották meg. A mókusok makkot, tobozt, a harkályok fakérget potyogtattak rájuk, míg tündérek homályt varázsoltak az ösvényre. A szarvasok és a vaddisznók a fák és a bokrok rejtekében ugrálva és röfögve ijesztgették a vonulókat. Így mire azok a tisztára értek, nem értették, hogy mi történt az eddig oly nyugalmas és madárfüttytől zengő erdővel. A tisztáson viszont néma csendben állva várta őket az erdész és az erdőlakók képviselői: Medveapó, a bölcs Bagoly, Rózsaszál tündér és Manó úr. Mikor mindenki odaért, szép sorban mondták az állatok:
- Ha még több házat építetek, nem csak nekünk nem lesz hol laknunk, hanem ti sem tudtok majd hol kirándulni! – mondta medveapó.
- Nem fogtok több madárdalt hallani! – folytatta bölcs Bagoly.
- Nem fog megtisztulni a város levegője, mert nem lesznek fák és növények, amelyek megszűrjék. – kesergett Rózsaszál tündér.
- Nem tudtok többé gombát szedni, mert nem lesz helyük megnőni! – fejezte be Manó úr.
Az emberek elgondolkodtak a hallottakon és megegyeztek, hogy több házat már nem építenek az erdő területén, hanem a város közepén lévő kiserdőt az erdész kunyhójával együtt védetté nyilvánítják, hogy senki se háborgathassa őket. Ettől kezdve békében és nyugalomban éltek újra az erdőlakók és az erdész is. Itt a vége, fuss el véle.
 

A Föld betegsége

Karsai Lúcia (3. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, volt egy bolygó, akit Földnek hívtak. Nem érezte jól magát. Ahogy teltek-múltak a napok egyre rosszabbul lett. Elment Dr. Holdhoz.
- Mi a baj Föld? – kérdezte a doktor.
- Rosszul vagyok, fáj az egész testem. Viszket, ég a bőröm és csíp. Meg tudod mondani, hogy mi lehet a baj?
- Igen, hiszen én minden nap körbe-körbe járok körülötted, látok mindent – szólt a Hold.
- Mit látsz? Mi a baj? – kérdezte a Föld.
- Környezetszennyezés a bajod.
- Környezetszennyezés? Az meg mi?
A környezetszennyezés az, amikor az emberek szemetelnek, felgyújtják az erdőket, óriás gödröket ásnak a testedben.
- És most mit tegyek? – kérdezte a Föld.
- Segítek neked! Ha legközelebb űrhajó érkezik, szólok az embereknek, hogy ne szennyezzenek tovább.
Így is lett. Amikor megérkeztek az emberek, megkérte őket, hogy vigyázzanak jobban a Földre, segítsenek neki meggyógyulni. Az emberek megfogadták a Hold tanácsát. Amikor hazaértek, összegyűjtötték a szemetet, fákat ültettek. Arra tanították a gyermekeiket is, hogy óvják a környezetet. A Föld hamarosan jobban is lett és az emberek is boldogan éltek.
 

A vörös szőrmók manó

Benkő Barbara (harmadik osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt élt egyszer egy szegény legény akit Jancsinak hívtak. Jancsi az Ajkai faluban élt idős beteg édesanyjával. Ez a fiú nagyon szorgos – dolgos volt, minden munkát elvállalt, hogy segíteni tudjon anyukáján.
Egy napon a király kihirdette, hogy elrabolta a lányát a gonosz vörös szőrmókmanó és fogva tartja. Aki megmenti a királykisasszonyt, az elnyeri méltó jutalmát, a fele királyságot és a lánya kezét. Jancsi nem tétlenkedett tovább azonnal útra kelt. Elbúcsúzott édesanyjától, és megígérte neki, hogy hamarosan visszatér.
Miközben ment, mendegélt nyávogásra lett figyelmes. Egy mély árokban egy csont sovány macska feküdt. Jancsi lemászott, hogy segítsen szegény cicán, bekötötte sebeit és adott neki enni. Abban a pillanatban a cica átváltozott jó tündérré. Jancsi nem hitt a szemének. A tündér, akit Bibinek hívtak elmesélte, hogy egy gonosz varázsló elátkozta és macska képében kellet élnie. A varázslatot csak a szívből jövő segítség szűnteti meg.
A jó tündér megkérdezte, hogy miben segíthet a fiúnak. A fiú elmesélte, hogy a királykisasszonyt szeretné megmenteni.
Bibi azt mondta:
- Jó tett helyébe jót várj!
Egy szempillantás alatt ott termett egy gyönyörű paripa, Jancsi vitézi ruhában pajzzsal, karddal a kezében állt csodálkozva. Jancsi nem győzött hálálkodni, felpattant gyönyörű lovára és a jó tündért követte aki szentjánosbogárképében mutatta a királykisasszonyhoz vezető utat.
Egy domb tetején a vörös iszap tároló alatt tartotta fogva a vörös szőrmók manó a királylányt. Jancsi, ahogy odaért, rögtön kiszabadította a lányt, de abban a pillanatban ott termett a gonosz manó és rátámadt. Jancsi harcolt a manó ellen.
A vörös szőrmók manó, amikor már érezte, hogy Jancsi ellen nincs esélye, kidöntötte a tároló oldalát és vörös iszap zúdult a falura. A vörös szőrmók manó kihasználta az alkalmat és elmenekült. Azóta sem látta senki. A jó tündér látta a szörnyű katasztrófát, amit nem nézhetett tétlenül. Felemelte a varázspálcáját és azt mondta:

Legyen minden olyan, mint régen
vörös iszap tűnjél innen.
csiribi – csiribá
pric, prac,  pruc

Jancsi és a királylány azonnal egymásba szerettek. A palotában rögtön összeházasodtak, Jancsi megkapta a fele királyságot is. János király a palotába költöztette beteg édesanyját aki azóta már meggyógyult és máig is élnek ha meg nem haltak.
 

