Hugó és Galagonya

Sin Boglárka (6. osztályos) meséje

Kezdjük csak azzal, hogy Hugó egy városi, Galagonya pedig egy erdei manó volt. Úgy kezdődött az egész, hogy Galagonya bement a városba megnézni, hogy ott mennyire védik a környezetet. Látta, hogy nagyon súlyos a helyzet, hiszen már az erdő szélén állt egy nagy kupac szemét. Az óriási füstfelhők miatt onnan még nem látszódtak az épületek sem.
Galagonya meglátott egy kicsi emberkét, akiről kiderült, hogy szintén egy manó volt. Odament hozzá, hogy megismerkedjen vele.
- Szervusz! Galagonya vagyok, és téged hogy hívnak? – erre a másik manó: - Én Hugó vagyok, itt lakok a közelben. Nincs kedved eljönni hozzám? – az erdei manó bólintott, és elindultak.

A vaddisznó és a tölgy

Bolla Edina meséje

Egy árnyas tölgyfa alatt egy vaddisznó pihent meg, s körülöttük vaddisznócsemeték játszottak, és tölgyfasarjak cseperedtek. A kis vaddisznók annyira belefeledkeztek a játékba, hogy véletlenül az egyik kis facsemetének letörték az egyik ágát. Ekkor a bölcs öreg vaddisznó odahívta magához csemetéit az öreg tölgyfa alá, s elmesélt nekik egy történetet:
– Ez a történet egészen addig nyúlik vissza, mikor akkora lehettem, mint most ti vagytok. Kis vaddisznóként az erdőt jártam, kóboroltam, mikor megláttam ezt a tölgyfát, akinek most árnya alatt pihenünk.
- Tölgyfa úr, már akkor is ilyen hatalmas volt? – vágott közbe, egy oktondi kismalac, Töfi.
Tölgyfa úr pedig kacagva válaszolt:
- Nem Töfi, akkor még én is csak csemete voltam!
Töfi pedig tágra nyílt szemekkel és kellő figyelemmel bólogatott.
- Most pedig folytatnám a mesét.: - szólt az öreg vaddisznó. Éppenséggel eleség után kutattam, mikor rátaláltam. Szörnyen rosszul volt szegény Tölgyfa úr! Egy levél sem díszítette száraz ágait, egy hajtás sem virított rajta, törzse kérges és száraz volt.

Seholország madarai

Bolla Antónia (2. osztályos) meséje

Seholerdőben éheztek és féltek a madarak. Nem voltak fák, amik megvédték volna őket a többi állattól.
Egy nap hatalmas szél kerekedett. Magokat hozott magával és szétszórta a földön. A kismadarak nagyon megörültek az élelemnek rögtön be is akarták kapni a magokat. De a magok megszólaltak:
– Kérünk benneteket, ne egyetek meg minket! Inkább ültessetek el, gondozzatok türelmesen és idővel nagy hasznotokra leszünk! – hitték is meg nem is a madarak, mégis elültették, locsolták, gyomlálták őket. Telt, múlt az idő szép kis fácskák lettek belőlük.
- Szálljatok az ágainkra, lombunk elrejt benneteket. Ágaink közt fészket építhettek, amit a magasban nem tudnak kifosztani az állatok. Virágaink idevonzzák a rovarokat, lesz ennivalótok bőven. De vigyázzatok, ne egyétek meg mindet! Ők porozzák be a virágokat és később abból lesz a termés, amire nagy szükségetek lesz!
Nagyon boldogok lettek a madarak. Nekiálltak: ki fészket, ki odút készíteni. Tojásaikból sok kis madár kelt ki. Mindenkinek jutott ennivaló bőven. Vigyáztak a beporzásra, ahogy a fák tanácsolták és ősszel valóban rengeteg bogyó, gyümölcs, toboz, makk és még sokféle termés közül válogathattak. De nem feledkeztek meg a múltról sem! Ezért a fiókákat, arra biztatták, hogy ők is ültessenek magokat, hogy mindig legyenek fák, amik otthont, élelmet és biztonságot nyújtanak nekik.


 

Hogyan leltem barátokra a tengerben?

Miszlai Dorina (6.osztályos) meséje 

Egy szép nyáron barátaimmal elmentünk nyaralni a Földközi-tenger egyik csodálatos szigetére. Az egyik reggel lementünk a partra szörfözni. Ezen a napon a tenger nagyon hullámzott, így jól éreztük magunkat. Mikor már a tízedik hullámot is elkaptam, valami furcsa dologhoz ért a lábam. Felvettem a szemüvegemet és lemerültem a víz alá. Láttam, hogy ez egy halászháló és sok halat fogott. Odébb úsztam és észrevettem, hogy ebben a hálóban nem halak, hanem egy gyönyörű delfin van. Nagyon meg volt rémülve, ahogy én is. Nem várhattam tovább! Elvágtam a hálót és a delfint bíztattam, hogy ússzon ki a hálóból, mert nem bántom! Nem kellett sokáig bíztatnom, gyorsan elmenekült, mert nagyon ki volt merülve. Amikor elmeséltem ezt a történetet a parton, barátaimmal elneveztük a megmentett delfint Villámnak.

Kimba, az állatok védelmezője

Dér Dorottya (4. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tó. Annak a tónak volt a közelében egy erdő és egy ház. Ott élt egy autószerelő. Az autószerelő mindennap a munkája során keletkezett olajat beleöntötte a tóba, és a tó vizében mosta a rábízott kocsikat is.
Az erdő állatai megfigyelték ezt, és kitalálták, hogy megbüntetik az autószerelőt tetteiért. Az erdőben élt a rókacsalád, a bagolycsalád, az őzcsalád és az erdő ura, a farkas családjával. Az apafarkas, akinek Kimba volt a neve, összehívta az Ártatlan Állatok gyűlését. Elmondta a tervet, ami a következő volt:
- A családom és én bemegyünk a házába és kizavarjuk, rávicsorgunk, ettől biztosan megijed.  A rókák feladata az, hogy az autószerelő tyúkjait ellopják úgy, hogy azt lássa. Közben az őzek feladata az lesz, hogy a megjavított autó ablakát betörjék, mindezt a szerelő szeme láttára. A baglyok feladata, hogy szálljanak rá a szerelő fejére és egyfolytában kopogtassák azt a csőrükkel! Ennyi lenne a terv.
- Rendben - mondták az állatok.
- Ja, és még valami, - tette hozzá Kimba. - ezt holnap egy órakor tesszük meg, azért ebben az időpontban, mert ekkor szokott lejönni a tóba autókat mosni.
Elérkezett a másnap. A terv megvalósult és az autószerelő pórul járt. Mikor végrehajtották az ember megleckéztetését, az állatok együtt örültek. Így lett Kimba az állatok és lakóhelyük védelmezője. Az autószerelő pedig megfogadta, hogy soha többé nem szennyezi a vizet.
 

A kislány világot lát

Hávris Szandra (4. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, történt egyszer, hogy egy napon a Pillangó utcában lakó kislány elhatározta, hogy elmegy otthonról világot látni. Bepakolt szép kis piros bőröndjébe, elköszönt szüleitől, és útnak indult.
Egyszer, ahogy ment a sűrű és bozótos erdőben, találkozott egy ördöggel. Az alvilág ura arra kérte, hogy minden este vágjon ki egy fát. A kislány azonban nem egyezett bele és az ördög mást eszelt ki. Ezt mondta a kislánynak:
- Figyelj kislány! Ha nem teszed meg azt, amit mondok neked, a pokol mélyére juttatlak. Tehát szennyezd be a szent tavat, hogy minden növény és állat eltűnjön a föld színéről.
A kislány csak ellenkezett az ördöggel. Az úr nem másította a szavát, azonnal meg is tette azt, amit ígért, a kislány a pokol mélyén találta magát. Elkeseredésében fohászkodni kezdett az ég urához:
- Édes jó istenem, ments ki innen vagy mondj valamit, amivel kimenekülhetnék e pokol gödréből!
Az ég ura válaszolt a könyörgő teremtésnek.
- Ha követed utasításaimat, könnyen ki tudsz menekülni.
Az első utasítás így szólt:
- Vegyél a kezedbe egy csepp vizet, ha nincs nálad, egyszerűen gondolj a szüleidre.
A kislány elővette kulacsát, és mondta az istennek:
- Megvan a víz.
 És így szólt a második feladat:
- Helyezz egy követ az alvilág bejáratához, majd öntsd rá a kulacsodban levő víznek a felét a tűzre és hagyd, hogy a gőz, mint egy gejzír kilőjön a bejáraton.
A kislány így tett, majd örömmel látta, hogy kimenekült onnan. Megköszönte az istennek a segítséget, örömmel tért vissza a szüleihez.

 

Mirci

Erostyák Rebeka (4. osztályos) meséje

Volt egyszer egy erdő, s benne egy ház. Ott lakott Kata és családja. Kata nagyon szeretett volna egy kis kedvencet.
Az egyik születésapjára kapott egy kiscicát. Elnevezte Mircinek. Kimentek a hóba játszani. Amint játszottak a mezőn, megpillantottak egy nyuszit. Hideg volt, ezért bevitték a házba. A nyuszi megmelegedett és Kata sokat játszott vele. Szinte el is felejtette Mircit. A cica szomorú lett és kiment a hóba. Bánatosan ballagott, nem figyelt semmire, csak a saját szomorú gondolataira. Közben feltámadt a szél, és sűrűn hullani kezdett a hó. Hatalmas hóvihar kerekedett. A cica nagyon félt. Amikor vége lett a viharnak, lépteket hallott a hóban. Gyorsan elbújt egy fa törzse mögé. Egy kisfiú közeledett felé, Berci. A fiú felvette az átázott, fázó kismacskát és hazavitte.
Mirci nagyon boldog volt, hogy újra gazdája lett, aki nagyon szerette és soha nem hagyta el. Elégedetten dorombolt Berci ölében és arra gondolt, hogy bárcsak minden kóbor állatot befogadnának!
 