A nagy erdőtűz

Bárdi Levente (harmadik osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy erdő. Ebben az erdőben nagyon sok állat élt.
Történt egyszer, hogy arra járt egy vadász, aki pihenésképpen rágyújtott egy cigarettára az erdő közepén. Miután elszívta, a csikket eldobta egy fa tövébe, de mivel nem taposta el, a fa alatt lévő avar égni kezdett. Az állatok észre sem vették a tüzet, azonban az égő fán lakó mókus észlelte a füstöt. Szaladt is szegény Mókus Miki, az egész erdőt körbejárta, minden házba bekopogott és így szólt.
- Vigyázzatok! Az erdő közepén kigyulladt egy fa, pont az én házam!
Mire az egész erdőbe eljutott a hír, hatalmas tűz keletkezett. Az állatok sorra hordták a patakból a vizet a kigyulladt fához. Végül, sikerült eloltani, de szegény Mókus Miki házából nem maradt semmi.
- Ki tette ezt? - kérdezte Tapsi Füles.
- Az erdő vadásza okozta ezt a nagy tüzet, de észre sem vette, hogy mekkora bajt okozott. - felelte Mókus Miki.

Kedves Olvasóink!

Hosszú hallgatás után újból jelentkezünk. Az idei évben is rengeteg szép mese gyűlt össze a kis íróink jóvoltából, amiket a mai naptól kezdve szeretnénk bemutatni számotokra. Ne felejtsétek tehát, hogy minden napra jut egy mese! Jó olvasgatást kívánunk nektek!

A Csodavíz

Rési Dóra (4. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren túl, vagy még azon is túl volt egyszer Törpeország. Az ország királya, Harácsoló Törpe parancsára az egész törpe nép aranyat bányászott, túrták-fúrták a hegyeket, ezért kiszáradtak, kidőltek a fák az erdőben, nem volt egyetlen ép, szép erdő, egyetlen ép, szép hegy sem az egész országban.
Ezen felül az aranycsinálás miatt beszennyezték az ország folyóját a Gyémántvíz folyót is. A folyó Törpeországot elhagyva Adrienn hercegnő országán folyt keresztül. A hercegnő népe a halászatból élt, de már nem volt hal a folyóban, mert elpusztultak a szennyezés miatt.
Elkeseredésében Adrienn hercegnő egy nap meglátogatta Harácsoló Törpe királyt az udvarában. Kérve-kérte, hogy hagyjon fel az arany bányászással és arany csinálással, mert már elpusztít mindent nemcsak a saját, de a szomszéd országban is. Törpe király azt válaszolta, hogy felhagy a bányászkodással, ha Adrienn feleségül megy a fiához. Igen ám, de Törpe herceg már születésétől kezdve rút és apró volt, mert annyira szennyezett volt Törpe ország földje, levegője és vize, hogy csupa beteg kisbaba született. Ezért Adrienn félt a Törpe hercegtől, nem is tetszett neki, hát visszautasította. Nagy haragra gerjedt Törpe király, hogy nem fogadta el fiát férjéül Adrienn hercegnő, ezért mérgében hattyúvá varázsolta és megátkozta, hogy csak akkor változhat vissza, ha a Gyémántvíz folyóban meglátja a saját tükörképét.
Szegény Adrienn hattyúvá változva, búsan úszkált a Gyémántvíz folyó szennyes, koszos habjai között.