Egy kiskutya története

Nagy Dominika (4. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy öreg néni és neki egy gyönyörű kiskutyája. Nagyon szerették egymást.
Ám egy napon a néni meghalt, és a kiskutya magányos lett. Az örökösök odaadták egy tanyára, hogy vigyázzon a házra. Itt a kiskutya nagyon egyedül volt, ezért egy napon megszökött. Ment, ment és egyszer egy olyan házhoz ért, ahol sok ember volt az udvaron. Észrevették a kiskutyát, behívták és játszani kezdtek vele. Örült a kutya az új otthonnak, hiszen nem volt többé magányos. Egyik nap el akart menni az egyik új gazdája után, és elütötte egy autó. Az emberek nem tudták, mit tegyenek vele, így felhívták az állatvédőket. Az állatvédők elvitték. Gazdái sokat érdeklődtek felőle, megtudták, hogy a kutyust megműtötték, mert több helyen eltört a lába. Nemsokára jobban lett a kiskutya és elmehettek meglátogatni. Ekkor elmondták az állatvédőknek, hogy ők nem igazi gazdái a kutyának, de szeretnék örökbe fogadni. Ez nem volt lehetséges, mert előkerültek az igazi tulajdonosok, és megígérték, hogy a jövőben jobban vigyáznak majd rá, többet foglalkoznak majd vele.
A kutya megmentői megnyugodtak, hogy a tanyán a régi gazdáknál jó helye lesz kis védencüknek. Boldogan éltek hát együtt, míg meg nem haltak.
 

Hogyan mentik meg az erdő lakói a patakot?

Muszka Tamara (6. osztályos) meséje

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kerekerdő. Az erdő közepén csörgedezett egy kristálytiszta hegyi patak. Ebből ittak az erdő lakói.
Egy szép nyári reggel, amikor a nap kikukucskált a hegyek orma fölött, ébredezni kezdtek az erdő lakói. Itt élt a bojtos farkú nyúlcsalád, a dörmögő nagymedve a bocsaival, az őzike, farkas és a ravasz róka. A patak mentén találkoztak, ahol szomjukat oltották a friss vízben, megmozgatták elgémberedett testüket és elindultak napi élelemszerzésre.
Egy reggel, amikor kiérkeztek a patak partjára megdöbbenve vették észre, hogy nem látják az arcunkat a vízben. Szúrós volt a szaga is. Mivel még nem tapasztaltak ilyet, ijedten futottak föl és alá, kérdezgették egymást mi történt, de senki nem tudott rá választ adni. Nyuszi papa megbízta unokáit fussanak el a patak mentén és nézzék meg mi történt. Amikor felértek a hegy tetejére, megdöbbenve látták, hogy a bányából kihozott sáros iszapos anyagot a patak vizével mosták, hogy a sárga köveket megtalálják benne. Látták, amit a gépek prüszkölve, köhögve engedték az olajat az ő tiszta patakjukba. A kisnyuszik csodálkozva nézték, ahogy a sár és az olaj az ő gyönyörű patakjukba folyik.

Kék tó, tiszta tó

Irimiás Márk (1. osztályos) meséje

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy család. Ez a család nagyon szeretett kirándulni a kék tóhoz. Azért volt ez a neve, mert gyönyörű kristálytiszta kék volt a színe. A család már régóta nem járt ott ezért elhatározták, hogy nyáron odautaznak. Megérkezésükkor megdöbbenve tapasztalták, hogy a régen szép környék mennyire lepusztult, szemetes és kietlen. Sokáig járták a partot, de nem találkoztak senkivel, aki magyarázatot adott volna számukra. Rájuk esteledett és ekkor szembetalálkoztak egy öregemberrel.
Az öregember kikerekedett szemekkel nézte a családot, majd megszólította őket:
– Hát ti mit kerestek ezen az elhagyatott helyen? – az apa elmondta miért is jöttek. Miközben beszélt az idős embernek könny kezdett el csorogni az arcán. Amikor nagy nehezen meg tudott szólalni elmesélte a családnak a tó szomorú történetét:
– Sok éven keresztül rendeztek motorcsónak versenyeket, melyre évről évre többen érkeztek. A versenyek során sajnos egyre több szennyezőanyag került a tóba. Először a halak és vízi növények pusztultak el, majd a tópart is kopár és élettelen lett.
Ez nagyon nem tetszett a gyerekeknek és gondolkozni kezdtek, hogyan tudnának újra életet adni a tónak. Segítségül hívták az iskolás gyerekeket, szüleiket és mindenkit, aki támogatta tervüket. Megszervezték először a tó tetején lévő olaj összegyűjtését és elszállítását a veszélyes hulladék tárolóba. Ez után a közeli hegyekből folyó tiszta patakok vizének utat készítettek a tó felé, hogy újra tiszta víz kerüljön a mederbe. Közben a hatalmas tisztítóberendezések szűrték át a tó vizét. A halastavakból hoztak halakat, és más tavakból növényeket. A partot a sok szorgos gyermek növényekkel telepítette be. A munka gyorsan haladt, de még így is eltelt majdnem a nyári szünet mire a végére értek. Az újra kristálytiszta vizűvé lett tó partján a gyerekek figyelmeztető táblákat helyeztek el, amelyeken az áll nagy betűkkel: A TAVON BENZINÜZEMŰ JÁRMŰVEL KÖZLEKEDNI TILOS!
 

Az ember a kicsiktől is kaphat nagy segítséget

Irimiás Vanda (5. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Föld nevű bolygócska. Ezen az oxigénben gazdag földterületen élt sok-sok ember, akik az idő múltával egyre okosabbak lettek és megállapították, hogy a világegyetemben rajtuk kívül nincs más értelmes lény. Így hát büszkék voltak a maguk fejlett tudományára.
Igen, ám de ez erősen károsította a természetet, főleg a vizeket. Észrevették, de nem mindenki vette komolyan, pedig víz nélkül nem lenne a bolygólyukon élet. Azon kívül, hogy volt néhány környezetvédelmi (de nem vízvédelmi) egyesület pár 10 taggal semmi több. Telt-múlt az idő. Egy másik kisebb, nem olyan gazdag, okosabb, de tisztább vizű bolygón ahol sok-sok „mutatóujjnyi emberke” (más néven: manó) lakott, akik szerették a környezetet és óriási találmányaik (nem méretre, hanem ötletre és fantáziára gondolok) másabbak voltak, mint az embereké: nem szennyezték sem a vizeket sem a környezetet.

Segítettem egy bajba jutott állaton

Lászik Dóra (6. osztályos) meséje

Nagyon szeretem az állatokat. Ezért sok olyan állatról szóló filmet nézek, amelyekben szerencsére nagyon sok az olyan embert mutatnak be akik, mindent megtesznek a bajba jutott állatokért.
A közvetlen környezetemben is ismerek ilyen embert. Tavalyi évben is történt egy eset a szomszédunkban. A parkban kóborolt egy nagytestű kutya, a lakók mindig etették, többek között mi is. Mivel nagyon szeretnék egy kutyát, kértem a szüleimet, hogy fogadjuk be. De a mi udvarunk nagyon kicsi egy ekkora kutyának, és mivel állandóan utazunk, sokat lenne egyedül. Háziállatot csak úgy érdemes tartani, ha foglalkozni is tudunk vele. A szomszéd néni és bácsi is nagy állatbarát, és szerencsére ők magukhoz vették a kóbor kutyát, így minden nap láthatom. Mikor elmegyek a házuk előtt, mindig megsimogatom, és ha tehetem, akkor viszek neki csontot is.
Így minden jóra fordult. A kutya gazdira talált, a gazdi meg egy jó házőrzőre.

 

Kedves Olvasóink!

Ezzel a mesével kívánunk Nektek kellemes ünnepeket és békés, boldog új esztendőt!