A farkassá változott királylány

Zimányi József (4. osztályos) meséje

Biztosan hallottatok már Romulus és Remus legendájáról. Ők alapították, építették fel Róma városát. Pedig csecsemőkorukban kirakták őket az erdőbe, hogy elpusztuljanak. Egy farkas megtalálta a két kisbabát és ahelyett, hogy felfalta volna őket, megszoptatta és felnevelte a kisfiúkat. Én apukától hallottam ezt a történetet, meg is mutatta a szobrukat, Szarvason, amikor autóval átmentünk a Körös-hídján.
Nagyon csodálkoztam, hogy történhetett ilyen, mert a farkas és az ember különbözik, de ma már tudom az igazságot. Elmesélem nektek.
Az én történetem nagyon régen kezdődött, amikor a király még a Cukorka szigeten élt a feleségével és a lányával. A királyné nagyon szerette az édességet. Mivel a szigeten sok volt az arany cukorfa, mindig rengeteget evett belőle. Így aztán annyira elhízott, hogy hamarosan meg is halt. Remélem ti is tudjátok milyen egészségtelen, ha valaki sok cukrot eszik.
A király ekkor megtiltotta az országban a cukorkaevést. Lánya, Anna hercegnő sokat sírt édesanyja után. Bánatában mindig csak evett és evett. Apja a király azt mondta:
- Ne egyél annyi húst kislányom, mert te is el fogsz hízni.
De a hercegnő nem bírta abbahagyni az evést, farkasétvággyal evett éveken át. A király nem bírta tovább nézni és egyszer rákiáltott:
- Egy hercegnő nem zabálhat így, nem vagy többé a lányom, ha nem hagyod abba! Úgy falsz, mint egy farkas!
És a lány abban a pillanatban igazi farkassá változott. Négy lábra ereszkedett, szürke bundája nőtt, éles fogaival vicsorgott a királyra és aztán a nyitott palotaablakon keresztül kiugrott és az erdőbe futott. Többet soha nem hallottak róla a palotában. A király onnantól kezdve rettegésben élt. Attól félt, hogy Anna egy éjjel belopódzik a palotába és felfalja. Kiküldte hát az embereit az erdőbe, hogy lőjék le az összes farkast. A vadászok olyan pusztítást végeztek, hogy alig maradtak farkasok a Földön. Ma is védett állatok, vigyáznunk kell rájuk, nehogy végleg kipusztuljanak.
Arra is gondoljatok, ha szembe kerültök egy farkassal, lehet, hogy éppen Anna hercegnő, vagy valamelyik leszármazottja áll veletek szemben. Én biztos vagyok benne, hogy ő találta meg és ő nevelte fel azt a két kisgyermeket is, akikről a mesém elején írtam…
 

Bajban a természet

Zsebedics Barbara (7. osztályos) meséje

A természet egyre rosszabb állapotban volt. Mindent szemét borított, a folyókba mérgező vegyszerek kerültek, a levegőt széndioxiddal szennyezték az emberek. Folyamatosan vadászatokat tartottak, csak azért,hogy az állatok bundájával kereskedjenek, vagy a madarak tollát használják díszítésként. Látta ezt Pán a természet istene is. Aki ugyan a vadászok oltalmazója volt, de ez már neki is sok volt. Más isten, ha ilyen pusztítást fedezett volna fel birodalmában már rég az emberiség ellen fordult volna, de Pán könyörületes volt ő nem akart háborút, egyszerűen csak szerette volna rávenni az embereket, hogy jobban vigyázzanak a környezetre. Ám ez egyedül nem sikerülhetett neki, így hát belefújt a varázserejű nádsípjába melynek hangjára a világ összes állata a színe elé járult. Ekkor így szólt Pán:ahogy ti is észrevettétek, a természet nagy bajban van, de van egy tervem ennek a megváltoztatására. Felteszem tehát a kérdést: melyikötök lenne az a bátor állat, aki nem gyáva ahhoz, hogy az emberek közt járva szószólóm legyen? E kérdés hallatán az összes állat szabadkozni kezdett. Az oroszlánok arra hivatkoztak, hogyha ők elmennek, senki nem fog vigyázni a rájuk bízott falkára. A sasok pedig azt mondták, hogy ők nem mehetnek, hisz éppen költési időszak van. A növényevő állatok meg azt hajtogatták, hogy túl kevés volt az élelem az idén, ezért nagyon gyengék. Ezt hallva Pán már arra gondolt, felesleges volt összehívnia az állatokat, s már éppen el akarta küldeni őket,amikor egy kis cinege a hátsó sarokból elé repült és így szólt:
- Én elvállalom a küldetést,ha megtesz nekem egy szívességet.

Mentsük meg az erdő lakóit!

László Beatrix (6. osztályos) meséje

Egy szép májusi napon, az ostályfőnökkel kirándulást szerveztünk.
Megérkeztünk a táborba , elindultunk a fákat csodálni az erdőben, ekkor találtam egy sebesült mókust, meghallottam, hogy még két nappal meghosszabbítják a kirándulást. Én ennek nagyon örültem, mivel a mókust megmenthettem. Aztán elvittem a táborba és két napon át ápoltam. És mikor hazaindultunk, akkor visszavittem a mókust a fához, ahol találtam.
Nem bánom hogy lemaradtam az élményekről, de úgy térhettem haza, hogy egy kisállatot megmentettem, és ennél jobb érzés nincs.

 