Mese a Kislányról, aki a szeretetet kereste…

Csányi Petra (6. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt… kezdődhetne a mesém így is…de úgy is, hogy Volt egyszer egy…vagy…Élt egyszer valahol…válassz, melyik tetszik!:)
Nem ez a lényeg! Született egy Kislány egy kisvárosban, akit nagyon-nagyon vártak a szülei már… egész idő alatt, amíg várták, a szülei máris érezték, hogy valami csoda történt velük, valami nagyon-nagyon jó dolog történik most velük. Ha az anyuka zenét hallgatott, a kicsi babája a pocakjában máris vidám mocorgásba kezdett, és mindenki boldog lett ettől.
Aztán eljött a nagy nap és megszületett a Kislány! Aki ránézett, mindenki boldog lett tőle, mosolyognia kellett, mert csordultig telt a szíve valami meleggel… ami áradt, és mindenkit boldoggá tett.
Nőtt, cseperedett a Kislány nagy-nagy szeretetben. Kíváncsian figyelte a körülötte levő embereket, állatokat, és csodálkozva látta, hogy mennyi ember boldogtalan, milyen sokan veszekszenek, vitatkoznak.
Elhatározta, hogy ő megszerzi a boldogság titkát, és elviszi azt minden embernek.
Egy nap kint játszott a homokozóban, amikor két apró kis hangyát pillantott meg. Elkezdte figyelgetni őket, amint azok egy nagy morzsa cipelésével voltak éppen elfoglalva. Azért nem boldogultak még sem, mert mind a kettő maga akarta vinni a bolyba a szerzeményt, nem akarta megosztani társával a dicsőséget. A Kislány látta ezt és tudta, hogy ők sem boldogok. Bánatosan vette tudomásul, hogy nem tud rajtuk segíteni, mert nem tud hangyanyelven beszélni. Még otthon, este az ágyában is rájuk gondolt, és alvás közben különös álmot látott: egy gyönyörű tündér jelent meg előtte, aki azt mondta neki, hogy ne szomorkodjon! Ha nagyon akarja, meg tudja tanulni az állatok nyelvét, és minden emberi nyelvet, csak fogjon hozzá, és legyen kitartó, szorgalmas.
Reggel hitte is, nem is az álmot… de azért megkérte az anyukáját, hogy segítsen neki a nyelvek megtanulásában. Nyelvtanárokat kerestek, és a kislány gyorsan, és ügyesen haladt a tanulmányokban.
Volt azonban egy szomorúsága még: túl nagynak találta magát ahhoz, hogy segíthessen az apró élőlényeken. A különös tündér újra eljött hozzá álmában, és azt mondta neki:
-    Amiért ilyen szeretetre méltó, és kedves vagy, tanulmányaidban pedig ennyire kitartó, meghívlak téged egy különös helyre. Ébredj fel gyorsan, és tedd fel a sapkát a fejedre, amit éppen most, idetettem az ágyad mellé.
Azzal eltűnt. A Kislány felébredt, és megtalálta sapkát.
De nagyon különös volt ez a sapkácska: olyan apró volt, hogy az csak egy törpének a fején állt volna jól. Azért megpróbálta: s lássatok csodát! A sapka felvette a méretét, és beszélt hozzá!! Mondta neki a fülébe suttogva, hogy merre menjen, mit csináljon? Így jutott el a közeli erdőbe, és ott egy nagy hegy lábánál állt meg. Akkor azt mondta a sapka:
-    Kezdj el énekelni valami szépet!
A Kislány szót fogadott, és énekelt, a szíve mélyéről, csengőn szállt a hangja. Ekkor megnyílt a föld, és apró kis emberkék, földig érő szakállal, színes ruhácskákban bújtak elő, és táncba kezdtek! A Kislány földbe gyökerezett lábbal, ámulva nézte őket. (Persze a törpék nem látták őt, elrejtette őt a varázs-sapka.) Mikor abba hagyta az éneklést, mintha a föld nyelte volna el őket: eltűntek!
A Kislány hazaszaladt, de a különös élménytől nem tudott szabadulni. Többször elment ilyen érdekes kirándulásokra ezután az erdőbe esténként, míg nem egyszer hiába énekelt: nem bújtak elő a törpék. Bánatosan leült a földre és sírdogálni kezdett.
Egyszer csak egy kis katicabogár kukucskált ki az egyik levél alól. Megkérdezte tőle (milyen jó, hogy sok nyelven értett már a Kislány!):
- Miért sírsz, te emberlány?
- Jaj, csak azért, mert a kedves kis törpék nem jönnek elő, hiába énekelek nekik.
- Ne várd őket, mert nagy bajban vannak... nagy szomorúságuk van: beteg lett a törpekirály lánya, és nincs, aki meggyógyítsa…
- Segítek én rajta!- kiáltotta a Kislány. Vigyél el hozzájuk, kérlek!
Így is lett. A törpék országában a Kislány is apró lett a csodasapka segítségével. Bement a király elé, és elmondta mi az ő szándéka. A királylány ott feküdt egy gomba-ágyikóban, látszott, hogy nagyon beteg. A Kislány odaült az ágya mellé, először csak mosolygott rá szépen, majd mesélni kezdett-mindenféle dologról, amiket az emberek szeretnek csinálni, majd énekelni kezdett angyali hangocskáján. A kis királylány percről percre jobban lett-visszajött életvidám színe, felült az ágyban, majd apró lépésekkel odament az apukájához, végül jól befészkelte annak ölébe magát. Boldog volt mindenki, hullott a könnyük, mint a záporeső nagy-nagy örömükben. A szeretet ereje meggyógyította a nagy beteget!
Azt kérdezte a törpe király:
- Mit kérsz cserébe te Kislány, amiért visszaadtad nekem a szívem legfontosabbikát?
- Nem kérek mást, csak hogy te is segíts az embereken! Mit kellene tennem, hogy mindenki boldog legyen?
A bölcs törpekirály így válaszolt:
-A boldogság abban a szeretetben lakozik, ami bennünk van. Menj el mindenkihez, beszélgess az emberekkel, mert azok magányosak, szomorúak, ezért veszekedősek.  Aztán pedig énekeljetek együtt, mert a dalok ereje megtisztít mindenkit a bánattól. Hozzánk is gyere el, amikor csak tudsz, szívesen látunk!
A Kislány megköszönte a tanácsot és hazament az övéihez. Egész életében a szeretet erejét hirdette. Híres orvos lett belőle. Messze földről járultak az emberek elébe, hogy elhozzák beteg szerettüket hozzá meggyógyulni. Mindenkit meggyógyított gondos ápolásával, odafigyelésével, és a zene erejével. A tündér pedig mosolyogva figyelte őt, de soha többé nem látogatta meg ezután, mivel nem volt szüksége rá.
Remélem te is megfogadod a törpekirály tanácsát!
 

A Kincses-sziget megmentői

Varga Alexandra (6. osztályos) meséje

Egy átlagos péntek délután, Kovács Peti hazajött az iskolából majd elintézte szokott teendőit. Megebédelt, megcsinálta a házi feladatát, elpakolt a szobájában. Mikor eljött a fürdés ideje, gyorsan beszállt a kádba kedvenc új játékával, egy műanyag kalózhajóval. Nézte,ahogy a kalózhajó lebeg a vízen, s sebes hullámok száguldoznak át alatta…S egy szempillantás alatt az ábrándból valóság lett, s Peti egy apró, látszólag elhagyatott szigeten találta magát.
Ahogy ott ült, észrevette, hogy szeretett játéka már nincs a kezében. Éppen elszomorodott, mikor előrenézett s láss csodát, ott volt, teljes életnagyságban a kalózhajó lehorgonyozva a part mentén. Nagy lett ám az öröm! Odaszaladt hát a kalózhajóhoz, hogy közelebbről szemügyre vehesse. Sajnos nem sokáig csodálhatta a szépséges és egyben félelmetes monstrumot. Hirtelen egy csapat elvetemült kalóz rontott rá karddal s tőrrel kezükben.
- Rabló földi!! A hajót akarja! Kapjuk el!!! - kiáltották mindannyian.
- Nem akarok én semmit ellopni, kegyelem!! - mentegetőzött Peti. Igencsak megijedt, menekülni sem próbált. A kalózok látták rajta a félelmet s valami őszinte, meggyőző arckifejezést.

Erdei mese

Gellény Kata (6. osztályos) meséje

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki a nagymamájával élt a Kerek erdő közepén egy kicsi házikóban. A kislányt Piroskának hívták. Egy nap rájött, hogy ért az állatok nyelvén.
Meleg nyári délután volt. Házacskájuk előtt játszadozott Piroska újdonsült barátjával, a kis rókával. Amikor meghallotta, hogy az erdőben vékony kis hangon valaki segítséget kér. A kis róka ránézet Piroskára és látta rajta, hogy hallotta a segítségkérést.
Most először szólt hozzá: - Hallottad Piroska?
Piroska döbbenten válaszolt neki.
- Piroska, biztos azért érted az állatok nyelvét, mert az erdő bízik benned.

A bezárt állatok

Irimiás Márk (1. osztályos) és Irimiás Vanda (5. osztályos) meséje

A hosszú nyári szünet után végre a legkisebb manó is iskolás lett. Mindegyik manó nagyon ügyes volt az iskolában ezért a főmanó megígérte nekik, hogy az őszi szünetben elmennek kirándulni a Manóhegyre.
Kéthónapnyi tanulás után eljött a várva várt őszi szünet. Este bepakoltak a hátizsákokba és másnap reggel nekiindultak a nagy útnak. Útközben jót játszottak jót nevetgéltek és még havat is láttak. Sok órával később megérkeztek a legmagasabban lévő szálláshelyre, ahol este finom sajtos vacsorával várták őket. Közben kérdezték tőlük, hogy a tietek a 007-es James Bond szoba? Összenéztek a manók és nem értették ugyan, hogy miért kérdezik ezt tőlük, de azt válaszolták, igen. Majd szobájukba visszatérve észrevették, hogy van egy titkos kijárata, ahonnan a szabadba lehetett kijutni.  Ki is mentek ekkor egy zseblámpással.

Segítség, bajban vagyok!

Csányi Petra (6. osztályos) meséje

Sziasztok! Elmesélek nektek egy nagyon érdekes történetet. Hogy ki a főszereplője?  Inkább kik! A város elhanyagolt háziállatai és én. Na, szóval akkor kezdem is:
Ugyanolyan szép nyári nap volt mint a többi, de az én kedvem mégis rossz volt. Mint általában minden nap. A Széchenyi István suliba járok, a 6. osztályba. Hiába van az iskola utolsó hete, én nekem nincs senkim, akivel a szünetbe lemehetnék a strandra vagy akihez átmehetnék délután játszani. Mindenki különcnek és strébernek tart, ezért nem barátkoznak velem.
Az utolsó hét péntekjén éppen hazafelé tartottam. Egy nagy sárga ház előtt haladtam el, aminek a kertjében egy lógó fülű cocker spánielt pillantottam meg. A vizes tálkájában már legalább 2 napja nem lehetett víz… Láttam, hogy nincs otthon senki, így hát belopóztam a kiskapun és töltöttem neki vizet… Jobban megnézve láttam, hogy még a bordái is kilátszanak! A gazdája nagyon nem törődhetett vele… Így hát övé lett a maradék vajas-sonkás szendvicsem is. Elköszöntem a kutyustól és hazafelé vettem az irányt. Útközben azon gondolkoztam, hogy mi lenne, ha gyakrabban látogatnám meg ezt az édes kis jószágot? Hiszen soha nincs itthon senkije, és én is magányos vagyok.

Hogyan segítenél a bajba jutott állatokon?