A hős Ricsi

Zsurka Máté (2. osztályos) meséje

Amikor tavasz beköszöntött az erdőbe, egy szép napra ébredtek az állatok. A mókus, a kisegér, a borz és az apró madarak, sőt még a nem rég született kis farkaskölyök, Ricsi, is elindultak, hogy köszöntsék a tavaszt.
Ricsi, a kis farkaskölyöknek szép volt a bundája és borzasztóan falánk módon evett. Ricsi napról napra nagyobb lett és szeretett az erdőben játszani a barátaival. Az erdő szép volt, tele látnivalóval és felfedeznivalóval. Ricsi kíváncsi volt és mindent meg akart ismerni. Hirtelen eljött a vadászat az erdőben. Sok puskával csapdával emberek érkeztek a közeli faluból. Sajnos Ricsi mamája is megsérült, aki sajnos el is pusztult. Ricsi egyedül maradt, és a barátai hiába vigasztalták szomorú volt a mamája miatt. Ahogy telt az idő, Ricsi gyorsan felcseperedett. Erős, bátor farkas lett belőle. Egyszer találkozott egy farkasfalkával, akik jó szívvel fogadták. Különösen egy Szépszemű nevezetű farkaslány tetszését nyerte el. Jó barátok lettek és idővel a barátságból szerelem lett. Nagyon boldogok voltak, vidáman fogócskáztak a bokrok között.
Egy nap nagy lármára lett figyelmes Ricsi.
- Tűz van! Tűz van!
Ezeket a kiáltásokat hallotta messziről, de akkorra már az erdő lángokban állt. A tűz egyre nagyobb lett, a füst fojtogató volt, a hőség pedig egyre elviselhetetlenebb. Ricsi és barátai a folyó felé menekültek. Gyorsan kellett szaladniuk, hogy átkelhessenek a folyó felett ívelő hídon. Ricsi bátor volt és nem törődve a veszéllyel, a hátán vitte át a kisebb állatokat a folyó egyik partjáról a másikra. Végül mindenki megmenekült. Ricsi hatalmas bátorságról tett tanúbizonyságot, amiből kiderült, hogy képes megvédeni az erdő állatait.
Ricsi mellett béke és nyugalom lett az erdőben. Ricsi és Szépszemű összeköltöztek és boldogan éltek, míg meg nem haltak.

 

Az elveszett sün története

Verasztó Anna (3. osztályos) meséje

Ezer közül választottam ki, amit most elmesélek nektek. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy elhagyatott erdő. Az erdő igen sűrű bozótos volt. A bozót mélyén lakott egy lesoványodott kis sün. A kis sün szülei elpusztultak, ezért magának kellett élelemért bandukolnia. Vándorlása közben egy városba ért. A városban találkozott egy kisfiúval.
- Szervusz Te sün! Hogy kerülsz te ide?
- Élelmet kerestem, de eltévedtem. Kérlek, segíts hazajutni!
A kisfiú fel akarta venni, de az megszúrta, ezért a fiú türelmetlenül belerúgott szegény kis állatba. A süni összegömbölyödött, és elgurult éppen egy kislány lábai előtt találta magát.
- Te hogy kerülsz ide?
- Meghaltak a szüleim vándorútra keltem, idevetődtem a városba egy fiú bántott, mert véletlenül megszúrtam, amikor felvett. Nagyon egyedül vagyok.
A kislány „kézen fogta” a sünt megkeresték a fiút, akit nagyon leszidott a türelmetlenségéért. A fiú azóta már megbánta, amit tett.
Ezután így szólt a lány:
- Csináljunk neki egy kuckót! S, adjunk neki ennivalót. Menjünk,gyűjtsünk anyagot a kuckóhoz!
Gyűjtöttek fát, levelet és megépítették a jó meleg kuckót. De másnap, amikor meglátogatták a kuckót üresen találták. Nagyon megijedtek! Ekkor a kislány anyukája is odaért és elmondta nekik, hogy kihívta az állatmentőket, akik elszállították a nemzeti parkba, ahol meglátogathatják.
Azóta nagyon gyakran felkeresik, és mindig visznek neki valami finomat! Tusi süni a mai napig boldogan él, ha meg nem halt.
 

Vakond a kertben

Dorut Roland (6. osztályos) meséje

Egyik reggel kertünkben, a szépen nyírt gyepünkön földtúrások jelentek meg. Apa először azt hitte, hogy magyar vizsla kutyánk csinálta mindezt. Tódor nevű kutyánk már-már el is vállalta a kártételt, amikor arra figyeltünk fel, hogy a fűben újabb bucka nő. Figyelmünk egyből arra terelődött, ekkor rájöttünk, hogy a buckaépítő nem más mint a kertészet réme a vakond.
Apukám sietve a szerszámos kamra felé indult, ahonnan ásóval a kezében tért vissza.
Felkiáltottam:
- Apa ne! A vakondot nem szabad bántani! Azt tanultuk az iskolában a környezetismeret órán, hogy az védett állat. Akarod tudni, hogy miért?! Mert nem növényevő a férgekkel táplálkozik. Kedvenc csemegéje a földigiliszta, lótücsök. A növényeket nem rágja meg csak alagút ásás közben kitúrja azokat.
Ezek után nem is bántottuk szegény jószágot.
 

A mi erdőnk

Tóthpál Béla (7.osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű erdő. Ebben az erdőben nagyon sok állat lakott, mert jól érezték itt magukat és biztonságban voltak.
Történt egyszer, hogy egy gazdag ember megvette az erdőt és elhatározta, hogy az erdő közepén levő tó partján egy szállodát épít.  De nem akármilyen szállodát, hanem a legszebbet és leghatalmasabbat, amilyent még emberi szem nem látott. Ehhez az építkezéshez felfogadta a leghíresebb mestereket, építészeket és felkerekedtek, hogy a helyszínen elkészítsék a meseszép szálloda tervét. Mivel több időt szándékoztak ott tölteni, a gazdag ember magával vitte a feleségét és a gyermekeit is, egy kislányt és egy kisfiút. Úgy gondolta, hogy jó mulatság lesz a gyermekeknek a sátorozás.
Amint megérkeztek az erdőbe, mindnyájan elragadtatva kiáltottak fel, mert lenyűgözte őket a szépsége. A tó partján vertek sátrat, oda ahová a szállodát tervezték. Az erdő lakói, az állatok nagyon megijedtek a közeledő kocsik zajától, majd az emberek hangos beszédétől és elrejtőztek. Néha előmerészkedett egy mókus vagy nyulacska és olyankor a gyermekek sikítottak az örömtől.

A mentőakció

Timmermann Nadin (3. osztályos) meséje

Szerintem mindenki tudja, hogy az Öröm Öbölben nagyon pezseg az élet! Ám a szokásos jókedv mostanában egyáltalán nem jellemző itt. A Horog Híradót láthatjuk épp, amint interjút készít Lizával, a vizával. A riporter, mint mindig Zsóka, a fóka.
- Hány éves is vagy Liza?
- 18 éves vagyok. Ó! Igen, szerintem is még kicsi vagyok! Tudtad, hogy a vizák 100 évig élhetnek?
- Hűha! Vannak barátaid?
- Persze, sok barátom van, pl.: Gumicukor, a medúza, Villám, a rája, Paci, a csikóhal, Úszka, a pillangóhal… Sajnos sokszor szomorkodom, azért, mert Marcsa, a harcsa és társai csúfolnak a latin nevem miatt (Huso huso) Most sietek, segítenem kell a házimunkákban!
Miközben Liza hazafelé úszkált, egyszer csak előbukkantak Marcsáék!
- Huso huso dugóhúzó!
- Hagyjatok már békén! – pityergett a viza.
Ezután olyan gyorsan úszott, mint még soha életében.

Az eltévedt őszapó

Orosz Bence (3. osztályos) meséje

Egyszer volt hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, élt egy kicsi őszapó. Egy napon elment az erdőbe. Egyszer csak eltévedt és nem találta a kivezető utat. Ahogy ugrándozott felnézett egy fára s felrepült az egyik ágára. Onnan nézte, hogy hol a kivezető út. Amint az ágon üldögélt meghallotta, hogy egy öreg anyóka megy arra felé. Egyszer csak megszólítja a madarat. A madár elmondta neki, hogy nem találja a kivezető utat. Az anyóka megsajnálta és megmutatta merre van a kijárat. A madárka megköszönte, hogy segített neki. A madárka cserébe megmutatta neki, hogy merre talál élelmet. Azóta barátok mind a ketten. Itt a vége fuss el vége.
 

A két egér

Pindúr Cintia (3. osztályos) meséje

Frici és Szundi a két egér egy apró szigeten lakott.
A sziget olyan apró volt, hogy kettejüknek már nem is volt elég, sőt növény sem volt már nagyon.
Az egyik évben, hatalmas szárazság tört ki a szigeten.  Már nem volt mit enniük, mert a maradék élelem is elfogyott. Fricinek mentő ötlete támadt.
- Szundi, át kellene menned a túlsó partra, hogy ne vesszünk éhen. Ez a sziget egy évben, egy valakit tart el. Ott biztos neked is lesz mit enned. Ha visszajössz, nekem is hozhatsz a növényből.
Szundi útnak indult. Nem volt nehéz a dolga, hiszen már a tenger is kiapadt a szárazságtól.
Három napon, három éjszakán át ment és ment. A negyedik nap végre elérte a partot. Ott aztán annyi a növény, hogy Fricinek, a barátjának is elég lenne. Szundi egész nap csak evett és aludt. Egy gondolat fordult meg a fejében: Mit csinálhat Frici?
Útnak indult, hogy haza térjen. Amikor megérkezett Fricit teljesen lefogyva, soványan találta. Frici örült, de a barátja semmit sem hozott neki és szomorúan visszasántikált.
- Úgy volt, hogy nekem is hozol valamit! - szólalt meg.
- Én nem tehetek semmiről! Menj el te is a túlpartra!
- Legalább mondd el, hogy merre van!
Szundi szomorúan megmutatta a helyet és megígérte Fricinek, hogy soha többet nem hagyja magára.
 

Pandi története

Nedreu Zoltán (2. osztályos) meséje

Hol, volt hol nem volt, a magas hegyeken túl volt egy hatalmas erdő. Itt élt Pandi a pandamaci, és még sok különleges állat. Pandinak volt egy barátja a farkaskölyök, akit Tapinak hívtak. Ők minden nap együtt játszottak és még sok kis állat csatlakozott hozzájuk. Addig vígan játszadoztak amíg meg nem jelentek a vadászok. Az emberek csapdát helyeztek ki. Az egyik napon Pandi is egy ilyenbe esett bele. Meghallotta Tapi Pandi kiabálását. Gyorsan barátja segítségére sietett. Segíteni akart, de nem érte el a kezét, mert olyan mély volt a gödör. Megígérte barátjának hogy, hoz segítséget. Eli az elefánt jött segíteni kiszabadítani Pandit. Benyújtotta hosszú ormányát és kihúzta Pandit. Még sok állaton segítettek, akik beleestek a csapdába. Az állatok közös erővel elűzték az orvvadászokat. Boldogan éltek míg meg nem haltak.
 