Avagy az Ő szemszögükből a világ…

Szabó Lara (6. osztályos) meséje

A hajnali napfény narancssárgára festette az erdő aljnövényzetét. Álmosan nyitottam föl a szemem és körbenéztem. Még mindenki aludt. Nagyon világos volt, a nap sugarai áthatoltak a fák laza lombozatán, és megvilágították az ibolyákat és a vadvirágokat. De nem erre ébredtem föl. Nem! Az ébredésem oka ennél a fényességnél komolyabb. A távolban lövések hallatszottak, és Én tudtam, hogy az orvvadászok közel lehetnek, bármennyire is távolinak látszottak, akár Ők, akár a puskáik hangja. Fejemet hátravetettem, füleimet egészen lelapítottam, majd éles fogaimat elővillantva hangos vonítást hallattam. Ez nem volt valami biztonságos, mert a kopók bármikor bemérhetik, hol vagyok Én, és a falkám, és akkor végünk. De most nincs idő egyenként feltámogatni mindenkit. A falka tagjai akármennyire is álmosak voltak, éberen kapták fel fejüket és felálltak. Füleiket hátravetették, majd átgázolva a tűlevelek és vadvirágok alkotta szőnyegen, menekültek. Én vezettem a csapatot. Alfahím voltam és az Én felelősségem volt a falkám biztonsága. Egy fiatal csapattag mellém vergődött és ijedten vakkantott. Ilyenkor van baj. A fiatal hím az egyik őrszemünk, és úgy látszik, az egyik kopó kiszagolta, merre lehetünk.

Kedves Gyerekek!

Az új tanévben is meghirdetésre kerül a meseíró és meseillusztráló pályázatunk. Az idei témánk a környezetvédelem, ehhez kapcsolódva várjuk írásaitokat és rajzaitokat. Az egész tanévet felölelő program során az általatok elkészített mesék és rajzok kapcsolódjanak ehhez a témához! A meséitek tartalmazzanak tanulságot, tanítsák az olvasókat arra, hogyan becsüljük meg környezetünket, Földünket és a körülöttünk élő természetet! A programra 1-8. osztályig jelentkezhettek.
 

A következő témákban várjuk alkotásaitokat:

• Október elejétől: Hogyan segítenél a bajba jutott állatokon?
• November eleje: Hogyan vigyázzunk vizeink tisztaságára?
• Január vége: Hogyan mentsük meg a Földünket az ember által okozott károktól?
• Március eleje: Hogyan védjük erdeinket és a benne élő madarainkat?

Rajzaitokat is a fenti témákhoz kapcsolódóan készítsétek el! Ha a mesékhez illusztráltok is, arra kérünk benneteket, ábrázoljátok külön-külön is a főszereplőket! Szeretnénk, ha a gyűjtemény címe, fedőlapja és a hátoldala is a ti terveitek alapján készülne el, ezért ehhez is készítsetek alkotásokat!
Az elkészült meséket és rajzokat add oda osztályfőnöködnek vagy a magyart tanító nevelődnek, de elküldheted a amimeseink@gmail.com címre is, és aztán figyeld blogunkat, egy-két napon belül viszontláthatod itt az írásodat!
Ha már elmúlt az a hónap, amelyhez szeretnél írni, az sem gond, a korábbi időszakokhoz tartozó meséket és rajzokat is szívesen látjuk.

Figyelelm!

A beküldési határidő megváltozott: 2011. június végéig várjuk a meséket!

Terveink szerint a tanév végén a legszebb meséket egy gyűjteményben jelentetjük meg.
Jó munkát kívánunk!

 

Kedves gyerekek!

A Maros-Körös Köze Oktatási és Kulturális Egyesület 2009 szeptemberében hirdette meg meseíró és meseillusztráló pályázatát magyar és határon túl élő gyerekek számára. Az NCA-NK-09-F-0075 magyarországi civil szervezetek európai integrációs, nemzetközi és határon túli magyar civil kapcsolatainak támogatására kiírt pályázat megnyerése után nem volt kérdéses, hogy teljesülhet a gyerekek és az őket támogató szülők és pedagógusok közös álma: egy gyerekek által írt és illusztrált, valódi mesekönyv elkészítése.
Az egész éves munka gyümölcsét 2010. május 7-én vehették kezükbe annak alkotói: ekkor került sor egy háromnapos rendezvény keretein belül A mi meséink című mesekönyv ünnepélyes könyvbemutatójára. A nevezetes eseményre nemcsak Orosházáról, hanem az ország több részéről, és a határon túlról is érkeztek a meséket nem csak olvasni, hanem írni is tudó gyerekek. A színvonalas műsorról a Vörösmarty Tagintézmény 3.a osztályosainak előadása gondoskodott, majd pedig Berg Judit írónővel és az ő csodálatos mesevilágával ismerkedhettek meg a gyerekek. De a legnagyobb élmény valószínűleg mindenki számára az új mesekönyv kézbevétele, lapozgatása, olvasgatása, majd a bemutató utáni dedikálása volt…

Köszönjük mindenkinek, aki nyomon követte egy éven át a blogon a mesék/rajzok gyűjtögetését!! Ne veszítse kedvét az sem, akinek most nem került be meséje, rajza a megjelent mesekönyvbe! Ez az alkotás a tiétek már! Nyáron pihenjetek, olvassatok sokat, gyűjtögessétek az ötleteket, mert ősszel visszavárunk Benneteket! Figyeljétek a blogot, hamarosan megtaláljátok majd az új meseírási pályázat kiírását!
 