Az elvarázsolt királylányok

Rési Dóra (3. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy nagyon gazdag, de nagyon szomorú király. Sok kincse, hatalmas birodalma volt, de mindig szomorkodott, mert egyedül élt. Három csodaszép lányát a szépségükre irigy boszorkány elvarázsolta.
Kereste lányait a király, bejárta az egész világot, de nem találta meg őket. A király megfáradt, megöregedett, a felesége belehalt a nagy szomorúságba.
Azt gondolta a király, valakire csak örökül kell hagynia a birodalmát: kihirdette, hogy annak adja a királyságát, aki visszahozza a lányait. Próbálkoztak királyok, vitézek, mindenféle rendű-rangú emberek, vissza se tértek, vagy sikertelenül jártak. Már majd belehalt a király a szomorúságba, mikor messzi földről három királyfi érkezett, hogy megkeresse a lányokat. A király csak annyit tudott, hogy mindhárom lánya valamilyen fekete-fehér állattá vált, és távoli vidéken élnek –ha még élnek egyáltalán. A három királyfi úgy döntött, együtt indulnak útnak. Mentek, mendegéltek, beértek egy erdőbe, s találkoztak egy gyíkkal. A gyík megszólította őket:
- Kedves királyfik, mi szél hozott erre titeket? Napok óta nem ittam, nem ettem. Segítsetek rajtam!
A királyfik ellátták minden jóval a gyíkot. Közben elmesélték miért jöttek.
- Látom jószívűek vagytok. Nehéz feladat áll előttetek. Ígérjétek meg, hogy óvni fogjátok az állatokat! - A királyfik megígérték.
A gyík csapott egyet a farkával, mire hatalmas repülő csodasárkánnyá vált.
- Üljetek a hátamra és kapaszkodjatok!

A baja jutott kékbálna

Székács Jázmin (3. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, még az Atlanti-óceánon is túl, egy óceánban sok-sok bálna élt. Ezek között egy nagyon kíváncsi bálna volt. Sok-sok dolgot látott már, de egyet még nem. A viharos óceán sötét részét. Egyszer egy szép nap borússá vált. Elment megnézni a viharos óceánt. Arrafelé sok volt a bálnavadász. Ilyen szép bálnákra vadásztak. A bálna már több mint egy hete ott volt. Teltek-múltak a hetek, de még nem tért vissza a bálna. Már az ötödik hete volt, hogy nem ment haza. A többi bálnának nagyon hiányzott. Egyszer a bálnavadászok befogták. Két napig fogva tartották és arra ment a bálnamentő hajó. Meglátták a bálnavadász hajót. Arra siettek, hogy megnézzék fogtak-e bálnát. Meglátták, hogy fogtak bálnát. Azonnal küldték a búvárokat, hogy engedjék el. Elengedték a bálnamentők. A bálna szinte tánccal köszönte meg, hogy elengedték. A bálna hazatért és mindent elmesélt. A gonosz bálnavadászok a börtönben töltötték az életük felét. Ezután a bálnamentő hajó mindig ellátogatott a bálnákhoz.
A bálnák nagyon jóban voltak a bálnamentő hajó dolgozóival. Az én mesém is tovább tartott volna, ha a bálnamentők vissza nem mentek volna.
 

A kisoroszlán barátai

Gál Attila (3. osztályos) meséje

Sziasztok! Én vagyok az oroszlánkölyök. Bemutatom a barátaim és elmesélem hogyan élünk Afrika forró, füves szavannáin. Ott van az orrszarvú, szeretnék a barátja lenni, de ő nem igazán szeret barátkozni. Az elefánt viszont a barátom, éppen a vízhez ballag inni és mosakodni. A zebrák és a gazellák is a barátaim, ők biztonságos csoportban élnek, amelyeket csordáknak hívnak. A csíkok miatt nehezebben látják meg őket a ragadozók. A gazella, ha valamilyen veszélyt érez, jelez a csordának és elszaladnak. A gazellák nagyon gyorsan futnak. A strucc is nagyon gyors futó. Úgy rohan, mint a szél. Ő olyan madár, aki nem tud repülni. A zsiráfok a világ legmagasabb állatai. A hosszú nyakukkal még a fák tetején lévő finom leveleket is elérik. Tudjátok mi a közös a hiénában és a leopárdban? Hát persze, a foltok. Ezek miatt nehéz észrevenni őket. Remélem tetszett a szafaris mesém. Kérlek titeket, embereket, ne bántsátok a barátaimat, az állatokat. És hagyjátok érintetlenül Afrika forró, füzes szavannáit, az otthonunkat!
 

Az önző Somanó jó útra tér

Bónus Marcell (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen, az Üveghegyen is túl volt egy sűrű erdő. Ebben az erdőben volt egy gyönyörű kis házikó, melyben egymagában élt Somanó. Somanó egész nap feküdt a kemence mellett. Mindene meg volt, a ház tele volt étellel, itallal. Azaz mind ez így nem igaz, mivel nem volt barátja és az állatok is féltek tőle.
Történt az egyik télen, hogy oly sok hó esett, hogy 30 napig csak hullott, csak hullott a hó. Az erdő állatai éheztek, a vastag hótakaró alól az élelmet nem tudták előkaparni.
Az állatok összehívták az erdei tanácsot, melyen elhatározták, hogy küldötteket küldenek Somanóhoz és segítséget kérnek tőle. Felkerekedtek, elindult az állatok küldöttsége: a nagy fakopáncs, a mókus, a vakond, a jávorszarvas, a sün és a nyúl. Somanó házának ajtaját a nagy fakopáncs megzörgette. Somanó látta az ablakon keresztül az állatokat, azonban mégsem nyitott nekik ajtót. Az állatok így szomorúan, a megmaradt erejüket összeszedve hazaindultak.

Mentsük meg az állatokat!

Ángyán Milán (3. osztályos) meséje

Volt egyszer egy nagyon szép erdő. Sok állat lakott benne. Egyszer elmentem oda kirándulni. Kristálytiszta víz folyt a patakban. A selymes pázsiton megpillantottam egy szarvast a gidáival, ahogy legelésztek. A bokor mögött lapult egy nyúl. Hirtelen gép hangot hallottam és megfordultam. Egy markoló állt velem szemben. Azt mondtam a sofőrnek:
- Ne bántsa az állatokat és az erdőt! Nézze milyen csodaszép a rét, selymes füve, a fák zöld koronája. Kérem, ne bántsa őket!
A sofőr hallgatott rám és elment. Odahívtam az állatokat magamhoz és azt mondtam:
- Megnyugodhattok, elmúlt a veszély, előbújhattok.
Nyugodtan legelésszetek, vadásszatok tovább! - Én hazamegyek. – mondtam nekik.

A sünkaland

Juhos Tibor (3. osztályos) meséje

Verőfényes őszi délután jöttem haza az iskolából, amikor azon gondolkodtam, hogy mit fogok majd uzsonnára kérni édesanyámtól. Ekkor megpillantottam egy tüskés gombócot a kocsiút közepén. Kíváncsian közelebb mentem, mert nem tudtam, hogy mi lehet. Egy faágat vettem a kezembe, és amikor egy méterre voltam tőle rájöttem, hogy ez egy sündisznó. Hirtelen egy kocsi közeledett felé nagy sebességgel. Nem tétováztam és a nálam lévő faággal arrébb gurítottam. Még éppen időben. Szerencsére nekem sem lett bajom. Ezt követően vártam egy kicsit, ugyanis én még csak képen láttam sünit és szerettem volna megnézni, hogy a tüskés gombócból hogyan lesz majd sündisznó. Jó darabig kellett várnom, de tíz perc elteltével a gombóc elkezdett mocorogni és nyúlni. Először hegyes kis orrát dugta ki, majd megpillantottam a szemeit. Közel merészkedtem a kicsi állathoz, mellé guggoltam, rám nézett. Nem ijedt meg tőlem. Alig akartam hinni a fülemnek, amikor megszólalt és megköszönte, hogy megmentettem az életét.
Úgy éreztem magam, mint Alíz Csodaországban. Csodálkozva kérdeztem:
- Te tudsz beszélni?
Erre azt válaszolta:
- Persze, csak nem minden ember érti, de a gyerekek igen.
Ezután mesélt arról, hogy hét kis süni várja az alomban és éppen élelemért indult. Hálásan megköszönte, hogy segítettem rajta. Ezután felajánlottam az uzsonnám maradék almáját. Nagyon örült neki. Kérdezte, hogy merre lakom és elmondtam, hogy itt a közelben. Hazáig kísért és közben még tovább beszélgettünk, hogy máskor is találkozhatnánk.
Ekkor azonban valaki megpuszilta és megsimogatta az arcomat. Édesanyám volt az, aki minden reggel ébreszt, hogy jól induljon a napom.
Szóval csak álmodtam az egészet?
Örömmel meséltem, hogyan mentettem meg egy süni életét, akivel ezután jót beszélgettem.
Azóta is várom, hogy az álom valósággá váljon.

Delfinkaland

Arany Csenge (2. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, azaz dehogy is túl, hanem éppen az Óperenciás-tengerben élt egy delfincsapat. A csapatnak tagja volt egy Nelli nevű delfin. Nellinek tavasszal kicsinye született, akit Tominak nevezett el. A delfincsapat boldogan szelte a tenger habjait. Ha hajót láttak, versenyt úsztak vele. A kis Tomi nagyon kíváncsi volt. Anyukája mindig nagyon féltette őt, de továbbra is közel ment a hajókhoz.
Egyik nap feltűnt a láthatáron egy halászhajó, és Tomi túl közel merészkedett hozzá. Egyszer csak belegabalyodott a hálóba. A többi delfin próbálta kiszabadítani, de nem sikerült. A halászok felhúzták a hálót a fedélzetre, és nagyon megörültek, hogy ilyen szép delfint sikerült kifogniuk.
Úgy tervezték, hogy jó pénzért eladják a delfináriumnak. A delfincsapat szomorúan követte a hajót, de hiába úsztak nagyon gyorsan, a hajó eltűnt a szemük elől. Tomi hamarosan a delfináriumba került, hogy különböző mutatványokra idomítsák be. Szomorúan úszkált a tengerhez képest pici medencéjében. Egy nap a városból egy osztály érkezett megnézni a delfinbemutatót. A három jó barát, Samu, Panni és Zsuzsi rögtön észrevette az egyik medencében a magányosan úszkáló kisdelfint.