Képek a könyvbemutatóról:

A két Gyöngy kisasszony

Mile Henrietta (5. osztályos) meséje

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy cigányasszony. Egyedül nevelte két gyönyörű lányát. A nagyobbikat Gyöngyinek, a kisebbiket pedig Gyöngyöcskének hívták. Egyszer egy reggel azt mondta az anyjuk:
– Menjetek lányaim, hozzatok rőzsét, amivel begyújtunk!
Elindultak a rengeteg erdőbe. Ahogy, mentek mendegéltek, útközbe fel is szedték a rőzsét, és örömmel vitték. Mikor hazaértek egy nagy lyuk volt a falon, és anyukat sem találták otthon. Elhatározták, hogy megkeresik. Elindultak az erdőszéli házikójukból a sűrű erdő felé. Útközben találkoztak egy öreg nagyszakállú emberrel. Megsajnálták és megkérdezték, hogy miben tudnának segíteni, mire megszólal az öreg: – Kérlek, hozzatok arról, a legnagyobb fáról almát, mert erőt ad nekem! – Megy Gyöngyi és leszedi a legnagyobb és legpirosabb gyümölcsöket. De az öreg újra megszólal:
– Hozzatok még nékem 3 kulacs vizet, mert attól leszek fiatalos! – Gyöngyöcske elmegy a kútra vízért, hoz három kulacs vizet.

A különleges utak

Mácsai Mercédesz (5. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ennek a királynak volt három fia.
Azt mondja egyszer a legnagyobb fiú:
- Édesapám! Mi hárman el akarunk menni, szerencsét próbálni, megkeresni a szívünk választottját!
Az apjuk telepakoltatta a fiai tarisznyájukat aranyfillérekkel,és nehéz szívvel elengedte őket. Elindult hát a három fiú. Egyszer csak, ahogy mennek-mendegélnek egy rengeteg erdő közepébe érnek, hát itt három külön út várta őket: egy piros, egy sárga és egy zöld, meg egy gyönyörű tündér. Azt mondja ez a tündér:
- Királyfik, válasszatok egy külön utat amin folytatjátok kalandotokat!

Darinka a parányi virágtündér

Harkai Blanka (4. osztályos) meséje

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl volt, volt egy virágoskert. Ebben a kertben temérdek sok virág nyílt. A virágokban pedig parányi tündérek laktak. Egy gyönyörű szép tulipánban, a kert legszebb virágában lakott a legkisebb tündér. Ezt a tündért úgy hívták, hogy Darinka. Darinka nagyon szép volt. Szőke a haja, kék a szeme, hófehér a bőre.
Egy napon a tündérkirály kihirdette, hogy virágszépségversenyt rendez. -  Akinek van valamilyen szép virága, hozza ide az udvaromba s majd kiválasztjuk a nyertest! – kiabálta ki palotája, azaz gyönyörű rózsája ablakán. Nagy lett erre a sürgés - forgás! Mindenki kirepült a virágából a rétre, csak Darinka nem. Ő csak odament féltve őrzött szekrénykéje mellé, és kinyitotta. Szeme – szája elállt a csodálkozástól. Mert úgy emlékezett, hogy csak egy virágmagot hagyott ott tavaly nyáron,  most pedig egy csodaszép növény virult a szekrényben.

Századik

Mese, mese, mátka…meséltünk, és meséltünk…3 lányról, 7 fejű sárkányról, 77 féle módon, …de 100 szónak is egy a vége! Hihetetlen, de a következő mesénk lesz az oldalon a 100. mese!!! Hittétek volna, amikor elindult a blogunk, hogy ennyi szép mesét tudtok írni és ennyi gyönyörű rajzot készítetek majd?! Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a közös munkában! Lassan a ti feladatotok véget ért, és kezdi a munkát a zsűrink. Természetesen minden beérkező munkátok felkerül a blogra, így érdemes még nézegetni, olvasgatni a következő napokban is.
Akinek a meséje nem kerül bele a mesekönyvbe, az se szomorkodjon, hiszen ezt a sok szép élményt, amit a közös meseírás, olvasás szerzett nekünk, azt nem veheti el tőlünk senki, és semmi, ez már a miénk!:)
Izgatottan várjuk együtt a nagy napot, amikor megláthatjuk az elkészült mesekönyvet! Megnézegethetjük, megsimogathatjuk, a kezünkben foghatjuk majd.
Addig is az elkészült meséket olvasgassátok, a rajzokban gyönyörködjetek! Várjátok értesítésünket a mesekönyv ünnepélyes átadásáról majd, ahova mindenkit szeretettel elvárunk!
 

A medve es társai

Korondi Józsa Henrietta (5. osztályos) meséje

Volt egyszer egy erdő, amelyben élt egy medve. Ott nem messze a medve barlangjától volt a mi házunk, ahol nyaraltunk.
Egy reggel arra ébredtünk, hogy a medve a házunk előtt nagyokat mormolt, ugyanis éhes volt. A szemetes zsákokat, vagyis inkább mindent, amit az éjszaka folyamán kint hagytunk, a medve mind felfalta, de ez neki nem volt elég, még kért. Négyen voltunk és egyikünk sem mert moccanni. Tíz órára be is fejezte a csámcsogást és aláírásul húsz méterre a ház előtt volt egy tönk és azt jól megcsapkodta.