Madarat tolláról, macskát hasáról

Petrilla Brigitta (3. osztályos) meséje

Most, a hideg tél beálltával úgy döntött a macskánk Iván, hogy kalapot fog hordani. Ne fázzon a kicsi feje! Igényes a cicánk, és nem akármilyen fazont akar viselni!
Elmesélem puccoskodásának történetét. Az egész úgy kezdődött. hogy az iskolában a tanító néni a szelektív hulladékok újrahasznosításáról tanított minket.
- Na gyerekek, mit lehet csinálni az üres PET palackokból? A következő órára mindenki hozzon egy PET palackból készült használati tárgyat! – mondta Edit néni. Suli után hazamentem, és apát megkértem csináljunk madáretetőt. Ó, az apukám egy ezermester! Amit elrontok, ő mindig megcsinálja.
Kis idő múlva elő is hozta a remekművet. Ovális lyukat vágott a az ásványvizes palackon, hosszabb pálcikát tett bele, hogy a madárkák megálljanak rajta és a magot csőrükkel elvehessék. Nagyon hálás voltam, hogy elkészítette. Akasztójánál megfogtam és bevittem a szobába.
Végre elérkezett a várva-várt nap, és én elvittem az etetőt az iskolába. Az osztálytársaimnak nagyon tetszett, de ők is szép dolgokat készítettek, az órán láttam tolltartót, papucsot, karperecet és még sok egyéb szép dolog született a palackokból.
Hazafelé azon gondolkodtam, hová is tegyem az etetőt, hisz van két cicánk. Jaj, meg ne egyék az éhes cinegéket! Mint kiderült, nem volt alaptalan az aggodalmam.
A birsalmafánk szélső ágára lett feltéve az etető. Sok finom napraforgómaggal töltöttük meg.
- Nézzétek, itt vannak a picike cinkék! – szólaltam meg.
- Milyen szépek! Az egyiknek kék a kalapja, és nem fekete! – mondta a testvérem.
Ahogy így gyönyörködtünk bennünk, ó mi történt! Iván macskánk felszaladt a fa törzsén, és már ott ágaskodott a mancsával, hogy elemel egy kalapost. A cinegék sem voltak restek, egy pillanat alatt elinaltak.
Kiszaladtam a konyhából és még éppen sikerült nyakon csípnem.
- Ó, hogy gondolod! Ilyen szép madarak nem valók neked! A kalapja meg leesne a fejedről! És különben is, hogy nézne ki egy kalapos cica?
Így beszéltem a lelkére, és biztos megértette, mert kedvesen elkezdett dorombolni a karjaim között.
Azóta már nem is akar kalapot hordani és rá sem néz az etetőre. A cinkék meg vidáman jönnek uzsonnázni naponta többször is. Amikor a tanár néni elmondta, hogy az év madara a széncinege, különös melegség töltötte el a szívem. Ilyen kedves vendégeim vannak azóta is, minden nap.
 

Panda

Nagy Zsanett (4. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy pandabocs. Még kicsi és gyenge volt, az anyjával élt. A bocs csak nőtt és nőtt napokon, heteken, éveken keresztül. Amikor három éves lett, az anya elhagyta, mert ez volt a szokás.  Ilyenkor a bocsok már egyedül folytatják életüket. Eddig anyatejjel táplálkozott, de aztán már bambuszrügyeket is fogyasztott, akár 20kg-ot is naponta. Lassan már barátokat is szerzett, fiúkat és lányokat egyaránt.
Egy nap egy barátjával sétált, amikor valami neszt hallottak. Nem foglalkoztak vele tovább sétáltak. Amikor megint meghallották a neszt, futni kezdtek. A barátja elesett egy kőben, de a pandánk nem vette észre, ezért tovább futott. Amikor már észrevette, hogy nincs mellette, visszafelé kezdett futni, és látta, hogy egy ketrecbe rakták. Megpróbálta kiszabadítani, de meglőtték. A szuriban csak altató volt, ezért elaludt, őt is berakták a ketrecbe, és felrakták őket egy kamionra. Pár óra múlva egy állatkertbe érkeztek, ott kinyitották a ketrecek ajtaját. A pandák kíváncsian kimentek a ketrecből, és el kezdték felmérni a terepet. Azután ittak és ettek. A pandák pont a barnamedvék mellett kaptak helyet. Ahogy a pandák és a medvék jobban megnézték egymást, a medvék azonnal el kezdték őket csúfolni, hogy fekete és fehér színűek, mint a zebrák, csak nem csíkosak. De a pandák nem sértődtek meg, inkább elmondták, hogy ők milyen védettek. A szabadban kb. csak 1600 panda él, fogságban több mint 300 panda.
- Úgy hogy mi sokkal védettebbek vagyunk, mint ti barnamedvék.
Ti barnamedvék 1952-es felmérés szerint mindössze 1530-an éltetek. Ez az állomány 1979-re 6600-ra nőtt. Egyszóval minket tisztelni kellene, mert mi egyre kevesebben vagyunk. A medvék elszégyellték magukat, majd elsétáltak. A pandák furcsán érezték magukat, hiszen a medvék bocsánatot se kértek tőlük, és a hely is új volt még.
Reggel minden jóra fordult. Finom bambusz várta őket. Ettek és azután újra kimentek a kifutóba. A barnamedvék már várták őket, odamentek hozzájuk, és bocsánatot kértek, ezután már örökre barátok lettek. Itt a vége, fuss el véle.